Hirdetés

A legijesztőbb PG-13-as besorolású horror lesz az Új mutánsok

|

Az X-Men: Új mutánsok paráztató előzetese mellett sokan értetlenkedve figyeltek fel a PG-13-as besorolásra, de a rendező elmondása szerint mindent kihoztak ebből a korhatár-besorolásból, amit lehetett.

Hirdetés

Hátborzongató előzetessel robbant be az X-Men: Új mutánsok a köztudatba, ami nem véletlenül lett horrorfilm, hiszen a New Mutants képregényeitől kicsit sem áll távol a para hangulat. Az áprilisi premiert sajnálatos mód eltolták 2019. február 22-re, mivel a stúdió úgy gondolta, lehetne ijesztőbb is a film, így néhány utóforgatással csiszolnak még a formulán.

Hirdetés

A rendező, Josh Boone elmondása szerint nem kell aggódni a PG-13-as besorolás miatt, így is elég félelmetes lesz a film:

Ez minden bizonnyal a legkeményebb PG-13-as besorolású film, ami valaha készült. Úgy értem, a határokat feszegetjük. A horror része sötét, de érzelmekből sincs hiány. Szóval ha meg tudlak ijeszteni, és emellett meg is tudlak ríkatni, akkor elértem a célom.

Arról is beszélt, hogy a szokásos X-Men filmekkel ellentétben, itt senki se fog jelmezeket viselni:

Nem lesznek jelmezek. Már egyedül ez megkülönbözteti a filmet. Nem lehetnek együtt más gyerekekkel az intézetből. Ők túlságosan el****ottak. Szándékosan vagy véletlenül, de embereket öltek.

Azt érdemes hozzáfűzni a korhatár-besorolásos történethez, hogy az amerikai PG rendszer egy elég fura szabályegyüttes alapján kategorizál filmeket, és sok esetben valóban semmit nem jelent, hogy milyen besorolást kap egy-egy film. Abban biztosak lehetünk, hogy nem lesz tele trancsírozással és vérrel, de kifejezetten ijesztő még könnyedén lehet.

A csúszás miatt 2019. február 22-én lesz majd látható az X-Men: Új mutánsok a hazai mozikban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.