Hirdetés

Hugh Jackman szerint elkészülhet A legnagyobb showman folytatása

|

Az ausztrál színész optimista a folytatást illetően.

Hirdetés

Nem sokan fogadtak volna arra másfél évvel ezelőtt, hogy sikeres lesz A legnagyobb showman, hiszen a 2017. decemberében bemutatott alkotásnak olyan gigaprodukciókkal kellett megküzdenie a pénztáraknál, mint Az utolsó Jedik vagy a Jumanji: Vár a dzsungel. A film azonban rácáfolt mindenkire, szép csendben megnyerte magának a közönséget és a kritikusokat is, a 84 millió dolláros költségvetésből pedig több mint 430 millió dollárnyi bevételt generált. Nem csoda hát, hogy már egy ideje a levegőben lóg egy lehetséges második rész, mely a főszereplő Hugh Jackman szerint is könnyen megvalósulhat.

Hirdetés

A színész nemrég a BBC 2 egyik műsorában vendégeskedett, ahol nagyon optimistán nyilatkozott a folytatásról. Mint kiderült, a projekt jelenleg még nagyon a kezdeti fázisban van, de már elkezdtek dolgozni a történet első vázlatán. A színész ezt mondta a lehetséges második részről:

A válasz erre az, hogy lehetséges, azonban nem vagyok benne teljes mértékig biztos. De őszinte leszek: a háttérben már zajlanak a beszélgetések valamiről ezzel kapcsolatban, viszont senki sem tudja pontosan, hogy miről is van szó. Szerintem valaki már dolgozik a film treatment-jén (a film első tervezete), vagy valami hasonlón. Tudom, hogy így van.

A folytatásról szóló korábbi pletykákban azonban arról lehetett hallani, hogy már nem a Jackman által alakított P.T. Barnumra fókuszálna, így kérdéses, hogy a színész benne lesz-e a filmben. Mindenesetre rajta nem múlna a dolog:

Nagyon szeretnék részese lenni a következő kalandnak is, de azt nem tudom, hogy az én karakterem állna-e ismét a középpontban.

Ti örülnétek, ha elkészülne A legnagyobb showman 2. része?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.