Hirdetés

A rendező A majmok bolygója rebootról nyilatkozott

|

Az útvesztő rendezője szerint a klasszikus mozik és az Andy Serkis-féle trilógia előtt is tisztelegni fog az új film.

Hirdetés

2018-ban egy nem akármilyen lezárást kapott az új A majmok bolygója-trilógia, hiszen a Háború alcímre keresztelt harmadik film egy teljesen új szintre emelte azt a minőséget, amit a Lázadásban vagy a Forradalomban megszokhattunk. Igencsak kivételes trilógiáról beszélhetünk, ami egyszerre tisztelgett a klasszikus, Charlton Heston filmek előtt és modernizálta meg az alapanyagot. Éppen emiatt annyira kérdéses és homlokráncoló, hogy Wes Ball rendező és a hozzá szegődött csapat miért tervez egy teljesen új, az alapoktól újraépített rebootot.

 

Hirdetés

Az útvesztő-filmek rendezője nemrégiben a Discussing Filmnek adott interjú kereteiben belül nyilatkozott az éppen előkészületi fázisban lévő rebootjáról, és meglepően őszintén válaszolt is a feltett kérdésekre. Elmondása szerint az új film nem csak tisztelegni fog az összes A majmok bolygója-alkotás előtt, de egy teljesen másik, eddig nem látott útra is tereli a történetet. Ball mindenkit lenyugtatott, hiszen az Andy Serkis-féle trilógia producerei, Rick Jaffa és Amanda Silver is a fedélzeten vannak. Bővebben pedig így nyilatkozott:

"Az a legutóbbi három film a modern kori filmművészet egyik nagyszerű trilógiája. Egyszerűen annyira jól meg lettek csinálva. Egyszerre tisztelegtek az eredeti, Charlton Heston-filmek előtt, és egy sokkal modernebb körítést adtak hozzá és mindez működött. Caesar az egyik legjobb karakter, akit valaha is filmben láthattunk. Szóval hogyan is kellene ezt folytatni? Igazából egyáltalán nem volt kedvem egy negyedik részt csinálni, szóval inkább a saját új ötletünket helyeztük előtérbe."

Egyelőre mindezeket kezeljük a helyükön, hiszen hivatalosan még nincs bejelentve semmi sem. Az pedig megint egy más kérdés, hogy Wes Ball mennyire fog érteni ehhez a franchise-hoz, illetve hogy a Háború után miért kellene még egy rebootot elindítani a bevételszerzésen kívül. Ti mit gondoltok, jó ötlet rebootolni A majmok bolygóját?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.