Hirdetés

Megvalósulhat egy Atomszőke és John Wick crossover?

|

Miután mindkét filmet David Leitch rendezte, adja magát a találgatás, miszerint létrejöhetne-e egy közös film a két mestergyilkossal.

Hirdetés

Úgy tűnik, hogy David Leitch nem az "egyslágeres" rendezők közé tartozik, hiszen amilyen meglepetést szerzett az akció zsáner szerelmeseinek a John Wick című filmjével 2014-ben, úgy három évvel később az Atomszőkével legalább ugyanakkorát durrantott. Kétségtelen, hogy a mára egyhangúságba fúló akciófilmek felhozatalában üde színfoltot képviselnek Leitch alkotásai, aki az akció szekvenciák tökéletesítése mellett érdekes karaktereket is képes volt teremteni a sokat látott közönség számára. Nem hiába, hogy a John Wick időközben trilógiává nőtte ki magát, hiszen az antihőshöz egyszerűen dukálnak a folytatások, melyek révén még többet megismerhetünk belőle.

Hirdetés

Ha már adott két különálló, ám sikeres franchise(kezdeményezés), melyeknek viszont közös a gyökere, természetesen el is kezdődött a találgatás, hogy nem lehetne-e összehozni egy olyan filmet, melyben Charlize Theron és Keanu Reeves fikciós mestergyilkosai együtt apríthatnák a népet. Ezt a kérdést a Screen Rant munkatársai is Leitchnek szegezték, aki meglepő válasszal rukkolt elő.

"Nagyszerű lenne! Sokszor megkapom ezt a kérdést… és természetesen szívesen megcsinálnám! Talán tudnánk találni egy olyan időszakot, amikor láthatnánk különböző változatait a karaktereknek, de a valószerűbb forgatókönyv az, hogy egy teljesen új projektben jönne létre a crossover. Tudják, amiben Charlize és Keanu egy időtérben mozognának, és szövetségre lépnének egymással, vagy éppenséggel akár egymásnak is eshetnének."

Ahogy Leitch is említi, az alapvető probléma a két franchise összeboronálásában az, hogy több mint 25 év eltérés van a két történet között. Míg az Atomszőke 1989-ben játszódik, addig John Wick saját bosszútörténeteinek végére a jelenkorban tesz pontokat. Egy lehetséges járható út lenne, ha a crossover a történet szerint valamikor a '90-es évek végét mutatná be, ám ehhez Keanu Reeves helyett vagy egy fiatalabb színészt kéne castingolni, mellyel már eleve elveszne a crossover varázsa, vagy digitális módon kellene megfiatalítani az egykori Neót, ami viszont már olyan költséget jelentene, melyre nem szívesen bólintanának rá a stúdiónál.

Úgyhogy pillanatnyilag a legideálisabb megoldás valóban egy teljesen új világ és történet megalkotása lehetne, melyben mind Theron, mind Reeves elláthatná a rosszfiúk baját, és akár a végén még egymás bajszát is meghúzogathatnák. Ha Leitch visszaülne a rendezői székbe eme fergetegesnek ígérkező felállásra, akkor jelentős mértékben javulna a potenciális film szórakozási indexe, amit tűkön ülve várnánk mi is a Puliwoodnál. Ti hogy vélekedtek Keanu Reeves és Charlize Theron közös mészárlásával kapcsolatban? Melyik alternatívának örülnétek a legjobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.