Soha nem éreztem arra ingerenciát, hogy reakcióvideókat nézzek, pláne nem, hogy gyártsak, de az Atomszőke alatt lehet vicces lett volna venni a fejemet. Sokszor kaptam magamat azon, hogy furcsábbnál furcsább alakzatokat vesz fel az arcom az empátiától, amivel átéreztem az éppen hatástalanítás alatt álló dramaturgiai akadály fájdalmát. Vagy akár Lorraine Broughton MI6 ügynökét (Theron), mert biza vele is szépen feltörlik a padlót párszor. David Leitch kaszkadőrből lett koreográfus és immár rendező olyan magas színvonalon csapatja az akciót Charlize Theronnal, hogy attól kiszakad a vászon. (Amúgy tényleg!) Az ügynök stílusa pedig olyan kifinomult, amelyet csak el lehet várni a brit korona szolgálóitól.

Lorraine Broughtont Londonban kihallgatják főnökei (Toby Jones, James Faulkner, John Goodman) a legutolsó megbízásáról; tíz nappal előtte a fal leomlása előtti, forrongó Berlinbe küldték egy megölt ügynökük után, akitől egy igen fontos ügynöklistát szereztek meg az oroszok. Külön utasítás, hogy ne bízzon senkiben. A helyszínen David Percival (James McAvoy) az ügynökség beépített embere az összekötő, aki kiskakasként uralkodik a maga szépen kialakított szemétdombján. A kémjátszma további szereplői Delphine Lasalle (Sofia Boutella), aki fényképezőgépével olvad be a város árnyékaiba, és a nyugatra vágyó ügynökük nyomában csaholó oroszok. 

Mint kémfilm, nem mondanám, hogy kiemelkedne a zsánerből, a film közbenső szakaszában ki is bukkannak a hiányosságok, mert céltalanná válik a narratíva a londoni kihallgatás és a berlini kóborlások között ugrálva. Azonban a vibráló hangulat olyan szinten berántja az embert, hogy ezt alig lehet bánni, és mert úgyis olyan akciót kapunk, amitől szánk tátva marad. A nyolcvanas évek slágerei, a végtelenül eklektikus berlini (budapesti) környezet és emberek - punkok és kötött pulcsik - és a képregényből átszivárgó noir hangulat olyan pompás játékteret alkot, hogy abban élvezettel lubickolnak a remekül megalkotott karakterek.

McAvoynak annyira természetesen jól áll a szemtelen és cseppet sem rokonszenves szarkeverő figurája, hogy öröm nézni a felszabadultságát. Sofia Boutella  gyorsan feledteti velünk a Múmiát, legyünk őszinték, nem csak finom játékával, de Charlize Theronnal közös, igencsak túlfűtött jeleneteikkel. Ahogy a Kingsmanben is, kevés vászonideje ellenére, mély benyomást tud tenni, jó úton halad a sztárrá válás felé. Beköszön még a filmbe Bill Skarsgård is, családjának újabb joggal felemelkedőben lévő színésztagja is, akinek egyik keresztneve Istvan, mert nem csak ez a film fogant Budapesten, de mint kiderült egy interjúból, ő is. (Bocs a bulvárért, de ezt túl érdekesnek találtam.)

Charlize Theronról csak ódákat lehet zengeni. A Mad Max - A harag útja előtt is tudtuk, hogy fejedelmi adottságai vannak tehetség és külcsín terén, de Furiosaként végképp megcsókoltuk a lába nyomát. Korábbi drámai sikerei mellett az Atomszőkével legendás akcióhősként is végképp bebetonozta magát. Ahogy az italát hűvös tekintettel kortyolgatja, ahogy csak egy kabátot felvesz - ill. bármit le - vagy belép egy helyiségbe... annyira cool, hogy arra nem találtam magyar kifejezést vulgáris szavak használata nélkül. És akkor nem beszéltünk még arról a hihetetlen kemény zúzásról, amit ebben a filmben művel. 

David Leitch első önálló rendezése a film, a John Wickben való társrendezése után. És ha valamihez igazán ért, akkor az az akció. Szinte lehetetlenül hosszú jelenetekben vereti egymást szét színészeivel, de ehhez kellett az is, hogy a felkészülés elején kiderüljön Theron tehetsége ezen a téren (is). Nincs mit tagadni, a film legnagyobb kvalitása itt keresendő, mert amellett, hogy hihetetlen durva és nyers koreográfiákat alkotott meg, a kreativitás abban is megmutatkozik, ahogy a női főhősével bánik.

Régóta hangoztatott jogos kritika a női akcióhősök esetében, hogy hiába minden ügyesség, az eltérő súlyok miatt a fizika igenis bekorlátozza vékony csajok lehetőségeit. Lehet azonban most már egyre több példát látni arra, hogy a filmalkotók is figyelembe veszik ezt és olyan harcmodort alkotnak a hölgyeknek, amihez már nem kell szupererő a kivitelezéshez. Ha valahol, akkor itt bizony kimaxolták ezt, a magassarkútól kezdve a villanyrezsóig minden fegyver Broughton ügynök kezében, ha éppen kifogyna belőlük, akkor pedig bizony nyalogatja is a padlót rendesen, a sérülések is következetesek. Természetesen mindenbe bele lehet kötni, ha nagyon akarjuk, de a főszereplő nemétől függetlenül az egyik legreálisabban megkomponált bunyót kapjuk, ami valaha vásznon volt.

Az Atomszőke a nyár egyik kellemes meglepetése, amelyben a rendszerváltás és a kémesdi inkább csak izgalmas háttér a nyolcvanas évek buliktól pörgő városában egy ikonikus akcióhős stílusos alázásaihoz.