Hirdetés

Bosszúállók: Végtelen háború - Robert Downey Jr. szerint sokaknak tényleg a véget fogja jelenteni a film

|

A Vasembert alakító színész árulta el nemrég, hogy jó néhány karaktertől vehetünk majd búcsút a Bosszúállók következő két részében.

Hirdetés

Vészesen közeledik a hihetetlen várakozásnak örvendő harmadik Bosszúállók film, a Végtelen háború, melyben végre Thanossal és csatlósaival csapnak össze kedvenc hőseink. Ha pedig hihetünk a korábbi nyilatkozatoknak, akkor a film bizonyos karakterek számára nagyon is a véget fogja jelenteni, hiszen a Thanos elleni küzdelem minden eddiginél komolyabb áldozatokat követel majd meg a hősöktől. Aminek már éppen itt az ideje, ha lehet ilyen csúnyán fogalmazni, hiszen az elmúlt részekben csak két komolyabb haláleset történt: a Bosszúállókban Coulson ügynöktől (aki azonban visszatért az Agents of SHIELD sorozatban), az Ultron korában pedig a frissen megismert Higanyszáltól kellett elköszönnünk, szóval éppenséggel ráférne már a MFU-ra valami igazán meghökkentő. 

Hirdetés

Persze mi egy percig nem kételkedünk abban, hogy lesz néhány megdöbbentő dolog a filmben, melyet maga Vasember, Robert Downey Jr. is megerősített a legutóbbi interjújában, melyben elárulta, hogy amikor ők azt mondják, hogy jó néhány hőstől vehetünk majd búcsút, akkor az tényleg úgy is lesz:

Higgyétek el nekem, én már rohadtul unom, hogy minden film azzal hirdeti magát, hogy 'ez lesz a vég!' 'eljött a vég!' 'Mindenkinek annyi lesz', aztán viszont kiderül, hogy ez csak ügyes marketing volt, és semmi nem igaz belőle... De a Végtelen háború tényleg kivétel lesz. Itt bizony jó néhány fej le fog hullani, nekem elhihetitek.

Downey Jr. mellett egyébként maga Kevin Feige is nyilatkozott a témában, és ő is csak megerősíteni tudta a színész szavait:

Nyugodtan kijelenthető, hogy egyesektől el fogunk búcsúzni. És igen, végleg. A lezárás gondolata nagyon sok fejtörést okozott számunkra, nagyrészt azért, mert ebben a műfajban nem nagyon találkozni ilyesmivel.

A Bosszúállók: Végtelen háború április 26-án érkezik a mozikba Joe és Anthony Russo rendezésében, főbb szerepekben pedig feltűnik Robert Downey Jr., Josh Brolin, Mark Ruffalo, Tom Hiddleston, Chris Evans, Chris Hemsworth, Jeremy Renner, Chris Pratt, Elizabeth Olsen, Sebastian Stan, Benedict Cumberbatch, Paul Bettany, Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Benedict Wong, Zoe Saldana, Karen Gillan, Vin Diesel, Dave Bautista, Pom Klementieff, Scarlett Johansson, Tom Holland és Anthony Mackie.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.