Legutoljára tavaly ősszel adott életjelet magáról a Die Hard 6, akkor Len Wiseman (Die Hard 4.0, Underworld filmek) mesélt a projektről, miszerint a 70-es évek New Yorkjában fog játszódni és a fiatal, valamint az idős John McClane is helyet kap benne, tehát egyszerre lesz folytatás és előzmény is. A rendező akkor azt mondta, hogy a fiatal főhős castingolása zajlik, viszont bejelentést azóta sem kaptunk ezzel kapcsolatban. Már-már azt hittük, hogy végül nem lesz semmi a következő Drágán add az életed!-ből, azonban most megtört a jég.
A széria sztárja, Bruce Willis ugyanis Jimmy Fallon vendége volt a The Tonight Showban, ahová új filmje, a Bosszúvágy népszerűsítése miatt ment el, azonban a műsorvezető kitért a Die Hard folytatására is. A színész meglehetősen unottan elárulta, hogy a forgatókönyv elkészült és Kaliforniába utazik, hogy elolvassa azt, majd újra megerősítette: lesz Die Hard 6.
Willis nem egyszer nyilatkozta már azt, hogy a könyökén jönnek ki az akciófilmek, amely meg is látszott a teljesítményén az utóbbi években, viszont a Volt egyszer egy Venice-t láthatóan élvezte és a Bosszúvágy eddigi marketinganyagai is arra utalnak, hogy nem savanyodott bele teljesen az akcióhős szerepkörbe. Remélhetőleg a Die Hard 6 esetében is felspanolja kicsit magát és Wisemannel tisztára mossák azt a szégyenfoltot, amit az előző résszel ejtettek a franchise hírnevén. Ha egy Die Hard 4 minőségű filmet kapunk, már elégedettek leszünk.