Hirdetés

Ilyen címmel jön a következő Die Hard

|

Vajon mi lesz a fordítás? Sokkal drágább az életed, mint valaha?

Hirdetés

Nemrég ünnepelte 30. születésnapját minden idők egyik legjobb filmje, a Die Hard, amelyről képes volt azt nyilatkozni Bruce Willis a közelmúltban, hogy szerinte nem karácsonyi film. A franchise már öt részt megélt eddig (a Magyarországon forgatott legutóbbit inkább szeretnénk elfelejteni) és készül a hatodik is a 20th Century Foxnál, méghozzá Len Wiseman (Die Hard 4.0, Underword filmek) rendezésében, a forgatókönyvet pedig a Démonok között írói dolgozták át. 

Hirdetés

Az új részre már jó ideje úgy hivatkozik a sajtó, hogy "Die Hard: Year One", amely a 2009-ben publikált, azonos című képregényre utalt, ám a széria producere, Lorenzo di Bonaventura azonban most tisztázta, hogy a Die Hard 6 címe nem Year One lesz, még csak a Die Hard megnevezés sem fog szerepelni benne, egyszerűen csak a "McClane"névre hallgat. Bonaventura azt is megerősítette az Empire-nek, hogy a film valóban nem lesz teljesen előzmény, hiszen amellett, hogy megismerhetjük a karakter karrierjének kezdetét, a hős jelenbeli énjétől sem kell búcsút vennünk (vagyis Bruce Willis nélkül nincs Die Hard). Legutóbb azt nyilatkozta a színész, hogy segített kiválasztani, ki alakítsa a fiatalkori énjét, de a casting kapcsán egyelőre nem történt bejelentés. 

A McClane várhatóan 2019-ben vagy 2020-ban kerülhet a mozikba a már említett Len Wiseman rendezésében. Ti várjátok?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.