Magyar feliratos előzetes érkezett Tom Hardy Al Capone filmjéhez

|

A másfél perces ízelítő mellett azt is megtudtuk, hogy a film online fog megjelenni.

Talán sokan emlékeznek még a 2015-ös Legenda című filmre Brian Helgeland (Szigorúan bizalmas) rendezésében, amiben Tom Hardy mindkét főszereplőt, vagyis a gengszter Kray-fivéreket játszotta. Sajnos az ikrekkel való bravúr volt a film egyetlen értékelhető pontja, és épp emiatt ráncolják sokan a homlokukat Hardy egyik legújabb projektje, a Capone kapcsán. Az emberiség kevesebb dolgot szeretne jobban, mint látni a színészt a hírhedt, adócsalásért letartóztatott gengszter bőrébe bújva, viszont hasonlóan a Legendához, ennél a filmnél is sok helyen rezeg a léc. Ezt pedig hamarosan talán mi is megtapasztalhatjuk, hiszen az első előzetes mellett egy kifejezetten érdekes megjelenési információ is érkezett. 

Hirdetés

Az előzetes mellé egy olyan hírt is kaptunk a megjelenés kapcsán, hogy a film a tervezettel ellentétben nem kerül mozis forgalmazásba hanem egyenesen VOD-ra fog kijönni, vagyis kizárólag online lesz elérhető (ez a bezárt mozikat figyelembe véve azért nem meglepő) a Vertical Entertainment jóvoltából. Május 12-én egyébként már nézhetjük is, a magyar feliratos előzetes pedig csak egy kattintásra van: 

A Capone-ban a címszerepet megformáló Hardy mellett olyan színészek fognak még feltűnni, mint Matt Dillon (A ház, amit Jack épített), Linda Cardellini (A gyászoló asszony átka), Kathrine Narducci (Az ír) vagy éppen az ikonikus megjelenésű Kyle MacLachlan (Twin Peaks). A filmet a kétes megítélésű Josh Trank (Az erő krónikái, A Fantasztikus Négyes) írta és rendezte. Ti tenni fogtok vele egy próbát?

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.