Hirdetés

Ha nem teljesít jól a két Avatar folytatás, elkaszálják a negyedik és ötödik részt

|

Elképesztő pénzeket fektet a stúdió James Cameron Avatar folytatásaiba, viszont csak akkor készül el az egész történet, ha jól teljesít a következő két folytatás a kasszánál.

Hirdetés

Már 2009 óta beszélünk az Avatar folytatásokról, de mostanra úgy tűnik, hogy valóban megvalósulnak a sok-sok éve tervezett filmek. Szeptemberben nekiláttak a második rész forgatásának, amire hihetetlen mennyiségű pénzt áldoz a stúdió, ahogyan a többire is.

Hirdetés

Az eddigiek alapján azt szűrhetnénk le, hogy a 20th Century Fox teljesen megbízik a kultikus rendezőben, viszont a Vanity Fair magazinnak adott interjújából más derül ki. Cameron elmondása szerint, ha az Avatar második és harmadik fejezete nem termel kellő mennyiségű pénzt, akkor a negyedik és ötödik rész bizony nem fog megvalósulni.

Azt is hozzáfűzte, hogy filmjei tulajdonképpen önmagukban is megállják a helyüket, szóval az utolsó két film nélkül is el tudnánk szórakozni a trilógián (ellentétben például A Gyűrűk Ura trilógiával), persze azért van egy, az öt epizódon átívelő "meta narratíva"is. 

Az Avatar második része 2020. december 18-án érkezik a mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.