Hirdetés

Ha nem tetszett a Venom film, akkor túl öreg vagy?

|

Todd McFarlane, Venom megalkotója azt nyilatkozta, hogy azok a filmkritikusok, akik lehúzták a filmet, túl öregek, hogy lássák a mozi igazi báját.

Hirdetés

Lassan az év végéhez közelítünk, ilyenkor minden filmrajongó elkezdi összegezni magában, hogy mely idei alkotások voltak, amik kiemelkedtek a többi közül, és melyek voltak, amikben hatalmasat csalódtak. Fogadni mernénk arra, hogy az októberi Venom sokak listájában az utóbbi kategóriába fog tartozni, persze nem véletlenül, de erről bővebben a kritikánkban írtunk. Az egyik leghíresebb kritikai oldalon, a Rotten Tomatoes-on egy mindent eláruló 29%-on áll közel 300 véleményből átlagolva. Ennek ellenére bevételileg hatalmas sikernek örvendett, hiszen több mint 825 milliót szedett össze, ezzel 2018 ötödik legtöbb bevételt hozó filmjévé válva.

Hirdetés

Ehhez kapcsolódva Venom egyik megalkotója, Todd McFarlane az elmúlt napokban adott egy interjút a Yahoo Entertainmentnek, ami kapcsán rögvest meg is említette, hogy aki rossz filmnek tartja ezt a mozit, az bizony túl öreg már kritikusnak.

"Ez [a film] egy nagy hullámvasút, olyan látványvilággal, hogy tátva marad a szád. Azt gondolom, ahogy egyre öregednek a kritikusok, úgy egyre kevésbé kezdenek konyítani a filmekhez. 42 évesen beülnek rá, felveszik ezt a fajta stílust és kiakadnak. De mi lenne, ha 16 évesen néznék ezt a filmet? Biztos, hogy imádnák. Ez a dög mindent hozott, amit hoznia kellett. Sőt! Ronda volt, erőszakos és hatalmas. Én ilyennek képzeltem anno 30 éve Venomot." − nyilatkozta McFarlane.

 

Todd McFarlane még 1988-ban találta ki Pókember egyik legikonikusabb ellenfelét, Venomot David Michelinie társával egyetemben. Elmondása szerint Tom Hardy kifogástalanul alakította Eddie Brockot és Ruben Fleischer volt a tökéletes választás a rendezői posztra. A kreátor nem volt rest megemlíteni a szebb napokat is megélt 2007-es Pókember 3-at, hiszen aki nem tudja, Venom ekkor debütált a nagyvásznon mint mellékszereplő. De ahogy a rajongók, úgy McFarlane sincs oda túlságosan Topher Grace megformálásért. Egyfelől rendkívül gyatrán vezették be a karakterét, másfelől viszont (és ezt már McFarlane mondta) rendkívül kicsi volt:

"Amikor Topher Grace karaktere átalakult Venommá, nem igazán adott hozzá semmi pluszt. Nekem szándékosan az volt a célom, hogy Venomot hatalmasnak formáljam meg, hogy a rajongók azt érezzék, Pókember egy elefánt méretű döggel száll szembe, aki ellen nagyon kevés az esélye."

Mindebből leszűrve kijelenthetjük, hogy akinek nem jött be az idei Venom film, az ne keressen (jogos) indokokat a miértje, ne menjen bele a részletes elemzésbe, vagy okfejtésbe, inkább csak elégedjen meg azzal, hogy már öreg.

Nektek bejött a Venom, vagy öregek vagytok ti is?

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.