Hirdetés

Hallgass bele az Igazság Ligája zenéjébe!

|

Nem feltétlenül erre számítottunk.

Hirdetés

Az Igazság Ligája 2017 egyik legnagyobb kérdőjele, hiszen a Wonder Woman sikere után sok múlik, hogy hogyan sikerül a Warnernek a DC Bővített Univerzum hőseinek első összetrombitálása. Másrészt kérdéses, hogy Zack Snyder kényszerű távozását és az utóforgatásokat Joss Whedon hogyan oldotta meg és melyikük stílusa fog igazán érvényesülni a kész filmen, az eredeti koncepció mennyiben változott. Emellett ott van a zene kérdése is, amelyet Hans Zimmer távozása után a vele a Batman Superman ellenben is együtt dolgozó Junkie XL vett át, majd Whedon érkeztével a veterán Danny Elfman váltott és akinek a szerzeményéből most hallgathatunk meg először részleteket.

Hirdetés

A WaterTower Music ugyanis jó szokásához híven közzétette az egyik tételt a YouTube csatornáján, méghozzá "Heroes Theme" címzéssel, ami viszont első hallásra biztos sokaknak fog csalódást okozni. Zimmer igen magasra tette a lécet a dinamizmus tekintetében Az Acélember és a Batman Superman ellenben tekintetében - nem is beszélve a Sötét Lovag-trilógiáról - és Elfman pedig igazi veteránnak számít a témában a Batman- és Pókember-filmek zenéivel (csakhogy a legismertebbeket említsük), de így első hallásra inkább tűnik úgy, mintha a szerzeményt Brian Tyler szerezte volna, akivel a szerző (és a rendező) a Bosszúállók: Ultron korán dolgozott együtt. Persze egy track alapján nem szeretnénk messze menő következtetéseket levonni, már csak azért sem, mert egyelőre úgy tűnik a hallottak alapján, ebben Elfman mindegyik hősbe inkább csak belekap egy kicsit zeneileg és a végén vonósok karcos játékában ott van az a kísérletezgető kedv, ami a szerző olyan munkáira jellemző manapság, mint A lány a vonaton, vagy A szürke ötven árnyalata.

Emellett már az album tracklistája is napvilágot látott, amelyek címei kissé árulkodóak (avagy SPOILERESEK!!!) lehetnek. Például az egyik leginkább figyelemre méltó a Star Wars áthallású "A New Hope" címet viseli, amely egyes teóriák szerint már most a Zöld Lámpásokra utal. Nyilván ha szerepelnek benne, azt majd csak a filmből fogjuk megtudni, ahogy azt is, hogy Zimmer korábbi dallamaiból is hallhatunk valamit, de Elfman korábbi nyilatkozatai alapján nem csak a Wonder Woman-témával futhatunk össze, hanem John Williams klasszikus Superman-témájának egy sötétebb átiratával is.

A filmzene album digitális változata már november 10.-én, a kétlemezes extra változat december 8.-án, míg a bakelit kiadás 2018 február 9.-én lát napvilágot és az előzetesekben hallható "Come Together" című szám is rajta lesz. Az Igazság Ligája november 16.-ától lesz látható a mozikban.

Track-lista:

"Everybody Knows" - Sigrid
The Justice League Theme - Logos
Hero's Theme
Batman on the Roof
Enter Cyborg
Wonder Woman Rescue
Hippolyta's Arrow
The Story of Steppenwolf
The Amazon Mother Box
Cyborg Meets Diana
Aquaman in Atlantis
Then There Were Three
The Tunnel Fight
The World Needs Superman
Spark of The Flash
Friends and Foes
Justice League United
Home
Bruce and Diana
The Final Battle
A New Hope
Anti-Hero's Theme
"Come Together" - Gary Clark Jr. and Junkie XL
"Icky Thump" - The White Stripes
The Tunnel Fight (Full Length Bonus Track)
The Final Battle (Full Length Bonus Track)
Mother Russia (Bonus Track)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.