Hirdetés

Hivatalos címet kapott a Terminátor 6

|

Végre nem csak egy sorszámmal emlegethetjük az új Terminátor filmet.

Hirdetés

Az élő szövet a fémvázon újra visszatér és ezúttal Terminátor: Sötét végzet címen kell majd jegyet kérni rá a pénztáraknál. Ne lepődjetek meg, ha nem először halljátok ezt az alcímet, hiszen ugyanezen a munkacímen futott eddig a produkció, most azonban hivatalosan is megkapta a titulust. James Cameron 1991-es Terminátor 2. - Az ítélet napját követően jelentős mélyrepülésbe kezdett a franchise, ami az 5. rész után végképp megért az elföldelésre. Azonban az elpusztíthatatlan gyilkos robot kinyújtotta karját a föld alól, amit Cameron jól meg is ragadott és kirántotta még egy keringőre teremtményét.

Hirdetés

Igen, valószínűleg ő sem tudta már tovább nézni azt, amit az elmúlt több, mint 20 évben műveltek ezekkel a filmekkel, így úgy döntött, hogy újra beszáll a buliba. A rendezést azért még így sem vállalta be, hiszen figyelmének 90%-át továbbra is az Avatar folytatások kötik le, így nagyon bízunk benne, hogy  az a maradék 10 elég lesz ahhoz, hogy elkerüljük az újabb katasztrófát. Némiképpen bizalomra ad okot a tény, hogy a Deadpool első részét is rendező Tim Miller dirigál ezúttal, valamint, hogy Arnold Scwarzenegger mellett Linda Hamilton is visszatér eredeti szerepében.

Ami már kevésbé bíztató a Terminátor 2 utáni filmeket semmibe vevő "rebootal" kapcsolatban az az a tény, hogy rögtön trilógiában gondolkoznak a készítők. Ennek fényében elképzelhető, hogy a régi színészek csak asszisztálni fognak a Sötét végzetben, hogy helyet adjanak egy új generáció lázadói számára, akik felveszik a harcot az időutazó szuperintelligenciával.

Talán egy trailer után többet tudunk majd arról, hogy mit is akar a franchiseal ez az új film. Addig is érdeklődve várjuk a 2019. október 31-i premiert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.