Hirdetés

Independent Spirit Awards 2017 jelöltek - ezek lehetnek a legjobb független filmek

|

Kihirdették, hogy mely filmek és filmesek indulnak majd az Independent Spirit Awards 2017 egyes kategóriáiban azért, hogy végül díjra válthassák a jelölést. Az Oscar szempontjából sem mindegy, hogy ki nyer ezen a díjátadón.

Hirdetés

2018. március 4-én kerül megrendezésre a 2018-as Oscar-gála Jimmy Kimmel vezetésével, egy nappal előtte, március 3-án pedig kiosztják a legjobb független filmeknek járó díjakat az Independent Spirit Awards 2017 keretében. Az eseményt az Oscar egyik előszobájának is tartják, így érdemes odafigyelni a jelöltekre, de még inkább a nyertesekre, hiszen a többi díjátadóval egyetemben előrejelezhetik az Akadémia döntését. Márpedig az alábbi lista elég konkrét képet fest. 

Hirdetés

Már ennyiből is látható, hogy a Szólíts a neveden, a Tűnj el!, a Lady Bird és a Floridai álom komoly esélyekkel zsebelhetnek be egy rakat szobrot az aktuális díjszezonban, viszont az Independent Spirit Awards-nak ezúttal is vannak nagy hiányzói: például Guillermo del Toro kritikusok által agyondicsért filmje, A víz érintése, a Weinstein-botránytól látványosan elhatárolódó Taylor Sheridan-rendezés, a Wind River vagy éppen az utóbbi évek legeredetibb romantikus vígjátéka, a Rögtönzött szerelem. Persze ezen kívül is akad még pár érdekesség, nézzétek csak: 

Legjobb film:

- Szólíts a neveden
- Floridai álom
- Tűnj el!
- Lady Bird
- The Rider

Legjobb rendező:

- Sean Baker (Floridai álom)
- Jonas Carpignano (A Ciambra)
- Luca Guadagnino (Szólíts a neveden)
- Jordan Peele (Tűnj el!)
- Benny Safdie, Josh Safdie (Jólét)
- Chloé Zhao (The Rider)

Legjobb forgatókönyv:

- Greta Gerwig (Lady Bird)
- Azazel Jacobs (The Lovers)
- Martin McDonagh (Három óriásplakát Ebbing határában)
- Jordan Peele - (Tűnj el!)
- Mike White (Beatriz at Dinner)

Legjobb fényképezés:

- Thimios Bakatakis (Egy szent szarvas meggyilkolása)
- Elisha Christian (Columbus)
- Hélène Louvart (Beach Rats)
- Sayombhu Mukdeeprom (Szólíts a neveden)
- Joshua James Richards (The Rider)

Legjobb vágás:

- Ronald Bronstein, Benny Safdie (Jólét)
- Walter Fasano (Szólíts a neveden)
- Alex O'Flinn (The Rider)
- Gregory Plotkin (Tűnj el!)
- Tatiana S. Riegel (Én, Tonya)

Legjobb férfi főszereplő:

- Timothée Chalamet (Szólíts a neveden)
- Harris Dickinson (Beach Rats)
- James Franco (The Disaster Artist)
- Daniel Kaluuya (Tűnj el!)
- Robert Pattinson (Jólét)

Legjobb női főszereplő:

- Salma Hayek (Beatriz at Dinner)
- Frances McDormand (Három óriásplakát Ebbing határában)
- Margot Robbie (Én, Tonya)
- Saoirse Ronan (Lady Bird)
- Shinobu Terajima (Oh Lucy!)
- Regina Williams (Life and Nothing More)

Legjobb férfi mellékszereplő:

- Nnamdi Asomugha (Crown Heights)
- Armie Hammer (Szólíts a neveden)
- Barry Keoghan (Egy szent szarvas meggyilkolása)
- Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában)
- Benny Safdie (Jólét)

Legjobb női mellékszereplő:

- Holly Hunter (Rögtönzött szerelem)
- Allison Janney (Én, Tonya)
- Laurie Metcalf (Lady Bird)
- Lois Smith (Marjorie Prime)
- Taliah Lennice Webster (Jólét)

Legjobb külföldi film:

- 120 dobbanás percenként (Franciaország)
- A Fantastic Woman (Chile)
- I Am Not a Witch (Zambia)
- Lady Macbeth (Egyesült Királyság)
- Szeretet nélkül (Oroszország)

Egyetértetek a jelöltek listájával? Ti kiket hoznátok ki győztesként?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.