Wind River: Gyilkos nyomon - Kritika

|

Egyszerű, hideg, csontig hatoló krimi a Wind River, ami legjobb skandináv műfajtársait idézi.

A Sicario - A bérgyilkos és A préri urai után Taylor Sheridan újfent maradt a krimik zsánerénél, egész pontosan egy olyan krimi-thrillert készített, melyre meg északon, a műfaj nagyágyúi is csak csettintenének. A történet egy indián rezervátumban kap helyet, ahol az állandó fagyok mellett rendszeresen tűnnek el fiatal nők szinte nyom nélkül, lévén a törvény figyelő szeme az ilyen, amerikai őslakosok által lakott területekig nem igazán lát, vagy éppen akar ellátni. A veterán vadőr, Cory (Jeremy Renner) talál rá egy fiatal hölgy holttestére a zord vidéken, az erőszaktevő gyilkosok felkutatásában pedig egy fiatal, még igencsak tapasztalatlan FBI ügynök, Jane (Elizabeth Olsen) segédkezik.

Hirdetés

A Wind River - Gyilkos nyomon a klasszikus thrillerek eszközeivel él, mindezt átültetve a wyomingi vadrezervátum izolált környezetébe, ez a setting pedig a játékidő teljes egészére rányomja a bélyegét, a lehető legpozitívabb értelemben. A télies, zord, kíméletlen időjárás nem csak látványelemként, de a narratívában is hatalmas szerepet kapott, elég itt arra gondolni, hogy Renner karaktere a környezet minden eleméből nyomokat olvasott ki, így jutván közelebb az ügy megoldásához. Ezt elsősorban azért hangsúlyozom, mert a Wind River alapvetően egy piszok egyszerű film, mely nem is igazán próbálkozik teátrális elemekkel megkavarni azt az állóvizet, amiben sokszor a cselekmény áztatja magát. A bűntett adott: adott egy fiatal lány teste, a sérülések pedig arra utalnak, hogy vélhetően többen is bestiális tetteket hajtottak végre rajta, mielőtt a fagy bevégezte volna a nő sorsát. A cselekményt mindezek alapján szinte mi magunk is képesek lennénk nagy vonalakban megírni, éppen ezért annyira megdöbbentő, hogy Sheridan ismét képes volt egy olyan bődületesen hatásos és erős mondanivalóval bíró alkotást letenni az asztalra, amitől még most is borsódzik a hátam.

Sheridan nem egy történetbe erőszakol bele egy üzenetet, hanem a narratíva és annak minden eszköze által hívja fel a figyelmünket egy olyan problémára, ami minket közvetlenül szerencsére nem érint, ám ezzel együtt is minden ember közösen felelős a másikért. A Wind River nem csak szórakoztat, nem csak hatással van a nézőre, de céllal készült el. Véletlenül sem akarom elrontani ezt az üzenetet, szóval csak annyit árulnék el, hogy a nők, de igazából nemtől függetlenül is véghezvitt embertelen tettek tragédiáját olyan visszafogottsággal, mégis kíméletlenül, szívbemarkolóan meséli el Sheridan, amihez foghatót nagyon, de nagyon ritkán látni a mozik vásznain. A rendező finom ecsetvonásai mellett mindezt Jeremy Renner játéka tette lehetővé, aki számomra mostanában kezdte el bizonyítani, hogy mégis miért lett ő igazán nagy név Hollywoodban. Az Érkezés során éreztem először, a Wind River után viszont biztos vagyok benne, hogy nem csak belelátom azt a mélységet Renner teljesítményébe, ami nem vonultat fel forradalmain széles eszköztárat, annak természetessége mégis célba talál, de piszkosul (érdekes, mintha magát a filmet jellemeztem volna). Renner karakterének személyes tragédiája végig jelen van a filmben, ám az idő nagyjában kimondatlanul, és csak a cselekménnyel párhuzamosan kerül a felszínre.

A szívszorító pillanatokhoz társul Elizabeth Olsen zavarba ejtően tapasztalatlan ügynöke, aki hiába viseli magán az FBI betűit, életében akkor először, Wyoming fagyos poklában szembesül mindazzal, ami a világ elszigeteltebb pontjain zajlik. Egészen frenetikus végig követni mindazt, ahogy Olsen karaktere szép fokozatosan mocskolódik be a történtek által, a színésznő ügyes játékának köszönhetően mi magunk is osztozni fogunk a sokkján. A cselekményre tudatosan nem térek ki részletesebben, lévén Sheridan nem váratlan fordulatokkal, hanem a lassú, hideg és reménytelen hangulattal vezeti végig filmjét, ami hiába a film legnagyobb erőssége, sokak pont emiatt nem fogják szeretni. A Wind River se helyszínekben, se karakterekben nem bővelkedik, relatíve kevés érdemi konfrontáció történik a játékidő során, ami tény, valósághű, azokat viszont garantáltan elálmosítja majd, kiknek nincs türelme végigvárni, hogy a film gépezete úgy igazán működésbe lépjen. Mindezekkel együtt is kapunk egy olyan finálét, ami Tarantino Kutyaszorítóbanját is a sarokba ültette kis túlzással.

A Wind River - Gyilkos nyomon egy újabb olyan thriller Taylor Sheridan rendezésében, mely a piszok erős hangulat mellett fontos céllal készült el. Megfontolt, sallangmentes alkotás, mely a zsáner pergősebb képviselőihez szokottaknak talán csalódást, az erre nyitottabbaknak viszont egy olyan dermesztően közeli élményt nyújtat, mely utána még napokig kísérti a nézőt.

Wind River - Gyilkos nyomon

Kinek ajánljuk
  • A hűvös, skandináv jellegű thrillerek rajongóinak.
  • Akik szerették Sheridan korábbi filmjeit.
  • A visszafogott, ámde annál hatásossabb alkotások kedvelőinek.
  • Akik nem bánják, ha van tartalom is a forma mögött.
Kinek nem
  • Akiket taszítanak a lassabb folyású filmek.
  • Akiket zavar, ha monoton az adott film környezete.
  • Akik számára elengedhetetlenek a látványos konfliktusok.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!