Hirdetés

Jason Momoa így vélekedik az Igazság Ligája negatív kritikáiról

|

Az Aquamant alakító színészt nem bátortalanítják el a negatív értékelések.

Hirdetés

Az Igazság Ligáját már lassan egy hete vetítik a mozik és noha rengeteg rajongó megtalálta benne a számításait, a kritikusok ezzel a DC filmmel sem bántak kesztyűs kézzel, noha jobban szerették, mint a Suicide Squadot vagy a Batman Superman ellent. Ami ennél is aggasztóbb az az, hogy a film nem tudta hozni a várt bevételeket, így a stúdió a végén még anyagi problémákba is ütközhet.

Hirdetés

Szóval mindezek fényében mit gondol az Aquamant alakító Jason Momoa a film fogadtatásáról? Nos, ő annak a híve, hogy jobb, ha kizárja a negativitást az életéből:

"Próbálok távol maradni attól, amit az emberek mondanak. Néhány barátom már említette, hogy az Igazság Ligája nem teljesít túl jól, ami kicsit elszomorított. De akkor sem szerettem volna utána nézni. Nem szeretném a szidást és a negativitást olvasni. Nem gondolom, hogy bármi haszna is lenne, nem segítene rajtam."

Persze nem Momoa az, akinek elsősorban rá kell jönnie a film hibáira, sokkal inkább a Warner Bros. feladata ez. A filmet értékelő kritikusok mindössze 41%-ának tetszett a Rotten Tomatoes alapján, viszont szintén ezen az oldalon a nézők 85%-a szavazta meg frissnek az Igazság Ligáját. Lényeges különbség meg kell hagyni, de a pénzügyi bukás veszélye mégis azt sejteti, hogy valami mégis hiányzott, ami miatt kevesebben döntöttek úgy, hogy megnézik a filmet. Viszont, ahogyan azt kritikánkban mi is megfogalmaztuk, az Igazság Ligája mindenképpen egy előrelépés, ami után végre nem félve, hanem kíváncsian várjuk a jövőt. Jason Momoa egyébként azt is elárulta az interjú során, hogy már kétszer látta a filmet, ráadásul másodjára sokkal jobban bejött neki, szóval meglehet, hogy érdemes újrapróbálkozni vele.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.