Hirdetés

Jelentős szerepe lesz a családnak a Vaják következő évadában

|

Attól azért nem kell tartanunk, hogy Vin Dieseléktől merítették ezt az ötletet.

Hirdetés

Az első évad szépen lefestette a nézők előtt a magányos farkasként élő Geraltot, aki sorra löki el magától a hozzá közel álló személyeket, legyen szó akár szerelmekről, akár barátságokról. Folyamatosan szemben áll a sorssal, amelynek csupán az évad végére adja át magát, és kutatja fel a számára elrendelt gyermeket, Cirit. Ezzel a lépéssel kulcsfontosságú fordulóponthoz érkezett a társtalan vaják, hiszen eljött az ideje annak, hogy apafigurát játsszon és felkészítsen egy lányt a kihívásokkal teli életére.

Hirdetés

Teljesen azért nem lesz önmagára utalva ebben a nehéz feladatban, hiszen Yennefer és a farkas iskolájában nevelkedett vaják társai is segítségére lesznek. Az új évad ezen aspektusáról árult el most néhány izgalmas részletet Lauren S. Hissrich showrunner.

Amikor a Vajákról beszélek, akkor mindig annál lyukadok ki, hogy hogyan talál egymásra ez a három karakter - Geralt, Ciri és Yennefer -, és hogyan válnak családdá. Számomra ez a legfontosabb része ennek a szériának. Ahhoz, hogy igazán megérthessük valakinek a családját, ahhoz jó, ha ismerjük a család eredetét is. Néha ez a szülőket jelenti, néha a rokonságot. Geralt esetében ez a vajákok testvérisége. Nagyon várom már, hogy végre találkozzunk Vesemirrel, aki apja helyett apja volt, és mindazokkal a vajákokkal, akikkel együtt nőtt fel hét éves kora óta.

Amellett, hogy Geralt újra találkozik vaják testvéreivel, a folytatás legalább annyi, de valószínűleg még ennél is több figyelmet fog fordítani a Cirivel való kapcsolatára. Az első évad végi nagy egymásba borulás senkit ne tévesszen meg, a szörnyvadásznak nem lesz könnyű dolga a makacs hercegnővel, így nézőként érdekes lesz látni a kapcsolatuk fejlődését.

Az a legjobb Geralt és Ciri kapcsolatában, hogy senki sem várná, hogy ők családként funkcionáljanak. Van egyszer egy vaják, akit csak a pénzért való szörnyvadászat érdekel és van egy kislány, aki próbál menekülni a múltja elől. Szóval, hogyan is találhatnak egymásra? Imádom végigjárni azt az utat a második évadban, amely során idomulnak és változnak a másikhoz mérten. Az első évad végére jól tudjuk, hogy kicsoda Ciri és kicsoda Geralt, de most egymásnak vetjük őket és meglátjuk, hogy mit kezd két teljesen különböző ember az ő helyzetükben. Szerintem ez nagyon szórakoztató, még ha nem is mindig túl szép. Vitáznak és küzdenek egymással. Mintha csak két idegennek azt mondanánk, hogy mostantól örökké egymással kell lennetek. Az útjuk az apa és lánya felé váláshoz a sorozat egyik legjobb része.

Mit ne mondjak, mi is nagyon várjuk már, hogy láthassuk kibontakozni ezt a folyamatot, és felettébb kíváncsiak vagyunk, hogy vajon a képernyőn is olyan jól működik-e majd a Henry Cavill és Freya Allan közti kémia, mint a valóságban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.