A filmek láthatatlan hősei közé nemcsak a vágók, a vizuális effektekért felelős személyek vagy éppen a jelmeztervezők tartoznak, hanem azok is, akikről a legtöbben elfeledkeznek: a kaszkadőrök. Nincsen egyetlen egy akciófilm sem kaszkadőr nélkül, még az olyan alkotásoknál sem, amikben Tom Cruise vagy Jackie Chan a főszereplő. Az ilyen eseteknél is mindig jelen kell lennie, hiszen hónapok kemény és izzasztó munkája során a színész és a kaszkadőr (vagy pontosabban kaszkadőr szakértő) együttesen gyakorolták be a mozdulatokat, a jeleneteket, kettejük munkája köszön vissza a kész filmen. Pontosan emiatt annyira helytálló és egyben fontos is, hogy a kaszkadőrök kiállnak a maguk Oscar-kategóriájukért, ezzel elérve azt, hogy legalább számba legyenek véve.
Már idén is kisebb vita kerekedett ki ebből a külön kategóriáért, viszont nagyon úgy fest a helyzet, hogy ha az Akadémia nem hajlandó ténylegesen elismerni ezen emberek munkáját és ezáltal díjazni is őket, akkor akár a jövő évi Oscar-ceremónián is tüntetéseket, tiltakozásokat szervezhetnek - és ez rendkívül rossz fényt vetne rájuk, írta a Vulture. A tiltakozók élén Jack Gill áll, aki olyan filmekben segédkezett kaszkadőr szakértőként, mint az Amerika Kapitány: Polgárháború, a Venom, az Éjszakai ragadozók, a Kemény motorosok vagy éppen csaknem az összes Halálos iramban mozi. Ő az a fickó, aki már csaknem harmadik évtizede azon fáradozik, hogy végre elismerjék a kaszkadőröket. Gill unszolására összesen egy (!!) akadémiai tag szólalt fel az ügyükben a többiek előtt, viszont az ötlet hamar süket fülekre talált. A személy így nyilatkozott:
"Azt mondták nekem, szemtől szembe, kendőzetlenül, hogy erre ne is számítsak, ez sosem fog megtörténni."
Ha figyelembe vesszük a fentiek mellett, hogy az olyan filmek, mint a Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett A visszatérő vagy éppen minden idők egyik legjobb akciófilmje, a 2015-ös Mad Max: A harag útja csaknem minden jelentősebb technikai Oscar-díjat bezsebeltek, nem készülhettek volna el a kaszkadőrök nélkül. És ez valóban szomorú, hogy az egyik legkeményebb munkával rendelkező embereket nem akarják elismerni, holott ténylegesen kijárna nekik ez az aranyszobor.
Gill tiltakozóihoz azóta számos másik kaszkadőr vagy kaszkadőr szakértő csatlakozott már, mint például Janene Carleton. Az ő nevét olyan filmekből ismerhetjük, mint a Jack Reacher vagy a Mission Impossible: Fantom protokoll. Ő az a fajta kaszkadőr, aki pl. Cruise mellett minden egyes jelenetet betanul, segít a színésznek elsajátítani a mozdulatokat, tanácsokkal látja el, hogy mi hogyan nézne ki a filmen stb. Kevesen tudják, de ezek az emberek felelősek azét is, hogy mindenki biztonságban lehessen az ilyen akciójeleneteknél, hogy senkinek ne essen bántódása. És pont nekik ne járna ki egy nyavalyás aranyozott papírnehezék?
Ti hogy látjátok, érdemelnének Oscar-díjat a kaszkadőrök?