Hirdetés

Készül a Jumanji következő része

|

A háttérben már megkezdődtek az előkészületi munkálatok.

Hirdetés

Korábban nem sokan gondolták volna, hogy sikeres lehet egy új Jumanji-film, és mégis. A 2017-ben megjelent, Dwayne Johnson, Karen Gillan, Jack Black és Kevin Hart nevével fémjelzett Vár a dzsungelt nem csak a kritikusok szerették, de a pénztáraknál is meglepően jól szerepelt. Nem csoda hát, hogy két évvel később már jött is a folytatás a Következő szint képében, ami szintén remek számokat hozott, éppen ezért a Sony továbbra sem engedi el a franchise kezét, és már elkezdte fejleszteni a következő részt.

Hirdetés

Erről a filmek egyik producere, Hiram Garcia beszélt nemrég egy vele készült interjúban, amelyben elmondta, hogy nagy terveik vannak a következő filmmel, amelyet a háttérben már javában fejlesztenek a készítők. Ugyan korábban voltak már hírek az új részről, köszönhetően a mindkét alkotást rendező Jake Kasdannek, aki elmondta, hogy ötletelni már elkezdtek a történetet illetően, azonban a koronavírus világméretű terjedése miatt akkor azonnal félbeszakították a projektet, egészen mostanáig. 

Ti mit gondoltok, megnéznétek egy harmadik Jumanji-kalandot is?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.