Már több, mint egy hete kijött a Star Wars: Az utolsó Jedik első kedvcsinálója (amihez azóta befutott a szinkronos verzió is) és értelemszerűen felrobbant tőle az internet és (hozzánk hasonlóan) majd minden képkockáját kielemezték. A lelkesedés mégis mérsékeltebb volt, mint annak idején Az ébredő Erő kapcsán, ami részben betudható annak, hogy rengetegen csalódtak J.J. Abrams mozijában (most abba ne menjünk bele, hogy ebben mennyire játszottak közre a gigászi elvárások), részben pedig annak, hogy mind a karakterekről, mind a történetről több fogalmunk van. De persze a vészharangok ettől még nem csitulnak.
Minek után Az ébredő Erőt sokan nem egyszerűen az Egy új remény előtti tisztelgésként fogták fel, hanem annak szolgai másolataként, sokan arra számítanak, hogy Az utolsó Jedik nem lesz több, mint egy egyszerű Birodalom visszavág utánérzés. Szó se róla, vannak hasonlóságok, mint például egy fiatal tanítvány kiképzése egy bujkáló jedi által, az előző részben vereséget szenvedő gonosz visszavágása és láncainak a levetése, valamint a főszereplő múltjának leleplezése (plusz még ebben is kinéz egy ütközet a lépegetők ellen), de ezt a rendező szemmel láthatóan kikéri magának. Rian Johnson - aki a film forgatókönyvéért is felelt - igen aktív a közösségi médiában, és a hasonlóságok kapcsán meg is jegyezte valaki, hogy
Csak lemásolták a Birodalmat. Nincs itt semmi új.
Erre Johnson szarkasztikusan csak annyit válaszolt:
Igaza van. Azzal töltöttem az elmúlt három évemet, hogy lemásoljam a Birodalmat.
Ebben persze lehet nem kevés szakmai sértettség is, de Johnson egy kiváló rendező és forgatókönyvíró, ahogy ezt a Looper és a Breaking Bad számos epizódjában is bizonyította. Nyilván a kétségek elhessegetésére (avagy beigazolódására) a decemberben érkező film lesz csak képes, jöjjön ki akármennyi előzetes és TV Spot, vagy nyilatkozat addig. Mivel szoros folytatása lesz az előző résznek minden (életben maradt) szereplő visszatér, így Daisy Ridley, John Boyega, Adam Driver, Oscar Isaac, Mark Hamill és Carrie Fisher is. A film szomorú apropója, hogy ez lesz a Leia hercegnőként elhíresült Carrie Fisher utolsó szereplése a vásznon, hovatovább a Hollywoodban szkriptdoktorként (a forgatókönyvek feljavítására, átláthatóságára szakosodott személy) elhíresült színésznő Az utolsó Jedik forgatókönyvében is közreműködött ebbéli státuszában.