Hirdetés

Már mesterséges intelligenciával is cenzúráznak filmeket

|

Egész kreatív módon érte el a Lionsgate, hogy alacsonyabb korhatárbesorolást kapjon az egyik filmje.

Hirdetés

A deepfake technológia legtöbbször humorosnak szánt videók formájában jön velünk szembe, hiszen ezen tartalmak alkotói könnyedén adhatnak szavakat hírességek szájába, vagy éppen cserélhetik le jól ismert filmek színészeit mai sztárokra. A móka mellett természetesen ennél praktikusabb oldala is van a mesterséges intelligencián alapuló technológiának, hiszen részben ennek segítségével ma már nem meglepő, ha egy idősebb színész megfiatalított változata köszön vissza a vászonra, sőt az sem példátlan, hogy egy teljesen új arc tapad a dublőr testére. Utóbbihoz hasonlót a Boba Fett sorozatban láthattunk nem is olyan rég, amiben Mark Hamill egy jó 30 évvel fiatalabb mása köszönt vissza Luke Skywalkerként.

Hirdetés

Most a Lionsgate is a deepfake kínálta lehetőségekhez nyúlt az egyik új filmje, a Fall című akció-thriller miatt, amiben annyi káromkodás kapott helyet, hogy nem bírták volna a PG-13 besorolás keretei között tartani az alkotást. Egy nagyobb költségvetésű filmnél kézenfekvő megoldás lett volna az újraforgatás, de egy olyan mozinál, aminek a büdzséje mindössze 3 millió dollár, ez nem kivitelezhető.

"Egy ilyen filmnél nem opció az újraforgatás," - mondta Scott Mann rendező. "Nem egy nagy blockbusterről beszélünk. Nincsenek meg a szükséges erőforrásaink és végképp nincs időnk. Ami megmentette ezt a filmet és segített, hogy szélesebb közönség elé kerülhessen, az a technológia volt."

Mann szerencséjére nem volt messze a megoldás, hiszen maga is társelnöke a londoni központú Flawlessnek, ami egy kifejezetten mesterséges intelligenciára szakosodott cég. A TrueSync szoftvert használva, ami eredetileg arra lett kifejlesztve, hogy megkönnyítse a filmek szinkronizálását, a csapat több, mint 30 F-betűs szót szedett le a színészek szájáról. Pontosabban, és ez talán még lenyűgözőbb, megváltoztatták az ajkak mozgását úgy, hogy azok családbarátabb káromkodásokat formáljanak. Így egy-egy "fu*king"-ból máris "freaking" varázsolódott.

A rengeteg szitokszó egyébként teljesen érthető, hiszen a Fall történetében két barátnő egy elhagyatott rádiótorony tetejére mászik fel, hogy ott szétszórják egyikük férjének hamvait. A lefelé vezető út azonban korántsem megy simán, mivel egy leszakadó létra miatt a két nő a torony tetején ragad. Az egészen izgalmas alapkoncepció mellett már csak azért is kíváncsiak vagyunk a filmre, hogy lássuk, tetten érhető-e a digitális cenzúra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.