Mégis Matt Reeves rendezi a The Batmant

|

A DC-nél tudják mit csinálnak és a legkisebb jele sincs a fejetlenségnek.

Ami az új Batman-mozi körül zajlik az már lassan egy brazil szappanoperával vetekszik. Miután mindenki maximálisan megvolt elégedve Ben Affleckkel a Sötét Lovag szerepében, még a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala legnagyobb ellenzői is úgy volt, hogy a színész-rendező dirigálhatja a filmet. Affleck azonban már a kezdetektől vonakodott a rendezői szerepkörtől, hiába kotlottak a forgatókönyvön sokáig a képregényguru Geoff Johnsszal, Affleck a fedélzetre hozta Az Argo-akció forgatókönyvéért Oscart-kapó, majd a Batman v Superman dialógusait feljavító Chris Terriot-ot, Az éjszaka törvénye csúfondáros szakmai és anyagi buktája után - ahol szintén író-rendező-főszereplő volt - visszalépett, a Warner pedig egy gyors rendezői castingba kezdett. Az egyik legesélyesebb jelölt Matt Reeves volt, aki a Cloverfielddel, a Majmok bolygója: Forradalommal - és a hamarosan bemutatandó harmadik résszel - szép sikereket ért el. Végül a rendezővel ismeretlen okokból megszakadtak a tárgyalások, most azonban már hivatalosan is ő rendezi a filmet.

Hirdetés

Persze ez kicsit másként jött le kívülállóként, de a lényeg, hogy Reevesszel egy minőségi rendező kerülhetett a film élére. Ezzel persze a Suicide Squad és a Wonder Woman esetében sem volt gond - a túlmisztifikált Zack Snydert viszont inkább hagyjuk - de a rohamtempó az előbbire csúnyán rányomta a bélyegét, utóbbinál pedig remélhetőleg semmi ilyen nem lesz. Reevesnél bebizonyosodott, hogy egy elég karakterközpontú rendező, aki mindezt nagyon jól összetudja hangolni a látvánnyal, emellett pedig - mondani sem kell - hatalmas rajongója a köpenyes igazságosztónak.

Gyerekkorom óta oda vagyok Batman történetéért. Egy rendkívül ikonikus és lenyűgöző karakter, akivel mélyen együttérzek. Hihetetlen meg vagyok tisztelve és izgatott vagyok, hogy a Warner Bros.-szal dolgozhatok a Köpenyes Igazságosztó epikus és megható újabb nagyvásznas eljövetelén. 

Reeves ezzel pedig hatalmas elvárásoknak is kell, hogy megfeleljen Tim Burton és Christopher Nolan filmjei után. Hivatalos premierdátum még nincs és a sztoriról is keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy Batman a Joe Mangianello (True Blood, Magic Mike) alakította Deathstroke-kal fog szembenézni, és Jeremy Irons is bizonyosan visszatér Alfred szerepében, J.K. Simmonsszal egyetemben, aki Gordon felügyelőt alakítja majd. És noha szeretnénk, ha Reeves már most nekiállna a forgatásnak, erre majd csak a Majmok bolygója nyári bemutatója után lesz lehetősége.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.