Hirdetés

Meghosszabbították a Lucasfilm elnökének szerződését

|

A következő években még biztosan Kathleen Kennedy fogja felügyelni a Star Wars filmeket.

Hirdetés

A megújított szerződés értelmében Kathleen Kennedy további három éven keresztül, tehát 2021-ig biztosan marad a Lucasfilm élén. Kennedy 2012-ben vette át a cég elnökségét, miután a Disney megvásárolta azt George Lucastól 4 milliárd dollárért. Azóta négy új Star Wars film látott napvilágot, amelyek összesen 4,5 milliárd profitot termeltek a stúdiónak.

Hirdetés

A legfrissebb információk szerint a Disney egy picit visszafogja majd a gyeplőt a Star Wars filmek terén és nagyobb időközt hagy egy-egy alkotás között. Jelenleg egyedül az új trilógia befejező epizódján dolgozik a stúdió, de a háttérben már a Trónok harca sorozat alkotói és Az utolsó Jedik rendezője is saját ötleteiken munkálkodnak. A filmek mellett a legelső élőszereplős Star Wars sorozat is készülőben van, ezt Jon Favreau felügyeli.

Ezen főbb projektek mellett kiemelt figyelem szegeződik még a népszerű animációs sorozatokra, amelyekből szintén többel tervez a Lucasfilm. Kathleen Kennedy tehát nem fog unatkozni az elkövetkező három évben, hiszen a Star Wars láz sem fog csillapodni. A Star Wars IX. 2019. december 20-án kerül mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.