Hirdetés

Megint csúszhat a Fekete Özvegy bemutatója, a Pixar új filmje viszont a Disney+-on köthet ki

|

Újra átrendezheti naptárát a Disney.

Hirdetés

A koronavírus okozta fejetlenség egyik nagy vesztese egyértelműen a Fekete Özvegy, hiszen a filmet normális körülmények között már májusban látnunk kellett volna, a Disney azonban látván az akkori helyzetet, inkább eltolta a premiert egészen idén novemberig. Ha pedig hihetünk a legújabb híreknek, a stúdió továbbra sem bízik abban, hogy ősz végére javulni fog a helyzet a világban, és ismét eltolhatják a film bemutatóját.

Hirdetés

Fontos megemlíteni, egyelőre még csak pletykákról van szó, de ha igaznak bizonyulnak a hírek, akkor könnyen meglehet, hogy egészen 2021 első feléig kell majd várnunk arra, hogy Scarlett Johanssont ismét a címszereplő bőrében láthassuk, valószínűleg utoljára. Ezzel pedig a többi Marvel-film ütemtervében is további csúszások léphetnek fel, hiszen például az eredetileg most novemberben érkező Örökkévalók pont a Fekete Özvegy miatt került át 2021 februárjára, ami ez esetben egy még későbbi időpontra csúszhat.

Emellett azt is csiripelik a madarak, hogy a Pixar legújabb üdvöskéje, a Lelki ismeretek is lekerülhet a novemberi dátumról, ám a stúdió ennél állítólag nem további csúsztatást szeretne eszközölni, hanem a Mulanhoz hasonlóan a Disney+-on tartaná meg a premierjét, ezzel is mérsékelve a bevételkiesést. Hogy miként határoz végül a stúdió, még nem tudjuk, mindenesetre hamarosan meg kell hozniuk a végső döntést, hiszen vészesen közeleg a november.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.