Hirdetés

Érkezik az Új Istenek film a DC-től

|

Újabb, eddig még ismeretlen projekt elkészülését jelentette be a Warner.

Hirdetés

Azt már eddig is tudtuk, hogy Warner Bros. és a DC Entertaintment közös filmes felhozatala sosem volt igazán kőbe vésve és állandóan jöttek-mentek a különböző tervek. A stúdió szokását megtartva pedig ismét egy eddig még nem ismert projektet jelentett be: kiderült ugyanis, hogy mozifilm készül a legendás Jack Kirby által írt The New Gods (Új Istenek) című képregénysorozatból, melynek már a rendezőjét is megtalálták: a szuperhősmozit az az Ava DuVernay fogja rendezni, aki az Időcsavar című sci-fi fantasyjével az első színes bőrű női rendezővé vált, aki 100 milliós költségvetés feletti szuperprodukciót rendezhetett.

Hirdetés

Deadline értesülései szerint az Új Isteneknek nem lesz köze a jelenlegi DC filmes univerzumhoz (DCEU), mely ha belegondolunk, illeszkedik a Warner azon terveibe, miszerint szeretnének teljesen önálló filmeket is (mint pl.: a Joker-eredetsztori) az egy történetfolyamot képezők mellé. Az már más kérdés, hogy mennyire lesz képes a stúdió évről évre új hősöket megszerettetni a nézőkkel, ha ebben nem támaszkodhat korábban bemutatott szereplőire.

És hogy mit kell tudni az Új Istenekről? A képregénysorozat 1971-ben jelent meg, melyben az Új Genezis és a pokolszerű Apokolipsz bolygón élő istenek összecsapását meséli el. Érdekesség, hogy utóbbiról származik többek között a DC egyik legnagyobb és legismertebb gonosza, Darkseid is, akit már Az Igazság Ligájában is szerepeltetni akartak, tehát nem elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb össze fog érni a DCEU fő történetszála az Új Istenekével.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.