Hirdetés

Nyúlfarknyi teaseren a Shazam! Fury of the Gods

|

Rövid bepillantást nyerhettünk a készülő szuperhősfilm folytatásába.

Hirdetés

Immár két éve annak, hogy bemutatták a Zack Snyder-éra utáni első DC filmet, a Shazam!-ot, amely a 2019-es év egyik kellemes meglepetése lett a maga szórakoztató bájával, és a címszerepre tökéletes választásnak bizonyuló Zachary Levivel. Nem csoda hát, hogy a Warner nem sokkal a bemutató után be is jelentette a folytatást, amelynek bár a premierje még mindig évekre van, már meg is kaptuk róla az első kedvcsinálót.

Hirdetés

Az alig pár másodperces videót a film rendezője, David F. Sandberg osztotta meg Twitterén, amelyben a címszereplő ruháját figyelhetjük meg közelebbről, majd a végén maga Levi árnyékba burkolódzó sziluettje is kirajzolódik. A rendező a leírásban viccesen meg is jegyzi, hogy a film idézőjelben érkezik hamarosan, hiszen a bemutató csak 2023. június 2-án esedékes, vagyis még szűk két év van hátra a premierig, amelyben viszont már biztos, hogy Levi mellett feltűnik az Oscar-díjas Helen Mirren, mint a sztori főgonosza, valamint Lucy Liu, aki szintén a gonoszok táborát erősíti majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.