Hirdetés

Az Akadémia rendkívül megosztó kategóriával bővítette a díjátadót

|

Érdekes változásoknak néz elébe az Oscar-gála.

Hirdetés

Az Oscar-gála a hollywoodi filmgyártás legrangosabb díjátadójaként híresült el. Minden évben az aktuális felhozatal közül a szavazók által legjobbnak tekintett filmek kerültek kiválasztásra és ez az alkotók számára óriási elismerésnek számított. Most azonban az Akadémia radikális változtatásokat hajt végre a díjátadón, méghozzá azért, hogy meg tudja szólítani a fiatalabb tévénézőket is, ám az új változásoknak köszönhetően nem biztos, hogy ugyanúgy tudunk majd tekinteni az eseményre, mint azelőtt.

Hirdetés

A filmrajongók tudják, hogy minden gála mellé elengedhetetlen partner volt egy jó erős kávé, hiszen ahhoz, hogy megtudjuk, ki nyeri a legjobb filmnek járó díjat az este végén, hajnalig szobrozni kellett a képernyők előtt. Ezentúl erre nem biztos, hogy szükség lesz, hiszen sok díj átadására nem kerül majd sor az élő közvetítés során, így jelentősen rövidülhet a műsoridő. Mondanunk sem kell, az alkotók többsége felháborítónak tartja ezt a döntést, hiszen sokak számára ez életük pillanata és az Akadémia ezzel elragadná néhányak pár percnyi rivaldafényét. De nem csak, hogy rövidebb lesz, hanem sokkal korábban is tartják majd a díjátadót, ezzel jelentősen megrövidítve a szavazásra fennálló időt. A 2020-ban esedékes Oscarra például február 9-én kerül majd sor.

Még közel sincs vége a változtatások sorának. Most érkezünk el ahhoz, amelyik talán a leginkább megosztó döntésnek ígérkezik az Akadémia részéről, ugyanis egy új kategóriával bővül majd a repertoár. Eddig a legjobb film kategóriájában 5 filmet jelöltek, ezt később 10 filmre növelték. Most viszont a legjobb film kategóriája ismét 5 filmet tartalmaz majd és még 5 filmet jelölnek majd a "Kiemelkedő teljesítményű közönségfilm" kategóriában. Ez a döntés azért tekinthető aggályosnak, hiszen leértékelően hat a nagy sikerű közönségfilmnek tekintett alkotásokra. Rendkívüli elismerésnek számított, amikor 2008-ban Christopher Nolan A sötét lovag című filmje legalább akkora figyelmet és elismerést kapott, mint a Coen testvérek Nem vénnek való vidékje. Ha azonban most jelölnék, akkor bizonyára már csak kiemelkedő közönségfilmként emlegetnénk, amely soha nem játszhat egy ligában egy Coen testvérek által rendezett filmben. Nem mellesleg a megnevezés már önmagában nem feltételezi, hogy egy A sötét lovag vagy Mad Max - A harag útja képes volna a közönség szórakoztatásán kívül igazi filmművészetnek tekinthető adottságokat felmutatni.

Azt, hogy ezek a változások milyen hatással lesznek a díjátadó jövőjére, valószínűleg majd csak élesben tapasztalhatjuk meg, addig pedig még bizonyára lesznek további bejelentések is a változtatásokról. Mit gondoltok az új kategóriáról és a műsoridőről?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.