Tegnap robbant a bomba, miszerint a korábban a Derült égből fasírtot a 21 és 22 Jump Street-et, valamint A LEGO-Kalandot dirigáló Chris Miller és Phil Lord páros váratlanul otthagyta az éppen készülő Star Wars spin-off, a Han Solo-film munkálatait. Azonnal megindult a találgatás, hogy ki ugorhatna be, levezényelni a hátralévő munkálatokat, és már akkor belsős információk szerint ott volt Joe Johnston (Hidalgo, Rocketeer, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló), valamint első körben Ron Howard (Lánglovagok, A Da Vinci Kód, Apollo 13) neve is, végül utóbbi nyerte el a hálás, avagy hálátlan feladatot.
A Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy így kommentálta Howard gyors leszerződtetését:
A Lucasfilmnél úgy véljük, hogy minden film legfőbb célja, hogy örömet szerezzen, átadva ezzel George Lucas szellemiségét, ami 40 évvel ezelőtt kezdődött. Mindezt szem előtt tartva örömmel jelentjük be, hogy Ron Howard vette át az egyelőre cím nélküli Han Solo-film irányítását. Van egy csodálatos forgatókönyvünk, egy fantasztikus stábunk, valamint az abszolút elkötelezettségünk, hogy egy nagyszerű filmet csináljunk.
Howard kétségtelenül tehetséges filmes, több évtizede van a szakmában és képes az igényeit a stúdiókéihoz igazítani, szóval nyilván nem lesz ilyen irányú probléma vele sem Kathleen Kennedynek, sem pedig Lawrence Kasdan forgatókönyvírónak. Ráadásul ez esetben Howard egy igen sajátos kört ír le karrierjével, hiszen színészként annak idején még szerepelt George Lucas a Star Warst megelőző (és annak elkészültében nagyban közrejátszó) kultikus mozijában, az American Graffitiben, ráadásul pont a későbbi Han Solo, Harrison Ford oldalán. Sőt mi több! Ő is esélyes volt Luke Skywalker szerepére annak idején.
Ugyanakkor - és ezen most lehet, hogy sokan meg fognak sértődni - Howard mindig is inkább Hollywood igényes iparosai közé tartozott és több a korrekt filmje, mint a kiemelkedő. Például utoljára a Hajsza a győzelemért volt igazán maradandó tőle, azóta pedig levezényelt egy már abszolút bukásnak elkönyvelt Dan Brown adaptációt (Inferno) és egy érdektelen Moby Dick eredetsztorit (A tenger szívében). A technikai tudása megkérdőjelezhetetlen ugyanakkor és kérdéses, hogy majd 1 évvel a bemutató előtt mennyi mara meg Lord és Miller hangvételéből a végtermékre. Annyi bizonyos, hogy nem lesz annyira szembeötlő, mint a Zsivány Egyesnél volt.
Az eset azonban rávilágít Hollywood egy súlyos tendenciájára. A Varietyben megjelent információk szerint ugyanis a rendezők, valamint Kennedy és Kasdan kettőse között súlyos ellentétek feszültek már a forgatás megkezdése óta, közleményeikben hiába próbálta mindkét fél tompítani az élét a botránynak. Ráadásul rögtön a Zsivány Egyes után ez már a második ilyen eset Kennedy producerkedése alatt. A híresztelések szerint Kasdannek problémája volt azzal, hogy Lord és Miller szerinte nem tisztelték az alapanyagot, hovatovább generációs probléma is volt közöttük. És itt van a kulcs! Jelenleg bevett szokás, hogy a független filmek és sorozatok világából érkező rendezők kapnak bizonyítási lehetőséget a nagyköltségvetésű filmek élén, amelybe kellő mennyiségű egyedi ízt visznek, de olcsóbbak, mint egy már bizonyított, díjnyertes rendező és könnyebben irányíthatóbbak. Legalábbis eddig ezt hitték, ugyanis az elmúlt 3 év rendre efféle nézetkülönbségektől volt hangos: Idén ez, tavaly Gareth Edwardsot állították félre az utómunkálatokból - és ő ugyan jó képet vágott hozzá, de azóta kijelentette, hogy vissza kíván térni a kisköltségvetésű mozik világába - 2015 pedig Josh Trank és a Fox orbitális összeveszésétől zengett a Fantasztikus Négyes kapcsán, amit ki kellett venni a rendező kezéből.
Szögezzük le, hogy akárcsak egy párkapcsolatban, itt is mind a két félen múlik egy ilyen szakítás: a fiatalabbnak alkalmazkodnia kell a piaci viszonyokhoz (és ez nehezebben megy ha nem járta végig a ranglétrát és már egy kis független film után bedobják a mélyvízbe), az idősebbnek pedig el kell fogadnia azok olykor merész ötleteit. Ahogy utóbbinak azt is jobban meg kéne fontolnia, hogy előbbiek nem piaci számítások alapján számítják ki, hogy mire vevő a közönség, hanem pont abból a közegből jönnek, kifejezetten értik azokat. Lord és Miller pedig már annak a generációnak a képviselői, akiknek érezhetően elegük van abból, hogy az avíttas, hollywoodi normáknak kelljen megfelelniük, miközben a filmipart pont ezért előzte be a sorozatgyártás, hovatovább a rendezők korábbi filmjeit is pont ezekért a friss kézjegyekért emelték piedesztálra, és A LEGO-Kaland egyenesen az Oscar-jelölésig vitte.
Persze nyilván a helyzet nem annyira egyszerű, mint ahogy én itt leírtam, erre rávilágít Az utolsó Jedik utómunkálataival foglalatoskodó Rian Johnson véleménye is, aki pont Miller és Lord távozása kapcsán, egy rajongói hozzászólásra reagált twitteren:
Éppen annyi kreatív kontrollt kaptam Az utolsó Jedik kapcsán, mint akármelyik másik filmemben.
Mindenesetre egyre inkább érik a generációváltás Hollywoodban, ahogy a jelenlegi trendek is kifutnak egyszer, akkor pedig talán ismét olyan fiatal, az álomgyárat megreformáló tehetségeket üdvözülhetünk, mint egykor Steven Spielberg, vagy éppen George Lucas. Egyelőre ezek után még nehéz lenne megmondani, hogy Lord és Miller hova kerül a filmtörténelemben, de eddigi filmjeik minősége biztatóak, és mivel most felszabadult az idejük, sokan már szóba is hozták őket az éppen rendező és érdemi forgatókönyvíró nélkül senyvedő Flash-mozifilm kapcsán, amit anno pont a Han Solo miatt hagytak ott, de talán ez jobban kedvükre való produkció lenne. Maga a Han Solo-film bemutató dátuma egyelőre nem változott, vagyis 2018 május 25.-én láthatjuk a kész filmet, már Ron Howard neve alatt.