Hirdetés

Solo: Egy Star Wars-történet - jöhetnek a folytatások?

|

A rendező nyilatkozott a Solo esetleges folytatásának terveiről.

Hirdetés

Bár még be sem mutatták a legújabb Star Wars-mozit, mely ezúttal Han Solo korai éveire fókuszál majd, máris érkeznek a pletykák a lehetséges folytatásokról. Ami kissé meglepő lenne ha azt nézzük, hogy egyesek szerint a film forgatása egy katasztrófa volt, valamint, hogy a Disney kezdettől fogva egy antológia-filmnek tervezi azokat a filmeket, melyek nem a fő trilógia epizódjainak megjelenési éveiben érkeznek.  

Hirdetés

Ehhez képest azóta a címszereplőt alakító Alden Ehrenreich is már véletlenül elkotyogta, hogy a szerződése három filmre szól, így most már tényleg ködös a stúdió jövőbeli tervei a Star Wars franchise-al kapcsolatban. A minap azonban megszólalt az ügyben a filmet rendező Ron Howard is, aki elárulta, hogy bár konkrét terv még nincs, de a folytatás már a levegőben lóg:

Ez csak a rajongókon múlik. Mármint, a Lucasfilm és a Disney direkt azért választ fiatalabb színészeket, hogy ha úgy adódik, hosszú távon lehessen tervezni velük. Nyilván a színészektől elköteleződést várnak el, de soha nincs kőbe vésve semmi. De szerintem nagyon sok kreatív és marketinges energiát öltek már ebbe a filmbe, szóval kitudja. Persze a kezdettől fogva ez (is) egy önálló antológia alkotásnak van tervezve. De a stúdió mindig minden lehetőséget figyelembe vesz, és most csak a közönség reakciójára várnak, melyek ha pozitívak lesznek, akár még folytatást is kaphat a Solo.

A Solo: Egy Star Wars-történet május 24-én debütál a mozikban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.