Várható volt, hogy Az utolsó jedik körül tegnap új szintre emelkedett gyűlölethullám nem marad annyiban. Ugyanis a Rose Ticot alakító Kelly Marie Tran annyi rasszista, gyűlölködő kommnetet kapott a film ellenzőitől, hogy minden bejegyzését törölte az Instagramról. Év elején már Mark Hamill is arra kényszerült, hogy tweetjével bátoritsa az utálkozókkal szemben az ifjú színésznőt. Most azonban Rian Johnson, a film rendezője szállt bele keményen a vitába.
Talán senki sem kap akkora gyűlölethullámot a Star Wars-fanok részéről, mint a film rendezője, Rian Johnson (megmerjük kockáztatni, hogy Jar Jart is jobban kedvelik), de eddig a rendező kedélyes higgadtsággal kezelte az ellene és filmje ellen irányuló gyűlölethullámot. Eddig. Pedig az első twitter bejegyzése még abszolút kulturáltan sikerült:
A közösségi médiában néhány egészségtelen ember hangos kisebbségként viselkedik, azonban az elmúlt 4 évben rengeteg igazi Star Wars-rajongóval volt alkalmam találkozni. Nem mindenben értünk egyet, de képesek vagyunk humorral, tisztelettel és szeretettel viszonyulni mindehhez. Mi vagyunk a döntő többség, és igyekszünk jól érezni magunkat.
Ez azonban csak olaj volt a tűzre a haterek részéről, akik igyekeztek racionalizálni, hogy nem bűn az, ha nem tetszik nekik Az utolsó Jedik. Itt azonban már érezhetően a higgadtságáról híres Johnsonnál is elszakadt a cérna:
Hagyjuk ezt az álszent baromságot! Pontosan tisztában vagytok vele, hogy van különbség egy film kritizálása és aközött, ha olyan szinten zaklattok egy nőt, hogy az kénytelen visszavonulni a közösségi médiától. És mindannyian tudjuk, hogy a kettő közül most melyikről is van szó.
Azonban nem csak Johnson kelt Tran védelmére, hanem a finn színész és volt kosárlabdajátékos, Joonas Suotamo is, aki Az ébredő Erőben vette át Chewbacca szerepét Peter Mayhewtól. Mint írja:
Remélem mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy nem lehetünk részesei a napjainkat meghatározó gyülöletkeltő és megosztó kultúrának. A változás VELED kezdődik.
I hope we all realize that we can choose not to be a part of the divisive and hateful discourse that permeates our culture today. The change starts from YOU. pic.twitter.com/6v7epmWlET
— Joonas Suotamo (@JoonasSuotamo) 2018. június 5.
És mind Johnson, mind pedig Suotamo egy lényeges részét említi ennek az egésznek, mégpedig a tisztelet hiányát. Az igazi rajongó, ha nem is szereti az adott művet, nem ért egyet annak minden döntésével, elemével - köztük karaktereivel, azok döntésével, vagy az őket megformáló színészek játékával - maguknak az alkotóknak akkor is kijár az alapvető, EMBERI tisztelet. Mert Yoda mestertől tudjuk, hogy a gyűlölet a sötét oldalhoz vezet, a magukat rajongóknak vallók egy része pedig jó ideje átléptek annak kapuján. Az ügynek vélhetően itt még nem lesz vége.