Hirdetés

Tanulságos nyílt levelet kapott a Warner Bros. az egyik volt alkalmazottól

|

Egy meglehetősen erős nyílt levelet írt a Warner Bros. egyik volt alkalmazottja a stúdió vezérigazgatójának, miután megnézte az Öngyilkos osztagot. A tanulságos levélben szóba kerülnek az elbocsátások, Zack Snyder és még egy remek analógia is fánkokkal.

Hirdetés

Az alábbiakban a levél fordítást olvashatjátok: Amikor kijöttem a Suicide Squad múlt heti vetítéséről, nagyon mérges voltam. Ideges, csalódott és frusztrált is voltam, de főképp csak mérges.

Igen, elfogult vagyok. Szóval úgy gondoltam, hogy kész katasztrófa, amit filmként kiadtak nagyon rossz szolgálatot tett a karakterekre, a koncepcióra, a színészekre és a stábra nézve, de nem ezért voltam mérges. Habár nem tudom megemészteni, hogy a Warner Bros. hogyan volt képes elszúrni egy filmet, amiben Will Smith, Margot Robbie és a Joker is benne van, de ez csak ledöbbentett.

Azért voltam mérges, mert nem tudtam, nem magára gondolni, Kevin Tsujihara.

Bizonyára sok rajongó dühös (és nagyon is jogosan), amiért ön folyamatosan tönkretesz olyan alkotásokat, amelyeket ők a végletekig szeretnek és élveznek, de számomra ez még személyesebb. Mivel korábban a Warner Bros alkalmazottja voltam. Nagyon tisztelem a stúdiót. Minden egyes négyzetméterét imádom annak a mágikus telepnek, a Gilmore Girls számára épített Stars Hollow-tól a fitnesz központig, amit mindig is szerettem használni. Azok az emberek, akikkel korábban is együtt dolgoztam, nagyon közeli barátaimmá váltak. Az utolsó napomon mindenkit megölelgettem és kifejeztem irántuk érzett szeretetem.

Ott voltam 2014-ben is, amikor úgy döntött, hogy elbocsátja a munkaereje 10 százalékát. Szörnyű év volt. Hadd idézzem fel: Minden reggel egy görccsel a gyomromban ébredtem, mert arra számítottam ma elvesztem a munkám. Figyeltem, ahogy minden nap valaki összecsomagol az asztaláról és az autója felé sétál a papírdobozával. Nem tudom leírni azt a megkönnyebbülést, amikor kiderült, hogy az én részlegem biztonságban van, vagy a lelkiismeret furdalást, amit azután éreztem, amint végigsétáltam a folyosókon az arcomon a megkönnyebbüléssel.

Hirdetés

Mégis a legjobban az értesítő maradt meg bennem, amit mindannyiunknak kiküldött. Hadd idézzem kedvenc részemet:

Azt szerettem volna, ha közvetlen tőlünk tudják meg a stúdió terveit. Az elmúlt napokban pletykálkodásra került sor itt a társaságnál és a sajtó is tévesen értesült, szóval ezeket szeretném tisztázni. Tudom, hogy az alkalmazottak által végzett kemény munka a kulcs a Warner Bros. sikerének és sajnálom azt az elterelést, ami most a munkahelyen belül keletkezett az utóbbi napokban.

Mi a Warner Bros.-nál a világ legkivételesebb történetmesélőivel dolgozunk együtt és a legnagyobb figyelmünket mindig is arra fordítottuk, hogy a kreatív részleg számára megadjuk azokat a pénzügyi támogatásokat, amikre szükségük van, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. Ezen elkötelezettségünk a jövőben sem fog változni. Valójában mostantól még többet fogunk befektetni a filmes és televíziós produkciókba.

Így kezdte el az értesítőjét az elbocsátásokról. "Hé, srácok nagyon kemények dolgozunk, hogy az emberek történeteket meséljenek és megvalósíthassák a nézeteiket." Nektek viszont szívás.

Abban az évben Adam Sandler történetmesélési elképzeléseit követtük a Kavarással és Clint Eastwood Fiúk Jersey-ből című filmjével. De készítettünk nagyszerű nyári filmeket is, mint a Holnap határán, de elszúrtuk a megjelenést. Ugyanez volt az U.N.C.L.E. emberével is. Aztán reménykedtünk, hogy a Hobbit trilógia nem lesz középszerű a bevételi hozadék tekintetében. Tehetséges és hűséges emberek csomagoltak össze és mentek haza, míg a történetmesélők kiadták műveiket.

Fel lehetne hozni érvként, hogy nem az ön hibája, hiszen csak az előző vezérigazgató, Barry Meyer eddigi baklövéseit örökölte és csupán próbálja korrigálni a jéghegy felé tartó hajót.

Szerintem ez az érv nem helytálló. Pontosan ezért: A múlt évben írtam ezt a levelet. Az acélember bukása után kezdtem el összeállítani először a levelet a fejemben. Végül úgy döntöttem visszatartom egy cím miatt: Öngyilkos osztag. Zack Snyder Igazság hajnala című alkotása is egy baklövés volt, de jött ez a sötét film antihősökről. Szeretem David Ayert. Szeretem Harley Quinn-t. Szeretem Will Smith-t. Betettem a levelet a fiókomba. Úgy gondoltam ez a hajó nem süllyed többé. Minden rendben lesz. Ez a film nem lehet rossz.

Aztán most itt vagyunk. Visszaértem a vetítésről és az első dolgom volt, hogy leporoljam ezt a szemetet. Magának és a kreatív, "rendkívüli történetmesélőkből" álló csapatának, köszönhetően több ezer munka veszett oda, de végül mégis ugyan azokat az ostoba döntéseket hozták meg. Zack Snyder nem hozza az elvárásokat. Megbüntetik? Azokat az asszisztenseket bizonyára, akik fantasztikusan végezték a munkájukat. Azokat az embereket a marketing és az IT részlegen is.  Nem volt szavuk abban a Batman Superman ellen című filmben, amelyben összesen 8 percet harcol a két hős és a csatának az vet véget, hogy egyforma neve van az anyjuknak. Snyder minden DC filmben producer. Még mindig ő rendezi az Igazság ligáját. Több lehetőséget kap, hogy még több embert elbocsássanak. Gondolom maga egyáltalán nem érintett pénzügyileg ebben. Maga és a stúdiója adja az élet legnagyobb leckéjét: A teteje elszúrja, míg az alja megszívja. Peter Jackson betelefonál és a marketing felelősöknek ki kell találniuk egy B tervet a jelzálog hitelük fizetésére.

Az idei Comic-Conos bemutató is egy nevetséges káosz volt, hol siettetett, hol pedig unalmas volt. Amikor a Marvel bejelentette az elkövetkezendő évek programtervét egy szórakoztató esemény keretében néhány éve, maga is bejelentette egy részvényesekkel folytatott konferencia beszélgetés során.

Egyszerűen nem érti meg. Nem a DC filmekkel van a baj, az egész felhozatallal. Jupiter felemelkedése. Keményítő kúra. Csábítunk és védünk. Max. Vakáció. Pán. Holtpont. K*szett PÁN, te gy*kér. Sokan elvesztették a munkájukat, de maga úgy gondolta, hogy a Pán jó ötlet. Azt gondolta még egy Dzsungel könyve is jó ötlet.

Mit csinál? Bárcsak egy autóban kellene élnie addig, amíg nem készít egy fantasztikus filmet. Talán a Wonder Woman nem lesz egy nagy káosz. Ne próbáljon meg elbújni az előzetes mögött. A dolgozók már azt mondják ez is egy újabb bukás. Szinte már lenyűgöző, hogyan képes megjutalmazni azokat a producereket, akik folyamatosan ugyanazokat a hibákat követik el.

Ha egy fánk standnál dolgoznék és folyamatosan elszúrnám a fánkokat, engem kirúgnának. Még ha néha-néha egy-egy jó is becsúszik, akkor is.

Imádom azt a stúdiót, amit hagy, hogy elsüllyedjen. Ez az írás nem arról szól, hogy a kritikusok vagy a rajongók számára készítsen filmeket. Arról sem, hogy gyermekkori álmokat dönt romokba. Az emberek megélhetéséről szól.

Itt az ideje, hogy felébredjen és ki*szett fánkokat készítsen, Kevin.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.