Ha kicsit(?) rosszmájúak akarunk lenni, akkor csodálatra méltó, hogy a Comic-Conos, majd a hivatalos előzetest követően a Warner még nem árulta el a teljes sztorit, mint tette ezt a Batman Superman ellenesetében... de mivel a bemutatóig még bő négy hónap van hátra ez még könnyen megfordulhat, legalábbis ha a stúdió marketingeseiből indulunk ki. Éppen ezért is különös, hogy egyelőre még nem láttuk az érdemi főgonoszt - leszámítva egy vélhetően most is aljas szemétládát alakító Danny Hustont. Most viszont úgy fest, hogy megvan, hogy ki fogja megformálni a háború istenét.
Az egyik francia lap még múlt hónapban közölte, hogy Wonder Woman nem mással, mint Árésszal fog szembenézni. Ez persze nem akkora meglepetés a képregény rajongóinak, hiszen a háború görög istene már a Wonder Woman első számában tiszteletét tette, majd az évtizedek alatt gyakran megkeserítette az amazon életét. Annál nagyobb meglepetés viszont a figura megformálója, aki nem más, mint David Thewlis.
A tehetséges brit karakterszínészt elsősorban a Harry Potter-filmek Lupin professzoraként ismerhetjük, és elsőre nyilván mindenkinek az jut eszébe, hogy küllemre nem egy isteni jelenség, de Jesse Eisenberget is ennyire kétkedve fogadták Lex Luthor szerepében, aki végül... na jó, ebbe inkább ne menjünk bele. Ebből adódik, amit már régóta suttognak, mely szerint Árész javarészt CGI és praktikus effektek keverékéből fog állni - amelyek terén az Azkabani fogoly révén Thewlis már szerzett némi tapasztalatot - így érthető, hogy eddig miért nem bukkant fel a trailerekben. Mindenesetre az, hogy egy ilyen nagy formátumú színész alakítja arra enged következtetni, hogyha emberi alakjában nem is láthatjuk, nem csak egy üres CGI figura lesz, legalábbis nagyon szeretnénk hinni ebben. Patty Jenkins rendezésére már nem kell sokat várni, hiszen Wonder Woman június másodikától támadja be a mozikat.