Bár Hollywood kivetette magából, és elmondása szerint ő sem vágyik már vissza az Álomgyárba, a Cannes-ban bemutatott Jeanne du Barry című film kedvező fogadtatása után reménykedhetünk abban, hogy nem szakít végleg a filmszakmával. A volt feleségével, Amber Hearddel való pereskedés láthatóan megviselte, de továbbra sem tétlenkedik: a Dior a márka történetének legnagyobb összegű szerződését kötötte vele parfüm szponzorációjához, közel egy hónap múlva Magyarországon is koncertezik a Hollywood Vampires nevű zenekarával, emellett szívesen fest.
Isten éltesse sokáig Tim Burton kedvenc outsiderét, akit 60. születésnapja alkalmából ezzel a szubjektív listával köszöntünk fel, hiszen gazdag repertoárjából nehéz tizet kiválasztani, így kimaradtak olyan populáris címek, mint Az Álmosvölgy legendája és A Karib-tenger kalózai filmek is.
Minamata (2020)
Sajnálatos módon a Hearddel folytatott pereskedés miatt igencsak háttérbe szorult a Minamata-kórról szóló dráma, pedig Depp hosszú évek után képes volt kilépni Jack Sparrow kapitány árnyékából. A filmben W. Eugene Smith-t alakítja, egy amerikai fotóriportert, aki azért utazik a Japán Minamat-öbölbe, hogy tudósítson a helyi vegyi üzem leleplezéséről, ami káros anyagait több évtizeden át a tengerbe eresztette, megbetegítve ezzel a lakosok nagy részét. A színész javára vált, hogy kilépve a fikciók világából itt egy valós eseményeken alapuló történetben vehetett részt és az (el)ismert Smith portréját kellett megformálni, mert jelenléte természetességet kívánt, így elhagyta az utóbbi években megszokott és megunt bohókás manírokat. A fotóriporter alakja hasonlóan különc, mint amit Depp karaktereitől megszokhattunk, munkásságára pedig a nagyfokú szociális érzékenység és az empátia volt jellemző, még ha csökönyösnek és felforgatónak találták is - a színész pedig kellőképpen átadja Smith személyiségének és munkafolyamatainak különböző árnyalatait.
Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (2009)
A film forgatásának idején elhunyt főszereplőt, Heath Ledgert pótolni kellett a produkcióban, ekkor jött a képbe Depp két másik színésztársával együtt. Colin Farrell, Jude Law és ő így megosztva játszották el Tony Shepard szerepét, aki Doctor Parnassus segítségével gyanútlan alakokat semmiz ki úgy, hogy manipulálja a képzeletüket. A fantázia birodalmában való utazgatást tehát nem csak a környezet változásával érzékeltették, hanem maga a főszereplő fizikai változásain keresztül is. Bár összességében nem sok játékidő jutott neki, mindenképp figyelemre méltó a szélhámos szerepében, és Terry Gilliam remekül megoldotta a színészcserék indokait.
Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya (2007)
A barbár borbély rengeteg feldolgozást élt már meg, de talán egy sem olyan ismert, mint Tim Burton véres lázálma, amelyben dalra fakasztotta Deppet. Mellesleg ekkor már hatodik alkalommal dolgoztak együtt. A legendás szereposztás (Depp, a rendező akkori neje, Helena Bonham Carter, Alan Rickman, Timothy Spall, Sacha Baron Cohen, Jamie Campbell Bower) mindenki emlékezetében örökké él, aki legalább egyszer látta a filmet, Deppet pedig Oscar-díjra is jelölték az alakításáért a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. Nem csoda, hogy Benjamin Barker szerepéért nyerte el a Golden Globe-díját, hiszen kinek hinnénk el ennél jobban, hogy nincs még egy olyan hely, mint London?
Én, Pán Péter (2004)
A Pán Péter című színmű születését tematizáló Én, Pán Péter Depp és Kate Winslet főszereplésével készült, amiben a színész James Matthew Barrie-nek, a darab írójának figuráját ölti magára. Azon drámai alakításainak egyike, mikor eltávolodik kissé a sötét tónusú karakterektől, ugyanakkor a film egyik legfontosabb eleme, az emberek közötti kapcsolati viszonyok és a belőlük kiolvasható kölcsönös függés egy hasonlóan magányos és valójában ártatlan lélekre utalnak, amit a színésztől már megszokhattunk. A filmből édesbús alaphangulata ellenére is árad a kedvesség, ami jól áll Depp sztárperszónájának - mi sem mutatja ezt jobban, minthogy a legjobb főszereplőnek járó Oscar-díjra jelölték érte.
Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)
Benicio del Toro és Depp jutalomjátéka a Félelem és reszketés Las Vegasban, amit Hunter S. Thompson könyvéből adaptált Terry Gilliam. A drogos ámokfutás rengeteg előkészületet igényelt: Depp például hónapokig Thompsonnal élt, hogy minél hitelesebben tudja megformálni a főszereplőt a filmben, kölcsönvette a ruháit, és még Kaliforniát is körbeautózta egy piros Chevyvel, ami szakasztott mása volt az íróénak. Később Depp szerepelt a Rumnapló című filmben is, amit szintén Thompson írt, és ennek forgatásán ismerte meg későbbi - mostmár volt - feleségét, Amber Heardöt.
Fedőneve: Donnie Brasco (1997)
Az igaz történeten alapuló gengszterfilm központi karaktere egy beépített ügynök, akit Donnie Brasco néven fogadott be a maffia, és aki szerencsétlenségére túl közeli barátságba kerül azzal a taggal, akit rács mögé kellene juttatnia. A címszereplőt alakító Depp igazi keményfiúként tűnik fel egy tőle szokatlannak mondható zsánerben - bár később a Fekete mise című filmben is az alvilág kötelékébe kerül -, a szerepet pedig olyan színészek elől happolta el, mint Alec Baldwin, Nicolas Cage és John Cusack. Deppet pedig maga Al Pacino ajánlotta be a rendezőnél. A színész igazán komolyan vette a felkészülést, hiszen rendszeresen konzultált az általa megformált egykori beépített ügynökkel, Joseph D. Pistone-nal, és lövészeti gyakorlatokra is járt.
Ed Wood (1994)
A Burton-Depp duó második filmjében meglepő erővel adja át a színész Ed Wood, Hollywood egyik legrosszabb rendezőjének elhivatottságát és lelkesedését, aki bár csapnivaló filmes volt, jóhiszeműsége és ambíciója kompenzálta bugyuta és bizarr műveit. Motiváló és kedves történet egy feltörekvő, álmait kergető emberről, akibe tehetség nem sok szorult, de nem lehetett eltántorítani a céljaitól, ennek ékes példája, hogy mégis sikeresen szerzett támogatókat a filmjeihez és még Lugosi Bélát is sikerült foglalkoztatnia. A színész tökéletesen érzékelteti a naiv optimizmus és gyermeki buzgalom tiszta és szórakoztató mivoltát, és könnyen meg lehet találni közöttük a párhuzamot is: Wood és Depp is olyan karakterek, akiket talán nem mindenki ért meg, de nem is akarnak a külvilágnak megfelelni. A színészt Golden Globe-díjra jelölték az alakítása miatt.
Gilbert Grape (1993)
Az emberi és szociodráma egy nem mindennapi, kisvárosi család életébe enged betekintést, ahol a Depp által alakított Gilbert számít a családfőnek, mivel túlsúlyos anyja mozgásképtelen, így testvérei csak rá számíthatnak. Kivételesen szoros kapcsolatot ápol a különleges figyelmet igénylő, értelmi fogyatékos öccsével, Arnie-val (Leonardo DiCaprio), ám egy lány érkezése (Juliette Lewis) megtöri szürke hétköznapjaikat. A felnövéstörténet puritánságában rejlik a tragikum, amelyet a fiatal Depp pontosan átérzett: az álmos városkában élő családot összetett problémák gyötrik, amiket szinte kamaszként egy felnőtt férfi méltóságával és felelősségteljes magatartásával kell viselnie, a minimalista játékra való törekvése pedig a felszín alatt tele van feszültséggel, és jól ellenpontozza DiCaprio látványos gesztusait. Később Depp újra együtt dolgozott Lasse Hallströmmel, a Gilbert Grape rendezőjével a Csokoládé (2000) című filmben.
Ollókezű Edward (1990)
Johnny Depp és Winona Ryder ebben a mágikus kertvárosi környezetben a filmszakma egyik legkülöncebb és egyben legimádottabb párosa, akiket Tim Burton vezetett be a weirdók közé (és akik egy ideig a való életben is egy párt alkottak). A pasztell világ és a fura alakok kettőse megteremti a rendezőre jellemző gothic fairytale alapstílusát és szinte cukormázba oltja a balsorsot. Burton képzeletében a valódi, realisztikus világ ijesztő és rideg, miközben az elvont emberek és tájak hatnak ismerősen, Depp pedig mintha ebbe a közegbe született volna. Edward okos és kedves, aki akaratlanul kerül szorult helyzetekbe néha, és ki ne ismerné az érzést, hogy rajta kívül álló okokból valahogy sosem jönnek össze a dolgok? Depp úgy nyilatkozott, hogy a szerephez sokat merített Chaplin alakításaiból, hogy megértse, hogyan lehet minél nagyobb hatást tenni a nézőkre némán.
Cry-Baby (1990)
A Cry-Baby visszahozza a '50-as évek showmusicaljeinek hangulatát, amelyben a fehér, értelmiségi fiatalok lázadásképp a rock 'n' roll felé fordulnak, tiltakozva ezzel szüleik értékrendje ellen. Wade Walker (Johnny Depp) a legkeményebb fickó a baltimore-i gimnáziumban, aki minden lányt az ujja köré csavar, még a gazdag Alisont is (Amy Locane). A hírek szerint Depp egyáltalán nem rajong a táncért, a film rendezőjének, John Watersnek mégis sikerült meggyőznie, hogy táncoljon, aki azért választotta a fiatal színészt, mert észrevette, hogy akkoriban minden tinimagazin borítóján ő szerepelt. Azóta mind ismerjük Depp hangját, holott a Cry-Baby során még nem ő énekelt: a filmben egy kaliforniai rockabilly énekes adta elő a dalokat.
+ Rango (2011)
Ugyan nem élőszereplős, hanem animációs filmről van szó, de mindenképp érdemes megemlíteni ezt a művet, hiszen a kiváló hangjátékon túl a Rango bizonyos helyeken egyértelmű referenciákat tartalmaz a Félelem és reszketés Las Vegasban című filmre. Depp az identitászavaros kaméleonnak kölcsönzi a hangját, aki saját nagyzolása miatt veszélybe sodorja az életét, emiatt seriffként kell bizonyítania egy sivatagi kisvárosban. A szinkron készítése során a színészeknek nemcsak a szöveget kellett felmondaniuk, hanem közösen eljátszatták velük a jeleneteket, hiszen a karakterek mimikáit és a mozgásukat is róluk mintázták.
Szerintetek mik Johnny Depp legjobb alakításai?