A Minamata-kór lényegében higanymérgezés, amelyet a Minamata-öbölben, Japánban élők szenvedtek el a helyi vegyi üzem vízszennyezése miatt. A Chisso vállalat a hulladékát a tengerbe engedte, ami megbetegítette az élővilágot, és ezáltal a halászattal foglalkozó kisváros lakóit. Már 30 évvel korábban is észleltek halpusztulást, de a kór először 1956-ban tűnt fel, majd később többször visszatért, tünetei között szerepelt az erős fájdalom, a bénulás, a hallás-látás elvesztése, a beszédkészség romlása, és számos szellemileg visszamaradott vagy fejlődési rendellenességgel küzdő gyermek született. A cég és a helyi hatóságok értelemszerűen próbálták eltussolni az ügyet, megmagyarázni, hogy a nagyobb jó érdekében mindez elenyésző. Az eset végül az évekig tartó civil tüntetéseknek és kártérítési pereknek köszönhetően került napvilágra.

A filmben W. Eugene Smith, híres fotóriporter lencséjén keresztül ismerhetjük meg a Minimatában élők történetét. Smith a valóságban a hétköznapi hősöket emelte naggyá képei által, például a II. világháború során, ahol fotózás közben maga is megsérült. Sokáig a Life magazinnak dolgozott, és többen neki tulajdonítják a fotóesszé fogalmának és műfajának megalkotását. Legtöbbször 35 mm-es kamerával dolgozott, kihasználta a szemcsézettség adta jellegzetességeket és a fényviszonyok erős kontrasztját. Munkájában nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni, ezért több helyen sem volt maradása. Sokat ivott és amfetamin-fogyasztó volt, és egyben egy végletekig elhivatott munkamániás. Egyik legjelentősebb munkája volt a minamatai eset következményeinek dokumentálása.

Gene-t a filmben Johnny Depp alakítja, aki újfent képes kellően belehelyezkedni egy problémás, különc alak szerepébe, azonban felülemelkedik az egyszerű tényen, hogy a fotós nem volt mindig beszámítható. Depp játékában érződik Smith és a téma iránti tisztelet, és a férfi erőteljes jelleme, érdes modora és önfejűsége mellett kellően átadja annak megszállottságát és mélyen gyökerező empátiáját. Néha képes átcsapni "részeg tengerészbe", de összességében elmondható, hogy utóbbi filmjeivel (City of Lies, A barbárokra várva) kezdi levetkőzni az elmúlt évek komikusnak szánt ripacskodását.

A film másik nagy előnye, hogy bemutatja az ott élők tragédiáját, és végső soron az ő történetüket meséli el, de legalább akkora hangsúlyt fektet magára Gene-re is. Főként arra, milyen utat kell bejárnia ahhoz, hogy elnyerje egy megtört közösség bizalmát, és hitelesen tudja átadni a világnak a borzalmaikat. A Minamata főhajtás a lakók példátlan kitartása, a fotózás esszenciája és Smith munkássága előtt is.

Azonban, mint minden játékfilm, ez is él drámai csúcspontokkal, amit az egyre szorosabbra fűződő emberi viszonyok, a körülmények viszontagságai és Gene magánéleti gondjai jelentenek. Szépen strukturált film, ami a nézője együttérzésére épít, ami egy ilyen fontos és megkerülhetetlen ügy kapcsán nem is csoda. Viszont a japánok emberi mulasztás és korrupció okozta, felfoghatatlan szenvedést előidéző katasztrófája önmagában is elég erős téma - gondoljunk akár az ehhez hasonló Sötét vizeken című filmre - , ami dokumentumfilmként, a lehető lepuritánabb tálalásban talán még nagyobbat ütött volna, és stílusában talán jobban passzolt volna Smith intim fotóriporteri életművéhez.

Persze vannak Gene-nek segítői, főnökei, ellenlábasai, reprezentálják a civil tömeget és egy konkrét család életébe is betekintést nyerhetünk, ahol a fotósorozat elkészültéig Smith-ék laknak. Utóbbiakon kívül a legtöbb karakter nem túl jelentős, mondhatni kényszerű kiegészítők, de közel sem zavaróak. A felbőszült tömeg elbeszéléseinek halmozása érzékelteti a helyzet súlyosságát, miközben a befogadó család beteg gyermekén keresztül, és a fotós hozzá fűződő viszonya által szinte mi is testközelből tapasztalhatjuk meg a kór szörnyűségeit, és a miatta érzett szégyent és félelmet. A fényképezést mint közös nyelvet használja a film, ami nem csak a nyelvi különbségek elfedését célozza, hanem az érintettek sorsában való osztozást, a segítségnyújtást is.

A minamataiaknak a film és a fotó, ezzel együtt a nyilvánosság jelentette az esélyt arra, hogy a gyár feleljen a tetteikért. A higanymérgezésnek 2265 ismert áldozata volt, melyből 1784-en elhunytak, de a Chissónak több mint tízezer embernek kellett kártérítést fizetnie, aminek teljes összege elérte a 937 millió jent. Ez volt a legmagasabb bírság, amit a japán bíróság addig kiszabott, majd 2010-ben újabb 2123 esetben ítéltek meg kártérítést a betegség miatt.

A Minamata egy igen fontos és megterhelő film, ami felhívja a figyelmet a környezetszennyezés veszélyeire, az emberi gyarlóság és kapzsiság határtalanságára, miközben az új erőre kapó Johnny Depp által Gene Smith meghatározó munkásságának egy kis szeletét is megismerhetjük.