Vannak fiatalok, akik helyes pofijuk miatt hamar bekerülnek Hollywood vérkeringésébe és vannak olyanok, akik inkább a tehetségükkel, szépen lassan hívják fel magukra a figyelmet. Utóbbiba egyértelműen a legutóbb taglalt Dan Stevens volt a példa, míg előbbire a most A Karib-tenger Kalózai: Salazar bosszújával minden eddiginél nagyobb rivaldafénybe került Brenton Thwaites, akinél egyelőre kérdéses, hogy sorozatbéli elődje, Orlando Bloom sorsára jut, vagy megtalálja a saját hangját.
Annyi viszont talán bátran kijelenthető, hogy Thwaites Bloommal ellentétben nem egy sótlan, teljesen jellegtelen szépfiú, mert található benne egyfajta fiatalos csibészség. Thwaites igazi, szörfös ausztrál - ahogy honfitársai, a Hemsworth-tesók, Chris és Liam is - aki 1989. augusztus 10.-én látta meg a napvilágot az ausztráliai Queenslandben Fiona Middleton és Peter Thwaites legidősebb gyermekeként, továbbá van egy húga, Stacey. 2014-ben, a Demóna egy interjúja kapcsán lazán vallott biszexualitásáról, amikor megkérdezték tőle, hogy mit keres a partnerében, mire Thwaites egyszerűen visszakérdezett: "Férfiban, vagy nőben?". Egy évre rá (talán mert nem volt túl szerencsés a karrierje szempontjából ez a kijelentés) randevúzni kezdett korábbi partnernőjével, Chloe Pacey-vel, akitől 2016 márciusában megszületett kislánya, Birdie.
Thwaites sokáig nagyon egyszerű álmokat dédelgetett és úgy tervezte, hogy vagy rendőr, vagy pedig tűzoltó lesz, de gimnáziumban egyre jobban elkezdte érdekelni a filmkészítés és a színjátszás, mondván, hogy sokkal érdekesebb, ha a személyiséged megszámlálhatatlan karakteren keresztül ragyog. 16 évesen lépett először színpadra, teljesen triviális módon a Rómeó és Júliában Rómeó szerepében és ez a hősszerelmes karakter eddigi karrierjében is visszaköszön, de erről picit később. 2006-ban végzett a gimnáziumban, majd a Queensland University of Technology-be (QUT) jelentkezett színészetet tanulni, ahol 2010-ben le is diplomázott. Első körben egyszerű sorozatszerepek jöttek, mint az Otthonunk című szappanopera, a SLiDe című tinisorozat, vagy a Sea Patrol krimisorozat egyik epizódszerepe.
2011-ben úgy döntött, hogy átteszi székhelyét az Egyesült Államokba, ahol két legnagyobb ausztrál példaképe, Heath Ledger és Hugh Jackman is befutott. Az amerikai akcentus elsajátításához kedvenc komikusai, Robin Williams és Jim Carrey vígjátékait nézte egyfolytában. Los Angelesbe érkezvén egy barátjával, míg nem kapnak normális munkát úgy tervezték, hogy meleg bárokban fognak dolgozni pultosként, de végül nem vették fel őket.
2012-ben Thwaitesnek gyakorlatilag egyből megjött az áttörés a 80-as évek egyik giccskultuszának, az A Kék Lagúnának a sokadik bőrlenyúzása, amelynek Az ébredés alcímet viselő fejezetének férfifőszerepe hozott meg. A filmet ugyan nem magasztalta az egekig senki (imdb-n is 5.7-en áll), de a célközönséget adó hölgyek kedvükre legeltethették a szemüket Thwaites kidolgozott felsőtestén, az így érkezett hírnevet pedig az előnyére fordíthatta. 2013-ban egy a komfortzónáján már kicsit kívül eső horrorban, az Oculusban bizonyíthatott az elmegyógyintézetből frissen szabadult Tim Russel szerepében, akit a nővére, Kaylie (Karen Gillan, A galaxis őrzői Nebulája) visszavisz egykori otthonukba, hogy bebizonyítsa, természetfeletti entitás végzett a szüleikkel.
2014 egy igazán mozgalmas év volt Thwaites életében, ugyanis majdnem minden második hónapban találkozni lehetett vele a mozikban. A The Signal című sci-fi thriller egy figyelemreméltó, ha nem is hibátlan alkotás volt, amelyben a Thwaites alakította hacker, Nic a csajával és a haverjával egy lezárt területre téved, miközben riválisukat üldözik, majd képszakadást követően a srác egy steril laboratóriumban találja magát, ahol a Lawrence Fishburne alakította kutatóorvos abszurdabbnál abszurdabb kérdéseket tesz fel neki, miközben próbálja összerakni a mozaikokat. A Fenegyereknek viszont ennyi kultusz sem járt ki, hiába játszhatott Ewan McGregor oldalán, aki a börtönben - majd azon kívül - próbálta egyengetni a jóravaló fiú "karrierjét". Ahogy az várható volt, Thwaitest megint összehozták egy csajjal, miközben karaktere sajnálatosan passzív maradt végig, így McGregor könnyedén lemosta a színről. A Helen Hunt írta és rendezte Hullámlovasok pedig ugyan a kutyát sem érdekelte és nem is lett egy kimagasló alkotás, mégis talán leginkább testhezálló szerepét itt kapta, amelyben jól menő szerkesztő anyja (szintén Helen Hunt) utána ered Kaliforniába, hogy visszaráncigálja a szörfölésből a főiskolára, de közben anyuci is rákattan a sportra.
2014 azonban két nagy stúdiófilmben is szerepet hozott neki, de míg az anyagilag sikeresebben csak egy elhanyagolható mellékszerep jutott neki, addig az abszolút buktának számítóban már ő volt a címszereplő. Az előbbi a már emlegetett Demóna volt, amelyben ki mást is játszhatott volna, mint a fehér lovon érkező daliás herceget, Fülöpöt, aki megtöri Aurora átkát ebben a kissé sajátos szemszögű Csipkerózsika adaptációban, habár a film egyébként is Angelina Jolie-ról szólt, aki mellett legfeljebb Sharlto Copley gonosz királya és Sam Riley hollója tudott érvényesülni.
Az emlékek őre igyekezett meglovagolni Az éhezők viadala keltette utópisztikus young-adult hullámot, azonban Thwaites a valóságban egyelőre valamivel jobb hullámlovasnak számít, mint a filmiparban, habár az ebben nyújtott alakításáért megkapta többek között az Ausztrál Filmakadémiától az Év áttörése elismerését és a kritikák is jobbára dicsérték játékát a Lois Lowry klasszikusa nyomán készült adaptációban. A Philip Noyce (Végveszélyben, Salt ügynök) rendezte filmben ráadásul nem is akárkik voltak a partnerei, mint Jeff Bridges és Meryl Streep, egy olyan utópiában, ahol már nincsenek háborúk, fájdalom és szenvedés, mígnem ki nem választják, hogy ő legyen az emlékek őre, aki tisztában van az igazsággal és tanácsaival kell segítenie a vezetőséget. A regényhez képest - akárcsak a Percy Jackson esetében - idősebbre vették a főszereplőket, de ezt a film pozitívumai között tartották számon, hiszen így a tinédzsernek gond nélkül eladható Thwaites is érettebb alakítást nyújthatott, és ahogy a Huffington Post kritikusa írta:
Egy olyan rétegzett, konfliktusokkal teli hőst teremtett, amilyennek erre a filmre szüksége volt.
A húzós 2014 után kicsit lazított és az ezt követő két évben egy nevenincs mozival (Ruben Guthrie) és egy oltári kínos blockbuster katasztrófával jelentkezett. Utóbbi Egyiptom istenei néven híresült el és a mozifilmmel ritkán jelentkező Alexander Proyas (Dark City, A holló, Én a robot) újabb mélyrepüléséhez asszisztált. Pedig valami eredetiséget hozott volna a sok szuperhősmozi közé az ókori Egyiptomban játszódó fantasy, csak nem feltétlenül az olcsó minőségű CGI-al, és kínos történettel karöltve. Minden kínos momentuma ellenére azonban bűnös élvezetnek szórakoztató és a tolvaj Bek karaktere abszolút jól passzolt Thwaiteshez, a Nikolaj Coster-Waldauval alkotott párosuk is teljesen korrektül működött, csak ami körülvette őket, az volt minősíthetetlen.
Idén viszont újabb nagyszabású produkció főszerepét kaparintotta meg, minden eddiginél nagyobbat, így nagyon sok múlik azon, hogy mennyire tud érvényesülni A Karib-tenger Kalózai utolsó részében, a Salazar bosszújában Johnny Depp, Geoffrey Rush és Javier Bardem mellett a jóravaló Henry szerepében. A produkcióba való bekerülésében viszont az is közrejátszhatott, hogy az Egyiptom isteneihez hasonlóan ez is Ausztráliában forgott (még 2015-ben), így elő van írva, hogy a szereplők egy jelentős részét ausztrálnak kell alakítania, ezzel pedig Geoffrey Rushal másodjára alakíthat együtt.
2017 viszont még tartogat más filmeket is a számára. Az egyik az Office Worker címre hallgató, kellően elborultnak ígérkező akció-komédia, amelyben egy fegyvervállalat dolgozója ráeszmél, hogy egy energiaital a munkatársait zombivá változtatta. Az An Interview with God pedig egy msztikus drámának ígérkezik, amelyben a feltörekvő újságíró (Thwaites) arra kap lehetőséget, hogy magával Istennel (David Strathairn) - vagy legalábbis aki annak vallja magát - készíthessen interjút. Érdekesnek ígérkezik még az előkészületi fázisban leledző Entry Level, amelyben egy fiatal férfi egy high-tech irodaépületben tér magához, amelyben egy titokzatos idegen veszélyes feladatok végrehajtására kényszeríti, amelyeknek globális következményei lesznek. A partnere Karl Urban lesz. 2018-ra csak egy Billy Zane-nel (!!!) közös misztikus háborúsfilm, a Ghost of War van előjegyezve a naptárában, amelyben öt amerikai katona azt a parancsot kapja, hogy egy korábban nácik által elfoglalt kastélyt tartsanak, azonban valami sokkal rosszabb ólálkodik a falak között, mint a csatamezőkön.
Ha a fentieket figyelembe vesszük, sok múlik a Karib-tenger kalózai sikerén, valamint azon, hogy Thwaites mennyire hajlandó elhagyni a hősszerelmes imázst az elkövetkezendőkben, hogy megvillanthassa tehetségét. Erre már mutatkoznak jelek, de egyelőre nem úgy tűnik, mintha a hollywoodi szereposztók túllátnának a csibészes szépfiú szerepkörén, amivel persze a megfelelő filmekben könnyedén lehetne karriert csinálni. Amennyiben azonban mer olyan merész lenni a szerepvállalások terén, mint ahogy annak idején példaképe, Heath Ledger is, akiben szintén sokáig csak a helyes pofit látták, akkor nagy jövő állhat előtte, és reméljük nem olyan rövid (és tragikus), mint amilyen Ledgernek jutott. Addig viszont nem marad más, mint a csinos pofi.