Hirdetés

Felkészülés A galaxis őrzői 3-ra: ez történt a csapattal eddig

|

A "Mi vagyunk Groot"-tól egészen a karácsony különkiadásig.

Hirdetés

A héten mozikba kerül végre hat évvel a hivatalos második felvonás után A galaxis őrzői harmadik epizódja. Mivel "nem ma volt", hogy utoljára megismertük és láttuk csapattá és családdá érni ezt a néhány szerencsétlen bajkeverőt, összefoglaltunk minden fontosabb történést az élőszereplős kalandjaik közül - legyenek azok saját filmek vagy más Marvel-produkciók, amikben feltűntek.

Innen spoileresen folytatjuk!

A galaxis őrzői (2014)

1988-ban, beteg édesanyja halála után az akkor még csak kisfiú Peter Quillt elrabolja a földönkívüli zsiványokból és tolvajokból álló Fosztogatók csapata, élükön Yonduval. 2014-ben a már férfivá érett, bohókás Peter (Chris Pratt) is igyekszik megfelelni a "legendás törvényen kívüli" szerepnek, amit saját magára aggatott. Miután több szereplőt is magára haragít egy titokzatos gömb ellopásával, köztük Yondut (Michael Rooker), és a Thanosnak dolgozó Ronant (Lee Pace) is, így hamarosan vérdíjat írnak ki a fejére. Petert többen is üldözőbe veszik, az egyik maga Thanos fogadott lánya, a képzett bérgyilkos, Gamora (Zoe Saldana), valamint egy nem mindennapi duó is a génmanipulált mosómedve Mordály (hangja Bradley Cooper) és az öntudattal bíró "fa", Groot (hangja Vin Diesel) személyében. Négyük összetűzését a Nova hadtest, a Xandar bolygó védelmezői sem nézik túl jó szemmel, a bagázs rövidesen börtönbe is kerül, ahol feltűnik a csapat leendő ötödik tagja: a félelmetes, de az iróniát még köszönőviszonyból sem ismerő Drax (Dave Bautista).

Hirdetés

Drax rögvest Gamora életére tör, ugyanis családját épp a nő felettese, Ronan ölte meg évekkel ezelőtt - Gamora azonban felfedi, hogy menekülni próbál mostohapja Thanos, Ronan és nővére, Nebula (Karen Gillan) bűvköréből, úgyhogy esze ágában sincs a Gömböt visszavinni nekik. Az ötösfogat végül egyezséget köt, leszállítják a Gömböt Gamora vevőjének és osztoznak a pénzen. Egy parádés börtönlázadás és szökés után el is érnek a Tudástérbe, ahol a Gyűjtőtől (Benicio del Toro) megtudjuk, hogy a Gömb bizony egy Végtelen követ rejt - méghozzá a lila Hatalom Kövét. A történések felgyorsulnak és felhevülnek a csapat tagjai és az őket üldöző partik között is, így végül életét kockáztatva Peter megmenti Gamorát, Ronan ellopja az áhított Végtelen Követ, elárulva munkáltatóját, Thanost is, a csapatot pedig elfogják Yonduék.

Peter végül Yondut és a Nova hadtestet is meggyőzi, hogy támadjanak Ronanre, mielőtt az elpusztítja Xandar bolygóját. A csatában végül Nebula elmenekül, Groot áldozatának köszönhetően a csapat győzedelmeskedik Ronan felett, Peter táncpárbajához köthető félrevezetésének köszönhetően. Ő, Gamora, Drax és Mordály a Hatalom Kövét használva elpusztítják Ronant, s ezzel megalakul A galaxis őrzőinek csapata. A követ végül Peter, Yondut átverve, a Nova hadtestre bízza, akik megbocsájtják az Őrzők minden korábbi bűnét. Egy kis éledező gallyacska formájában Groot is feltámad, hogy aztán Peterék a cselre időközben rájövő Yonduék elöl elmeneküljenek a galaxisban, újabb kalandok nyomában. Nem is tudja, hogy Yondu egészen értékelte a kis csínyt - meg is jegyzi jobbkezének, Kraglinnek (Sean Gunn), hogy örül, hogy nem szállították le a gyerkőc Petert a szemét apjának, ahogy az megbízta őket anno…

A galaxis őrzői 2. (2017)

Három hónappal járunk az első film történései után, s habár a csapat már némileg összeszokott, még számtalan módon és fronton tudnak egymás idegeire menni. Egy jól sikerült akció után a leginkább elviselhetetlen és makacskodó Mordály átveri megbízójukat, Ayesha papnőt (Elizabeth Debicki), a pökhendi és sznob szuverén nép vezetőjét, aki azonnal rá is támad az őrzők csapatára - immáron kiegészülve Nebulával, akiért első ízben a küldetést elvállalták. Megmentőjük végül egy rejtélyes idegen lesz, aki Egóként mutatkozik be (Kurt Russell), és felfedi, hogy bizony ő nem más, mint Peter igazi apja. Segítőjével, Mantisszal (Pom Klementieff) meginvitálja őket a bolygójára, hogy további válaszokat adhasson fiának a titokzatos örökségét illetően. A csapat végül kettészakad: Nebula Mordállyal és Kicsi Groottal marad, míg Peter, Drax és Gamora Egóval és Mantisszal tartanak a magát istennek beállító apuka bolygójára.

Ayesha papnő megbízza Yondut és a fosztogatók csapatát, hogy kerítsék elő Peteréket az engedetlenségükért, melynek következtében jobban beleláthatunk Yondu karakterébe és múltjába, valamint a Fosztogatók csapatát feszítő belső konfliktusokba is. Ugyan sikeresen elfogják és saját hajójukra szállítják Mordályt és Kicsi Grootot (valamint Nebulát, de vele aztán nem mernek ujjat húzni), de egy lázadás következtében a borzasztó külsővel és névvel bíró Sokkolóarc veszi át az irányítást a Fosztogatók csapata felett. Mordály és Yondu jobban megismerik egymást és saját magukat is, Kicsi Groot pedig Kraglin segítségével nagy nehezen megtalálja Yondu új, kibernetikus taraját, hogy aztán megkezdődhessen az egyik legmenőbb szökési jelenet a szériában, Sokkolóarc "tragikus" halálával" lezárulva.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Egó bolygóján kiderül, hogy Peter is félig égi, isteni erővel bír, apja pedig ennek a használatára akarja kitanítani - legalábbis ezt próbálja elhitetni mindenkivel, ám Gamora számára különösen bűzlik valami. Meg kell küzdenie a Peter iránt kialakuló érzéseivel, valamint a bolygóra érkező, megszökött Nebulával is, hiszen kettejük között nem kevés toxikus testvéri rivalizálás alakult ki az évek során, apjuk beteges játékainak köszönhetően. Drax megtalálja elveszett lányát Mantis-ban, aki végül felfedi, hogy Ego közel sem, az, akinek mutatja magát. Fel is fedi világuralomra törő tervét Peternek, akire, illetve akinek erejére szüksége van ahhoz, hogy ezt véghez vigye. Peter már-már úgy tűnik, apja bűvkörébe kerül, ám mikor rájön, hogy ő okozta édesanyja betegségét és halálát, azonnal rátámad apucira. A megszökött Yondu, Kraglin, Mordály és Kicsi Groot csatlakozik Gamora, Nebula, Mantis és Drax csapatához és megmentik Petert, nehogy élő akksiként szolgáljon a következő pár ezer évben apja tervéhez. Itt azonban nem ér véget a megpróbáltatás - el kell pusztítaniuk apja igazi formáját a bolygó belsejében, miközben egyébként Ayesha és a szuverén nép is utolérte őket. 

Az utolsó nagy összetűzésben Peter végül Yondu tanításainak és szavainak köszönhetően ráébred, hogyan tudná használni isteni erejét apjával szemben és lemondva képességeiről inkább úgy dönt, hogy szimpla emberként él majd tovább. Egó és vele együtt a bolygó elpusztul, Petert pedig életét feláldozva megmenti Yondu, aki igazából felnevelte Petert és az "apucija" lehetett. A film Yondu gyönyörű és megható temetésével ér véget, melyre régi Fosztogató társai is visszatérnek tiszteletüket tenni. Mordályra különös hatása van Yondu halálának, aki a király válogatáskazi egy felturbózott változatát Peterre, taraját és a mágikus nyílvesszőjét pedig Kraglinre hagyja.

Végül az egyik stáblistás jelenetben az alaposan megtépázott és frusztrált Ayesha papnő örök bosszút esküszik az Őrzők ellen, megteremtve a tökéletes fegyvert ellenük, akit úgy hív majd hogy: Adam. (Adam Warlockot most a harmadik részben láthatjuk majd először élőszereplős formában, Will Poulter alakításában.)

Bosszúállók: Végtelen háború (2018)

A harmadik Bosszúállók filmben az Őrzők csapata is tiszteletét tette. Peter és Gamora ekkorra már egy párt alkotnak, Groot pedig videojáték-függő, elviselhetetlen tinédzserré cserepedett. A csapat egy segélyhívást követve rábukkan az elpusztított asgardi hajóra, a romok közül pedig kimentik Thort, aki mesél nekik az érkező fenyegetésről a Végtelen Köveket gyűjtő Thanos személyében. Thor Mordállyal és Groottal kiegészülve elindul egy új pörölyt készíteni magának, míg Peter, Gamora, Drax és Mantis a Tudástérre utaznak, hogy még Thanos előtt megszerezzék a Valóság Kövét a Gyűjtőtől.

Sajnos a Tudástérre érkezve kiderül, hogy Gamora mostohaapja megelőzte őket - Peter készen áll teljesíteni Gamora kérését, hogy megölje szerelmét, ám Thanos megakadályozza és elrabolja lányát, magára hagyva az Őrzők megmaradt csapatát. Megismerjük Gamora és Thanos rögös múltját, utóbbi pedig Nebulát kínozva kiszedi Gamorából a Lélek Kő rejtekhelyét, vagyis a titokzatos Vormir bolygót. Odaérve Thanos szembesül vele, hogy a kő megszerzéséhez fel kell áldoznia valamit, amit szeret - ami az ő esetében nem más, mint a lánya, Gamora.

Nebula megszökik a fogságból és üzen az Őrzőknek, hogy találkozzanak a Titánon, Thanos szülőbolygóján. Peter, Drax és Mantis belefutnak a szintén Titánra érkező Vasember-Pókember-Strange trióba, hogy egyesítve erőiket csapdát állíthassanak ellenségüknek. A terv működik is egy ideig, amíg Nebula rá nem ébreszti őket, hogy Thanos feláldozta lányát a Lélek Kőért cserébe: Gamora halott. Peter nem bírja kontrollálni az érzelmeit és behúz egyet a transzban tartott Thanosnak, még mielőtt megszerezhetnék tőle a Végtelen Kesztyűt. Thanos legyőzi a csapatot és távozik a Titánról, hogy aztán a Földön befejezhesse, amit elkezdett. Thor Mordállyal és Grottal szintén Wakandába érkezik, hogy végezzen az Őrült Titánnal, ám végül minden csapat minden fronton elbukik, mikor is Thanos elcsettintve magát eltörli az univerzum felét. Az Őrzők Titánon ragadt csapatából Peter, Drax és Mantis is elporladnak, egyedül Nebula és Tony maradnak életben. Lent a Földön Mordály ismét elveszíti Grootot, így az Őrzők csapata ezen a ponton két főre csökkent.

Bosszúállók: Végjáték (2019)

Az űrben sodródó Nebula és Tony végül Marvel Kapitánynak köszönhetően visszajutnak a Földre, hogy aztán a csapat rárontson egy távoli bolygón megpihent Thanosra - ám hiába. Az Őrült Titán elpusztította a Köveket, hogy ne lehessen visszacsinálni szörnyű művét. Nebula megerősíti mindenki számára, hogy apjára sok mindent lehet mondani, kivéve azt, hogy hazug, úgyhogy Thor egy szempillantás alatt fejét is szegi a főgonosznak újdonsült pörölyével.

Öt évvel később Mordály és Nebula is besegít a megmaradt Bosszúállók csapatának, hogy egy időutazós kaland során a múltból megszerezhessék a köveket. Mordály segít Thornak szembenéznie a félelmével, Nebula pedig Hadigéppel karöltve keresi fel a Hatalom Kövét azon a helyen, ahol az első Galaxis őrzői film is elkezdődött, Peter táncikálós betörésével. Nebula sajnos lekési a visszautat az időben, mivel összeakadnak saját és múltbéli énjének áramkörei, így a 2014-es Thanos, Nebula és Gamora elfogják a jelenből általunk ismert Nebulát, kiderítve mindent, amire a Bosszúállók csapata készül. 2014-es Thanos előreküldi 2014-es Nebulát imposztorként, hogy szabotálja a küldetést, így a jelenbéli Földön egyszer csak megjelenik 2014-es Thanos és teljes serege - 2014-es Gamorával együtt.

A film fináléjában Hulk csettintésének köszönhetően visszatér mindenki, aki elporladt öt évvel korábban, köztük Peter, Drax, Mantis és Groot is. Nebula legyőzi múltbéli énjét, a csatatéren Peter pedig találkozik 2014-es Gamorával, aki persze nem igazán érez ugyanúgy a férfi iránt, mint egykori énje, akit szerelme elveszített. Tony áldozata és Thanos legyőzése után az Őrzők csapata Thorral kiegészülve nekivág a galaxisnak, hogy rátaláljanak a 2014-es Gamorára, aki a saját idejükben ragadt.

Thor: Szerelem és mennydörgés (2022)

A negyedik Thor film elején láthattuk újra az Őrzők csapatát, akik nem igazán bírták túl sokáig a bohókás Thor társaságában. Néhány baráti jó tanács után elválnak útjaik, hogy Peter, Drax, Mordály, Groot, Mantis és Kraglin tovább keressék Gamorát.

A galaxis őrzői: karácsonyi különkiadás (2022)

Végül, de nem utolsó sorban pedig legutóbb decemberben Disney+-ra érkezett egy karácsonyi különkiadás, amit James Gunn egyidőben forgatott a harmadik felvonással.

Peter és a többiek a Tudástéren rendezkedtek be, a közelgő karácsony alkalmából Peter még az átlagosnál is szomorkásabban tengeti napjait. Egyrészt továbbra sem akadtak Gamora nyomára, másrészt pedig az ünnep kapcsán Yonduval együtt töltött emlékei is a felszínre bukkannak.

Mantis Drax segítségét kéri, hogy felvidíthassa Petert, akiről kiderül, hogy valójában a mostohatestvére, hiszen Mantis is Ego egyik gyermeke volt a sok közül. A páratlan páros a Földön köt ki, hogy elrabolják Peter kedvenc filmsztárját, Kevin Bacont, s egy kalamajkákkal teli kalandot követően átadják Peternak az ajándékot Mr. Bacon személyében.

A kezdeti sokkot követően végül Bacon jó arc lesz és marad ünnepelni pár órát ezzel a szedett-vetett csapattal, ám Peter számára az igazi ajándék mégis csak az, hogy rátalál Mantis személyében a testvérére.

És itt érnek véget az Őrzők kalandjai… legalábbis egyelőre. A harmadik felvonás május 4-én érkezik a hazai mozikba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.