1988-ban, a megjelenése évében a 10. legtöbb bevételt hozó film lett a Beetlejuice, ami valljuk be, egy kezdő rendező (akkor még csak rövidfilmek és a Pee Wee nagy kalandja volt a háta mögött) kisköltségvetésű horrorvígjátékához képest nagy szó. Anno hiába nem került mozis forgalmazásba, Tim Burton filmje kivívta magának, hogy évtizedek távlatából is téma legyen, sőt talán a várva várt folytatás is elkészülhet végre.
Mindamellett, hogy Burton szerelmesei az általa megragadott különc figurák, és a rajtuk keresztül reprezentált identitáskeresés, valamint a rendező egyedi víziói miatt kedvelik az életművét, elvitathatatlanul nagyszerűen keveri a horror elemeit más műfajokkal.
A gothic fairytale nagymesterének horrorvígjátéka alapvetően borítja fel a sémát, miszerint a kísértetház a szellemek által megszállt: Maitlandék (Geena David és Alec Baldwin) valóban az otthonukban ragadnak egy szerencsétlen kimenetelű autóbaleset után, azonban a gonosz entitás itt nem ők, hanem a házukba újonnan beköltöző fura szobrászművész, Delia Deetz (Catherine O'Hara) és családja. A fiatalon elhunyt, nyugalomra vágyó házaspár mindent megtesz, hogy elüldözze a betolakodókat, de túl amatőrnek és jólelkűnek bizonyulnak egy ekkora feladathoz. Ezért nemcsak a helyfoglalók különc lányától, Lydiától (Winona Ryder) kérnek segítséget, hanem egy magát profi "szellemjóléti tanácsadónak" nevező veszélyes alaktól, Beetlejuice-tól (Michael Keaton) is. A hulla viszont nem dolgozik ingyen: kitoloncolja az élőket a Maitland-házból, amennyiben megkapja cserébe Lydia kezét.
Bár a rendező Burton volt, a film forgatókönyvét Michael McDowell és Larry írta (utóbbi közreműködött például a Barry Sonnenfeld-féle The Addams Familyben is), a történet nyomán pedig egy évvel később animációs sorozat formájában folytatódtak Beetlejuice kalandjai az ABC, majd a Fox csatornákon. Mindkét produkcióhoz Danny Elfman szerezte a zenét, melyek hallgatásakor nemcsak a filmhez és sorozathoz írt dallamokban sejlik fel a játékosság és a humor, hanem a válogatott slágerekben is: a film egyik legismertebb pontja a vacsoraasztal körüli végtelenül szórakoztató koreográfia, ahol Beetlejuice Harry Belafonte dalára, a Banana Boat című dalra űz csúfot Deetzékből. Meglepő módon ez a jelenet azonban majdnem a vágóasztalon végezte, mivel Burton nem találta kifejezetten viccesnek ezt a részt. Még szerencse, hogy csalódnia kellett, hiszen az akkori közönség - ahogy most mi is - imádták.
Nem volt egyszerű összeállítani a szereplőgárdát, hiszen Genna Davisen kívül mindenki legalább egyszer visszautasította a felkérést, és a végeredmény is megosztó lett, hiszen Baldwin kifejezetten utálta a filmet és a játékát, míg Michael Keaton - aki a forgatáson a szövege 90%-át improvizálta - a kedvenc szerepeként emlegeti Beetlejuice karakterét. Holott ő maga alig szerepel a filmben: az első 25 percben fel sem tűnik, és mindössze 2 hetet töltött forgatással, ami végeredményben kevesebb, mint 20 perc játékidőt jelent az egész filmben. A sikeren felbuzdulva írtak a filmhez folytatást, azonban Burton éppen mással volt elfoglalva, történetesen, hogy Michael Keatont újfent maskarába bújtassa, csak épp immár denevérjelmezbe.
A kiváló színészi gárda persze elengedhetetlen volt a film sikeréhez, mégsem csupán ennyit rejt Burtonék barátságos szörnyekkel és eszelős hullákkal teli világa. A Közbülső Határterület, ahová Maitlandék szorulnak haláluk után, a bürokratikus rendszerek kritikája, amik még holtában sem hagyják nyugodni az embert, de kikezdik a sznobizmust, a szolgáltatói kiskapukat, a kísértetház típusú horrorokat, és persze Burton visszatérő kérdését is feszegetik, hogy ki is az igazi szörny?
Larry Wilson szerint az eredeti változatban a film végén Lydia meghalt volna egy tűzesetben, majd csatlakozott volna barátaihoz a túlvilágon, de - valljuk be, jogosan - megváltoztatták a befejezést, mondván nem közvetíthetik azt az üzenetet a fiataloknak, hogy a halál jelenti a boldog befejezést. Nem tudni, hogy ez közrejátszott-e abban, hogy a film kritikai és közönségsiker lett, de annyi biztos, hogy 35 év elteltével is számtalan halloweeni és farsangi buliban tűnt fel Beetlejuice, hiszen a rajongók előszeretettel öltöznek a kultikus rémmese központi alakjának. És persze az iparban is szívesen hivatkoznak rá: 2018-ban Broadway musical készült a történetből, a szintén Burton nevéhez köthető, tavalyi Wednesday című sorozatban feltűnik a Beetlejuice-ból ismert "Harry, the Hunter"-figura összement feje Weems igazgatónő asztalán, a Balfékek című Netflix-szériában pedig az első 3 évadban egyszer-egyszer kimondják Beetlejuice nevét, mire az megjelenik a jelenet hátterében.
Rebesgetik a folytatást, ahol megint Burton ülne a rendezői székben, Keaton formálná meg az ikonikus főszereplőt, valamint Jenna Ortega öltheti magára Winona Ryder lányaként a gót jelmezt a fekete komédiában. Ha a hír igaz, már alig várjuk!