Az elmúlt napokban nagy visszhangja volt annak a hírnek, mely szerint a Legendás állatok: Grindelwald bűntetteiben Albus Dumbledore figurája nem lesz nyíltan meleg, noha a figurát az alkotója, J.K. Rowling elmondása szerint mindig is annak tartotta - ahogy ezt bő 10 éve egy rajongói kérdés kapcsán felelte a Harry Potter és a Halál Ereklyéi felolvasása kapcsán - hovatovább tragikus románca a Legendás állatok-széria főgonoszával, Gellert Grindelwalddal mind a karakterre, mind pedig a későbbi eseményekre kihatással volt. Az önmagában beszédes, hogy míg a külföldi sajtó és a rajongók azon voltak felháborodva, hogy ezt a XXI. században miért nem merik meglépni egy olyan sorozatban, amelynek mondandójába egyébként is beleillik, addig nálunk ismét a szokásos "Egyébként is túl van tolva"-"B*zi lesz a gyerek, ha ezt látja." mentalitás dívott. Éppen ezért érdemes is egy kicsit ellamentálni a dolgokon.
Először is a stúdió, valamint J.K. Rowling részéről, hogy miért nem hajlandóak ezzel foglalkozni. Az ügy kapcsán az LMBTQI mellett eddig is teljes mellszélességgel kiálló Rowling is megkapta a magáét, mely szerint ezzel ellentmond az olyan korábbi nyilatkozatainak, melyekben azt hangoztatta, hogy a Roxfort és a varázsvilág biztos helyet nyújt a közösség számára. Nyilván bele lehetne menni, hogy az aranyvérmániás varázslók hogyan viselnék a kérdést, de mivel egy fantáziavilágról van szó, amelynek számos aspektusa idealizált, avagy sarkított, ezért ez bőven elfogadható, pláne egy olyan univerzumban, ahol a társadalmat nem nyomták agyon a vallási dogmák. (Rowling többször nyilatkozta, hogy szándékosan hagyta ki a világából a vallást, lévén maga is hadilábon áll Istennel.) David Yates, a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei kapcsán tett nyilatkozata alapján keletkező felhördülés, amelyben a rendező kijelentette, hogy Dumbledore karaktere nem lesz meleg, Rowlingot is utolérték, aki most is Twitteren válaszolt a kétkedőknek.
Egy olyan interjúval kapcsolatosan érnek támadások, amihez semmi közöm, és a forgatókönyvemről úgy nyilvánítanak véleményt felbőszült emberek, hogy egyikük sem olvasta, ami mindemellett egy öt részes filmszéria egyetlen darabját képezi.
Vagyis az írónő bejegyzése azt a választ sejteti, amit lényegében Yates is mondott, hogy ebben a filmben (a Grindelwald bűntetteiben) Dumbledore karaktere nem lesz nyíltan meleg, nem lesz fontossága sem a karakter, sem pedig a történet jelenlegi szempontjából, viszont ez nem jelenti azt, hogy a három elkövetkezendő epizódban sem lesz így. Már csak azért sem, mivel Dumbledore és Grindelwald egymáshoz fűződő bonyolult viszonya éppen úgy a figurák és a történet részét képezik (legalábbis eddigi ismereteink alapján), mint Harry és Voldemort esetében, viszont a közel 20 évet felölelő történetfolyamban (elvégre a Legendás állatok és megfigyelésük 1926-ban, az utolsó pedig elviekben 1945-ben fog játszódni) ennek még nincs súlya.
De miért is akkora baj a közönség egy bizonyos hányadának a részéről, hogy egy filmszéria egyik vezető karaktere meleg? Ez sokszorosan összetett kérdés, amibe a neveltetés, a vallási dogmák, a félinformációk, a makacs gondolkodás éppúgy beletartozik, mint a közoktatásban a téma átbeszélésének a hiánya. Mivel jelen esetben sem tisztem, sem módom nem áll arra, hogy a honi közoktatás idevágó hiányosságait kivesézzem (és földön fekvőbe egyébként sem rúgunk), akárcsak a vallási szemléletet pellengérre állítsam, oldalakon keresztül ecsetelve, hogy minden embert egyenlő jogok illetnek (például jelen esetben hogy filmekben szerepeltessék őket, nem hátrányosan megkülönböztetve őket), hogy mivel az állam és az egyház réges-rég szétvált, ezért utóbbinak nincs joga beleszólni az előbbi polgárjogi gyakorlatába, pláne annak fényében, hogy az ilyenkor hivatkozott Bibliában a kövezést, a rabszolgatartást teljesen helyénvalónak tartja. Ahogy az ilyenkor a természetre való hivatkozással is felesleges jönni, ha eme kritikus hangok biológia ismeretei a már említett - a nyugatihoz képest többszörösen lemaradt - oktatási rendszer esetében leragadtak a 40 évvel ezelőtti állapotoknál. Abba pedig jobb bele se menni, hogy az internet és a közösségi site-ok korában, amikor MINDEN információ egyetlen kattintással elérhető az emberek előbb szedik le az aktuális Trónok harca epizódot, minthogy valaminek utánaolvassanak és (ez kétségtelenül nehéz lehet) akár saját korábbi nézeteiket felülvizsgálják bizonyos kérdésekben. Ugyanakkor fontos volt ezekre kitérnem, hiszen a téma iránti intolerancia, avagy hőzöngés javarészt továbbra is ezekből fakad.
Például a "melegek szerepeltetése egyébként is túl van tolva." című szlogen. Eme kijelentést megvizsgálva tegyük fel magunknak a kérdést: Mihez képest van túltolva? A hetero "normalitáshoz"? Egyáltalán mi az, hogy normális, ha ezen fogalom mögött álló társadalmi normák folyamatosan változnak? Más volt 5, 10, 20, 50 és 100 éve a normális, akár a heterók, akár a feketék, akár a nők szemszögéből nézzük (csak hogy másik két "kisebbséget" is említsünk), ergo pont egy képlékeny fogalmat ruházunk fel statikus jelentéstartalommal, amely így viszont alapjaiban hamissá válik. Ezekből pedig egyre jobban kirajzolódik a férfi elvű társadalom statikussága és ebből következő alkonya, amelyben az egyén nem tud mit kezdeni az LMBTQI jogokkal, a nők, a feketék esélyegyenlőségi követeléseivel és még rengeteg mindennel, részben pont azért, mert az említett csoportok az elmúlt száz évben a polgárjogi mozgalmak következtében folyamatosan újradefiniálták magukat, miközben a férfiak ezek hiányában saját maguk megkérdőjelezhetetlenségük illúziójának a csapdájába estek. Nem érzik képviselve magukat, (miközben még mindig ők rendelkeznek a legtöbb előnnyel az életben) és ezen embereknek éppúgy sikerre viszik a fehér férfi válságából profitáló Donald Trump érát az USA kormányzásában, mint ahogy értetlenül állnak azelőtt is, hogy a Hollywoodot megrázó szexuális zaklatások következtében leomlott a korlátlan hatalmuknak biztonságot nyújtó negyedik fal és ezért a fél világ lincshangulatban van irányukban.
De visszatérve a "túltoláshoz": a melegek szerepeltetése a jelenlegi filmiparban látványos ugyan, de csak az azt megelőző állapotokhoz képest, ami viszont a zérussal konvergált. Az efféle figurák ábrázolása kimerült a sztereotípiákban, amely éppúgy takarhatott perverz, beteges, mint túlontúl feminim - avagy nők esetében maszkulin - viselkedést, ezzel pedig a filmipar alaposan hozzájárult a hamis társadalmi beidegződésekhez, amelyek már alapvetően előítéletekkel viseltettek eme kisebbség irányába. Azonban a melegek szerepeltetése a filmekben még mindig rettentő alacsony. Egy két évvel ezelőtti felmérés szerint a 2015-ben a nagy stúdiók által bemutatott 126 film közül mindössze 22-ben (17,5%-ban) szerepeltek olyan karakterek, akiket egyértelműen meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű, queer, avagy interszexuálisként lehetett definiálni.
Az LMBT emberek reprezentációja a filmekben rettentő alacsony. A következetesség hiánya nemcsak az egyes stúdiók éves mérlegén, hanem minden egyes stúdió éves teljesítményén is megmutatkozik, mivel ezek minősége jól láthatóan csökken a "Jó" és "Megfelelő" vagy "Nem megfelelő" között.
- nyilatkozta anno a felmérést végző GLAAD Studió elnöke és vezérigazgatója, Sarah Kate Ellis. Ez a szám egy évvel később sem különösebben változott, ugyanis az akkor 125 tárgyalt filmből 23-ban (18.4%-ban) szerepeltek a közösségből emberek. Ebből a 23-ból pedig csak 9 (39%-ban ) felelt meg a Láthatósági Index által felállított Vito Russo Tesztnek, amely az LMBTQI emberek elhelyezkedését ábrázolja a filmekben. A 2017-es nagy blocbusterek közül A szépség és a szörnyeteg ment át ezen a teszten, valamint az Alien: Covenant, de míg előbbinél egyértelműen LeFou karaktere miatt, amely már előzetesen is nagy hírverést kapott, addig az Alien a közvélekedéssel ellentétben nem Michael Fassbender okán - mivel annak a csóknak teljesen más jelentése van (a halál csókja) - hanem Hallett (Nathaniel Dean) és Lope (Demián Bichir) telepesei révén. A kettejük kapcsolatát leginkább Az utolsó vacsora című kisfilmben elcsattanó csók, valamint (SPOILER!!!) Hallett halálakor Lope "Szerelmem." megszólítása és a két egymásba fonódó kézen megcsillanó jegygyűrű tette egyértelművé (már akinek feltűnt), egyébként a közönségnek egészen addig le sem esett.
Persze a filmmel nem csak ez volt a probléma, mint ahogy a tavalyi Baywatch-csal sem, amely viszont az említett teszten látványosan el-, a pénztáraknál pedig megbukott. Ezt Ellis így kommentálta:
Ahelyett, hogy a népszerű Baywatch-márkát modernizálták volna, az alkotók olyan elavult toposzokra támaszkodtak, amelyek manapság már nem vonzóak a közönség számára és erről olyan üzenetet közvetítettek az ipar felé, hogy mi az, amit értékesítenek és mi az, amit nem.
A félreértések elkerülése végett: jelen esetben nem arról van szó, hogy meleg szereplőkre kellett volna lecserélni a karaktereket (habár ez a fajta intolerancia vélhetően a lenge ruhás fürdőlányok esetében fel sem merült volna), hanem arról, hogy az ábrázolás mód, a humor mind fájdalmasan ódivatú, öniróniától mentes - merthogy egy modern kori Baywatchoz nem ártott volna - és abból csináltak viccet, hogy Zac Efron minden indok nélkül női ruhában parádézik, mert az vicces, ha férfiak női ruhában mászkálnak. A készítők elfelejtkeztek arról, hogy csak akkor, ha a körítés is indokolja, a gagnek van célja.
De nem kell ahhoz végigbogarásznunk a GLAAD kimutatásait, hogy lássuk az LMBTQI szereplők alul reprezentálását. Hány meleg szereplő van a Marvel-, a DC-, a Star Wars-, a Star Trek-, a Halálos iramban-, a James Bond-, a Bourne-, a Mission: Impossible-, avagy a Karib-tenger kalózai-filmekben? Egyrészt ha megnézzük a fenti felsorolást, láthatjuk, hogy ezen szériák kiadós hányada részében, vagy egészében a maszkulinitást hirdeti. Márpedig a filmipar ezt már hosszú évtizedek óta idealizáltan, hovatovább eltúlozva teszi, ami viszont egészségtelen énképet alakíthat ki egyesekben. A legtöbbünk ugyanis nem lett egy újabb Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, vagy Bruce Willis, hiába szórakoztunk, avagy (némileg nosztalgiától könnyes szemmel) szórakozunk a mai napig jól a filmjeiken, azt a férfiideált, amit megtestesítenek kizárólag a filmekben látni továbbra is. A melegek elmarasztalása viszont nem kis részt annak köszönhető, hogy ezekkel a kritériumokkal, ehhez hasonlatos ideákkal szembesítik őket, aminek értelemszerűen nem felelnek meg, viszont jó eséllyel az emlegetett kritikusai sem. (Arról nem is beszélve, hogy a téma kapcsán folyamatosan szexuális aktust vizionálnak egyesek a szereplők között, miközben ágyjelenetek a hetero karakterek között is csak ritkán fordulnak elő stúdiófilmekben.) Csak egy példa: Az Agymenőkben maga a négy férfi főszereplő is az idealizált férfiképpel szembesül, nem egyszer pont az a poén forrása, hogy a "normális" férfiakhoz képest hogyan viselkednek, viszont a saját kis mikro közösségükön belül pont azt a macho viselkedést tanúsítják, amivel maguk is szembesülnek nap mint nap. Raj-t folyamatosan kinézik a többiek, megjegyzésekkel illetik, mert túlontúl nőies, Sheldon rendre szexista megjegyzésekkel illeti a női nemet, Howard pedig az agresszív nyomulásairól híres.
A társadalomba berögzült férfiidea kérdése persze nem új keletű a sorozatok történetében, elég csak megnézni a másik 3 híres sitcom szériát az elmúlt évtizedekben. Az amerikai white trasht megtestesítő Al Bundy rendre a "régen minden jobb volt" ideológia mentén kesereg, a Jóbarátok, vagy az Így jártam anyátokkal! férfi főhősei pedig rendre ezeknek a régi férfi ideáknak a kergetésén rugózik, azoknak próbál megfelelni. Persze mivel sitcomról van szó, maguk a figurák és a helyzetek is sokszor túlzóak, éppen ezért ezeket nem árt hatalmas idézőjelekbe tenni, de akkor is kiütközik mindezekben, hogy ezen ideák rabságában a férfi figurák - és ezáltal a jelen kor férfijai - hogyan viszonyulnak bizonyos kérdésekhez és felhívják a figyelmet a férfilélekkel foglalkozó mozik hiányára. Pont ezen berögződések miatt van jelen kimondatlanul ezekben a diskurzusokban az az álláspont, hogyha valamelyik szereplő meleg - avagy az eredetihez képest a hetero karakterből meleget csinálnak (lásd. Jégembert az All New X-Men képregényekben) - akkor az elvesz a figurából, avagy automatikusan kevesebbet ér, miközben a legtöbb esetben - már csak az LMBTQI közösség miatt is, akik érzékenyen reagálnak arra, hogyan ábrázolják őket - hozzáad a figurához, egy új szemléletmóddal látja el a karaktert és a közönségét is, és azok az erényei egy olyan hős esetében, mint mondjuk Dumbledore, vagy Bobby Drake semmit sem változnak. Természetesen más a helyzet, hogyha a karakter elengedhetetlen része a szexualitása (lásd. James Bond), de ez a legtöbb esetben nincs így, mivel teljesen sokadlagos tulajdonsága a karaktereknek.
Viszont a sorozatok az LMBTQI kérdésben lényegesen előrehaladottabb állapotban vannak még így is mozis társaikhoz viszonyítva. A napi szappanoperáknál éppen úgy előfordulnak meleg karakterek, történetszálak, mint a heti krimi és akciósorozatoknál, és általában ezeknek a figuráknak - akárcsak a normál életben - egy tulajdonságuk a sok közül a szexuális orientációjuk. A Riverdale-ben, vagy az Arrowban a szereplők nem csinálnak nagy ügyet abból, ha egy másik szereplő a saját neméhez vonzódik, mint ahogy ezek a figurák rendre ugyanúgy élik meg a szerelmet, az érzelmeiket, mint hetero társaik.
Éppen ezért felmerül a kérdés, hogy akkor Hollywood miért képtelen így viszonyulni a kérdéshez, pláne az olyan, a diverzitást a sokszínűséget hirdető szériák esetében, minta Star Wars, vagy a Harry Potter? (Ugye még megvan az előbbi kapcsán gyakran visszatérő kérdés, mely szerint akkor Poe Dameron akkor meleg, vagy sem?) A válasz nem annyira bonyolult. Egyrészt az Álomgyár - hiába próbál megfelelni minél szélesebb tömegeknek - továbbra is hihetetlenül konzervatív, amelynek kiváló fokmérője az Oscar-gála. Persze sokat engedett, lazult az elmúlt években és rendre díjazott olyan meleg filmeket, mint a Túl a barátságon, a Milk, a Kezdők, A dán lány, vagy a Holdfény, látványosan nem tud még mindig mit kezdeni az adott témával, amit nem egyszer túlkompenzálással (lásd. Milk díjazása) kezel. Másrészt a jelenlegi stúdiórendszer továbbra is profitorientált - mármint sokkalta jobban, mint a függetlenfilmes szekció - a nagy befektetéssel együtt viszont nagyobb a kockázat, a bukás lehetősége is. Ráadásul a bevételek egyre több része származik külföldről, ahol a melegek megítélése az erősen vallásos, avagy zárt, autoriter társadalmakban csak még inkább negatív, ami a film kifutására is hatással lehet. Emlékezzünk vissza csak arra, hogy mi folyt tavaly Oroszországban (is) A szépség és a szörnyeteg kapcsán, ahol eredetileg a "meleg propaganda" miatt beakarták tiltani, attól félve, hogy a gyerekek is azzá válnak (fordított pszichológiai kérdés: ha korábban nem voltak láthatóak meleg karakterek az ilyen mesékben, filmekben, akkor hogyan létezhetnek mégis meleg emberek?), aztán amikor kiderült, hogy fals riasztás az egész, egyből visszakoztak, de a biztonság kedvéért rányomtak a filmre egy 16-os karikát.
Zárásként azt is érdemes tisztázni, hogy miért is fontos a meleg karakterek szerepeltetése, ábrázolása, esetleg az őket érintő problémákkal való foglalkozás a mainstream, avagy a szélesebb tömegeket érintő filmekben, szériákban. Egyrészt ahogy korábban írtam az ábrázolásuk mentesül az évtizedek alatt rájuk rakódott stigmáktól és az egyszeri ember megértheti, hogy ezeket az embereket is ugyanolyan problémák érintik a párkapcsolatban, ugyanúgy éreznek, avagy szenvednek az érzéseiktől, mint mindenki más, esetleg ugyanúgy képesek helytállni szorult helyzetekben, ugyanúgy példaként szolgálhatnak akárki számára, mint "echte heteró" társaik, eme üzenet közvetítőjeként pedig nincs is alkalmasabb a filmeknél. Másrészt fontos, hogy az LMBTQI embereknek is meglegyenek a hőseik, a maguk példaképeik a popkultúrában. Sokan elfelejtik azt, hogy a heterók lényegében kedvükre válogathatnak a nekik tetsző hősök közül, akikkel azonosulhatnak: van, akinek Dom Torretto, van akinek James Bond, vagy Harry Potter testesíti meg a hőst és észre sem veszi, hogy ezen figurák vonzalmának tárgyával automatikusan teremtődik egy azonosulási pont mindamellett, amit képviselnek. Megértik, átérzik a figurák motivációit, amikor azok mondjuk szívük hölgyéért harcolnak végig egy egész filmet. Ez viszont az LMBTQI közösségnek rettentő mód hiányzik, jobbára a független filmekben és sorozatokban találhatnak efféle figurákat, viszont a mainstream filmekben továbbra sem és ennek lehetőségét nem csak nem szabadna megvonnunk tőlük, hanem megkérdőjelezni sincs okunk. Dumbledore figurája ugyanis nem lesz kevésbé példaértékű (avagy Grindelwald esetében elítélendő), avagy összetett jellem akár heterók, akár melegek számára, mert figurája egy aspektusában nem felel meg a többség kívánalmainak, csupán más. És ez nem csupán rá nézve igaz.