Az Alapítvány-sorozat, és általában, az egész Asimov univerzum csaknem kötelező elemét képezi minden sci-fi rajongó könyvtárának. Olyan gigantikus életműről beszélünk, ami az emberi történelem húszezer évét öleli fel egy olyan regényfolyamban, ami, bár nem egybefüggő történetnek indult, azonban a Mester olyan zsenialitással fűzte őket össze egy-egy későbbi regény beszúrásával, majd olyan gyönyörűen foglalta keretbe az eredeti Alapítvány-trilógia folytatásával és befejezésével, hogy a mai napig nemigen értek a nyomába.
Éppen ezért évtizedekig meg sem próbálták megfilmesíteni az Alapítványt, maximum kiragadott robottörténetekkel találkozhattunk időről időre. Lássuk be, egy ilyen gigantikus, jövőben játszódó saga feldolgozásához eleve nagyon sokáig hiányoztak a technikai feltételek. Lehet mondani, hogy a Star Treket sem fancy CGI-vel kezdték el, de lássuk be, ez azért nem is vált előnyére (no offense - imádjuk a Star Treket is, de azért Kirk kapitány kalandjaira mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szépen kivitelezett megoldásokkal van teletűzdelve, sőt, a későbbi szériák sem erről híresek). Én a magam részéről nem bánom, hogy nem ugrottak bele akkoriban egy Alapítvány-sorozatba, hisz illúzióromboló lett volna.
Másik probléma a rendkívüli léptékű ugrálás az időben. A regények alkalmanként 50-100 éveket is előre ugranak az időben, ahogy az Alapítvány története halad. Ez nyilván nem megoldhatatlan feladat a filmvásznon, ugyanakkor kvázi lehetetlenné teszi a klasszikus főhős-mellékszereplő viszonyok megteremtését, hiszen minden kornak megvan a maga hőse.
Az Alapítvány-trilógia bemutatásához tehát kell filmes kurázsi, ha az ember ragaszkodni akar a könyvhöz. Nos, az Apple nem tette. És hogy jól tette-e? Ez nézőpont kérdése.
Szándékosan nyújtottam hosszúra a bevezetőt, hogy a kedves olvasó lássa: igazi Alapítvány rajongó írja e sorokat, aki nem egyszer olvasta végig az egész Asimov Robot-Birodalom-Alapítvány univerzum minden egyes kötetét, hanem sokszor. Ennek ellenére azt kell mondjam: nem bánom, hogy gyakorlatilag néhány alapvető sarokpillért leszámítva ennek a sorozatnak semmi köze a regényhez.
Pedig vannak fájó pontok is.
Fájó, hogy olyan nagy hangsúlyt kapott a Terminusra vezető út, ami a regényben említve sincsen.
Fájó, hogy a császári dinasztiát klónok sokaságaként mutatják be, ráadásul hármasával egyszerre, úgy, hogy I. Cleon 400 éve uralkodott, miközben a regényben konkrétan ő kerül szembe Hari Seldonnal.
Ami pedig a legfájóbb, az Demerzel mivolta. Az kevésbé zavart, hogy női színészt kapott a karakter - bár, nem értem, hogy mi szükség volt erre -, de hogy a császár tisztában volt a kilétével, az olyan szarvashiba, ami alapvetően megy szembe az eredeti univerzum számos aspektusával, amit itt nem fejtenék ki. Aki nem látta a filmet, de olvasta a könyvet, annak legyen elég annyi: itt az emberek emlékeznek a robotokra, sőt, még a Föld neve is említve van anekdota szintjén, ami megint csak hiba. Ellenben szemmel láthatóan figyelmen kívül hagyták a három törvényt, és a nulladikat is…
Az, hogy legendás, fehér férfi karakterek vannak fekete nőkként megformálva, ezek után nem is feltétlen zavaró. Tulajdonképpen a mai világban ez már-már borítékolható. Meg lehet barátkozni Gaal Dornick (Lou Llobell) és Salvor Hardin (Leah Harvey) karakterével is, kiváltképp, hogy a színészek remek munkát végeznek. A Hari Seldont megformáló Jared Harris nem okoz csalódást itt sem, de a Csernobil után nem is vártunk mást tőle. Aki viszont zseniális, az a mindenkori császár "középső" változatát, Nap testvért megformáló Lee Pace (akit Thranduil király szerepében A Hobbit-sorozatban a fél világ a szívébe zárt). Igazi pszicho, aki egyszerre tűnik szenvtelen politikusnak, hidegvérű gyilkosnak, elszánt harcosnak, kételkedő léleknek és könyörtelen diktátornak.
Lehet, hogy a sorozat nem ragaszkodik a könyvhöz, sőt, gyakorlatilag a storyline alappilléreire támaszkodva egy vadiúj történetet kreáltak a forgatókönyvírók, az viszont tagadhatatlan, hogy a megvalósítás páratlan, gyönyörű, igazi székbe süppedős, belefeledkezős sci-fi élmény. És itt, ezen a ponton meg is bocsájtok mindenért, amit elkövettek a könyv ellen. Mert ha az ember elengedi az eredeti sztorit, akkor egy gördülékeny, magát nagyon is nézető, igényesen megalkotott sci-fi sorozatot kap, amire nekem óriási igényem van a sok gagyi, olcsó és ötlettelen megoldás után, amikbe manapság bele lehet futni. Az űrhajók vagányak, a bolygók és világok változatosak, az űrbeli jelenetek is rendben vannak. Az a helyzet, hogy aki nem olvasta a regényeket, annak ez egy hibátlan kikapcsolódást nyújtó, remek kis sorozat lesz.
Elképzelhető, hogy a könyv olvasásának hiánya felvet kérdéseket, például a pszichohistória megalkotásával kapcsolatosan, de aki nem szörnyen kukacoskodó, az ezen túl tud lendülni, aki pedig olvasta a könyvet, az tudja, hogy Hari Seldon micsoda iszonyú adatmennyiségből dolgozott. Itt vetődik fel bennem, hogy minden szempontból hálásabb feladat lett volna az "Az Alapítvány előtt" című regény megfilmesítése első körben, amolyan pilot jelleggel, ami amellett, hogy felvezette volna a sztorit, és egy csomó kérdésre választ adhatott volna, ráadásul egy ember, Hari Seldon életén belül játszódik, tehát minden szempontból előnyösebb választás lett volna.
A kérdés: vajon hova tovább? Mindössze az első válságig jutottunk, ami a trilógiában az első könyv első negyede, nagyjából. Vajon mernek új szereplőkkel operálni, vagy maradunk a Salvor Hardin-Gaal Dornick vonalon - ezzel viszont beragadva ebbe az idősávba? Vajon melyik vonalakat viszik tovább? Az Invictuson talált üzenetnek lesz folytatása? Vagy rátérünk a bevezetőben említés szintjén belengetett Öszvér-sztorira (könyvolvasók előnyben)? Látjuk felvirágozni a peremvidéket, Terminust, látjuk-e a kereskedőket, akiknek oly nagy szerepük lesz a későbbiekben, előkerül-e a Második Alapítvány, stb stb… Az ígéretek szerint ezeket mind megkapjuk, hiszen a tervezett nyolc szezon sok lehetőséget biztosít, a második évadot már berendelték, és a sorozatot készítő David S. Goyer szerint bizony találkozni fogunk további legendás Asimov karakterekkel.
Legyen hát így! Csak legyen az is ilyen igényesen kivitelezett alkotás. Mert akármennyire is nem tradicionális Alapítvány-sztori ez, de mégiscsak…. Ez az Alapítvány!