Hirdetés

Kicsoda Katherine Langford karaktere a Cursed: Átkozott sorozatban?

|

Kicsit utánajártunk Nimue, az Artúr-mondaköri és Frank Millerék képregényében felbukkanó karakternek.

Hirdetés

Artúr király és a kerekasztal lovagjai. Mindnyájan ismerjük a történeteket, a mondákat és a legendákat, illetve a főbb karaktereket, Artúrt, Sir Lancelotot, Gawaint, Merlint és a többieket is. Ehhez persze nem csak az általános és gimnáziumi irodalomórák, hanem a számtalan adaptáció, rajzfilm, élőszereplős film, képregény, könyv, kifestő is hozzájárult. Ezekkel pedig mind a mai napig életben tudták tartani a kerekasztali mondakört. Ám vannak olyan szereplők is ezekben a történetekben, akiket csak említve vagy még úgy se ismerhettünk, az évek múlásával pedig hamar a feledés homályába estek. Az egyikük ezek közül Nimue (vagy Nimuë, Viviane, Vivien), a Tó úrnője - avagy Asszonya vagy Hölgye. Őt megtéve központi karakternek írta meg Frank Miller és Tom Wheeler a Cursed nevű képregényét, aminek sorozatos adaptációját a Netflixen láthatjuk majd július közepétől. Ennek apropóján kicsit utánajártunk, hogy kicsoda is ez a Nimue, és miért lehet egyszerre érdekes és izgalmas látni az ő történetét.

"Ahogy én látom, az Artúr-mondakör egy nagy ívű történetet tesz ki - a Cursed: Átkozott pedig egy olyan fejezete lesz ennek, amit eddig még nem láttunk" - nyilatkozta Katherine Langford, a sorozat főszereplője.

Hirdetés

A Tó úrnője

Maradjunk a Tó úrnője megszólításnál, és a könnyebb megértés kedvéért a cikkben végig így vagy Nimueként fogom emlegetni. A rengeteg-rengeteg különféle mondaköri változat legtöbbjében fel is bukkan ez a karakter, mégis eléggé kérdéses az ő szerepköre. Mind jól tudjuk, hogy a leghíresebb történet az, amikor Artúr kihúzza a legendás kardot, az Excaliburt a sziklából, ezzel bebizonyítva a rátermettségét. A probléma ott kezdődik, hogy számos forrásban ez másképp alakult, arra fókuszálva, hogy a kard nem egy sziklában, hanem egy tó mélyén feküdt. Artúr pedig a Tó úrnőjétől segítséget kérve kapja meg az Excaliburt azzal a kitétellel, hogy ha neki már "nem kell", már nem használja, akkor hozza vissza a nőnek. Amit meg is tett, de súlyos sebesülései miatt Bedivere lovaggal küldette azt vissza.

Az angoloknál ez a jelenet (a tóból mindössze egy női kéz nyúl ki, ami az Excaliburt tartja) legalább akkora nagy népszerűségre tett szert, mint a kard kihúzása a sziklából. Idehaza, valamint a tengeren túlon már kevésbé ismerik az emberek, de elvétve azért találkozni néhány hasonlóan felépített motívummal, kikacsintással (például a The Elder Scroll's: Skyrim videojátékban egy megmosolyogtató jelenet is található). Viszont szó, mi szó ezekből sem derül ki, hogy pontosan kicsoda is a Tó úrnője.

Ahogy Artúr és a lovagok, úgy Nimue kapcsán is számtalan elbeszélt formával találkozhatunk, ezáltal nem egyszerű rendet tenni a fejekben a karakterek kapcsán. Nimue legtöbbet emlegetett alakja az előbb felvázolt mondakörben ismerhető meg - és ténylegesen ennyi a szerepe, átnyújtja a kardot, amit a történet végén visszakap. Se több, se kevesebb. Ezzel szemben van olyan történettípus is, amiben például a híres varázsló, Merlin beleszeret a Tó úrnőjébe, de az nem viszonozza. Van olyan, amiben Nimue a nevelőanyja Sir Lancelotnak, és a mágiát használva segíti a lovagot a küldetései során. Sőt még olyan is akad, amikor specifikusan ő egy gonosz szereplőként rajzolódik ki, aki folyamatosan a kerekasztal lovagjainak a megrontásán ügyködik, és végül Artúr varázsló húgával kerül szembe.

A Cursed: Átkozott Nimuéja

A Netflix-féle, kereken tíz epizódot számláló sorozatában (ami biztosan további évadokat is kap, ha eléggé felkapott lesz) és Frank Millerék képregényében egy kissé másmilyen, de ezek alapján ismerős Nimuét láthatunk majd. Hasonlóan nagyon sok fantasy adaptációhoz, a készítők itt is próbáltak elszakadni az eredeti történetetektől úgy, hogy azért a főbb vonásjegyek és jellembeli pontok megmaradjanak. Emiatt a 13 okom volt és a Kszi, Simon feltörekvő színésznője, Katherine Langford által játszott Nimue sokkal mélyebb és átláthatóbb háttérsztorit fog kapni az ígéretek szerint, és az összes a Tó úrnője változathoz kapcsolódni fog valahogyan.

Nimue egy fiatal, hajadon lány lesz a Cursed: Átkozottban, aki képes a varázslásra, de emiatt inkább megbélyegzést kap, mintsem elismerést. Családjával és ismerőseivel él az erdőhöz közel, ám mikor az uralkodó parancsára a lovagok rajtuk ütnek, a lánynak menekülnie kell. A nagy csatározások közepette édesanyja magához hívatja, és a legendás kardot, az Excaliburt bízza Nimuére. A lány pedig ahelyett, hogy tovább menekülne, szembeszáll az életére támadó lovagokkal.

Nyilvánvalóan egy Frank Miller és egy Tom Wheeler eredetű történetről beszélhetünk, így igencsak meglepődnék, ha mindössze annyi lenne a főbb sztori, mint amit megosztottak velünk. Mindenesetre mi nagy érdeklődéssel várjuk a sorozatot, ami most július 17-én kerül majd fel a Netflix kínálatába. Bővebben maga a streaming szolgáltató osztott meg egy érdekfeszítő videót (ebből idéztünk fentebb), amiben Katherine Langford mesél egy kicsit az által játszott karakterről és a köré épített mondákról.

Ti egyben fogjátok majd ledarálni az első évadot, vagy nem igazán mozgat meg titeket a középkori fantasy világ?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.