Olvassátok el a cikk első részét is, érdemes!
A némafilm-éra elmúltával a viszonylagos kísérletező-kedv takaréklángon sem pislákolt tovább. Elvégre ekkorra már tudni lehetett, hogy mely témák hozzák lázba a publikumot, és a horrorkedvelők nagy bánatára a borzongató furcsaságok kevesebb embert mozgattak meg egy zenés-táncos vígjátéknál vagy melodrámánál.
Persze, egy-egy felvillanás akadt: ezekből a legkiemelkedőbb az 1931-es Kísértetek vonata. Ez ugyanis Arnold Ridley Angliában kisebbfajta kultusznak örvendő, és hat kurta esztendő alatt három ízben is adaptált színdarabjának, az 1925-ös Ghost Trainnek a remake-je.
A legendák szerint egy szörnyű balesetben megsemmisült lokomotív esténként végighalad a síneken. Egy alkalmilag összeverődött társaság tagjai balszerencséjükre lekésik az utolsó járatot, és így testközelből tapasztalhatják meg, hogy mi igaz a legendából.
Ezután pár apróságot leszámítva szinte teljes csönd következik - sőt, a thrillert a horrortól elválasztó vékony mezsgyén táncoló, 1977-es Defekt kategória-megítélése is szubjektív. Az azonban tény, hogy a Márkus László nevével fémjelzett különlegesség felettébb pikáns. Hiszen a máskor szelíd-kacagtató színészóriás itt egy elvetemült, magányos nőkre utazó vadállatot alakít - aki természetesen a szocialista erkölcsnek megfelelően elnyeri méltó büntetését.
1989 után pozitívabb a kép. Igaz, a teljesség kedvéért lényeges leszögezni, hogy a létrejött próbálkozások java az éppen aktuális kánonon kívül született. Ergo létrejöttüket nem állami millióknak vagy egyenesen milliárdoknak, hanem bagóból gazdálkodó, fanatikus kevesek kitartásának köszönhetik.
Ha valaki egyszer veszi majd magának a fáradtságot, hogy megírja a honi amatőrfilmes közösség történetét, sanszos, hogy a dunaújvárosi Cruel World Team históriája terjedelmes, önálló fejezetet fog kapni. A Bernáth Zsolt vezette csapat megannyi izgalmas-üde színfolttal örvendeztette meg a hobbi szerelmeseit, és vitathatatlan, hogy ezek közül a VHS-kazettán is megjelenő, 1999-es Hasfalmetszők futotta be a legkomolyabb karriert. A Tarantino főleg frappáns-extravagáns dialógusokra építő technikáját a kis posztszocialista valósággal, illetve zombikkal ötvöző sztoriban két botcsinálta bérgyilkos túl későn ébred rá, hogy egy elátkozott házban akciózik. Ám Puncsos és Moszta nem riadnak meg a kihívástól: eltökélik, hogy kijutnak a pokoli épületből - még akkor is, ha ehhez egy temetőnyi koporsószökevényt kell visszarugdosniuk a sírba. Megjegyzendő, hogy a lentebb megtekinthető videó nem kalózkodás eredményeként lett feltöltve a Youtube-ra: maguk a készítők tették közkinccsé - azaz száz százalékban legális.
Az Elekes Gergő-Gallai József duó is okkal-joggal kap helyet felsorolásunkban, mert a rendkívüli tempót diktáló páros a műfaj esélyesen legaktívabb itthoni űzőihez tartozik. A "megtalált felvétel"-vonulathoz tartozó Bodom, az egy mérhetetlenül amatőr elmebajosra fókuszáló A Guidebook to Killing Your Ex, a The Poltergeist Diaries és A Molyember incidens fennen hirdetik eltökéltségüket.
A 2013-es Gingerclown Hatvani Balázs munkája. A kisebbfajta sztárparádét felvonultató, látványos, 3D-ben is megtekinthető horrorkomédiában pár, jobb sorsra érdemes tinédzser egy vidámparkban kénytelen küzdeni azért, hogy elkerülje az idő előtti, szörnyű véget. De a stílszerűen Tim Curry által szinkronizált címszereplő kreatúra mellett más fertelmekkel is meggyűlik a bajuk. Sean Young, Brad Dourif, Lance Henriksen és Michael Winslow is a hangjukat kölcsönözték a bestiáknak - ez önmagában is elégséges érv ahhoz, hogy megtekintsük.
A Defekthez hasonlóan a 2016-os A martfűi rémnél is felmerül, hogy vajon pszichothrillerről vagy horrorról beszélhetünk-e, és a dolgunkat nem könnyíti meg, hogy mindkét olvasatot erős érvek támasztják alá. Ám egy biztos: Sopsits Árpád megtörtént eseményekre épülő remeke pazarul ragadja meg a tényeket az agresszíven alamuszi kádárizmus működését. Viszont eközben egyetlen percre sem züllik álmosítóan didaktikus példázattá, és a színleg szürke kispolgárként élő, gátlástalan Bognár Pál egy, a saját jogán is ijesztő, amorális, de nagyon is emberi szörnyeteg. Az X polgártárs hatása letagadhatatlan - ám az eset és Andrij Romanovics Csikatilo garázdálkodása között megfigyelhető párhuzamok tükrében ennek az ellenkezője lenne meglepő.
Illés László 2017-es A pincéje a közösségi finanszírozásnak hála jöhetett létre. Az Indiegogo-kampányokkal tető alá hozott slasherben pár diák egy buli után szellemidézéssel mulatja az időt, aztán a jókora bérház alatti - labirintushálózatnak is beillő - járatokban barangolva egytől-egyig azt kívánják, hogy bárcsak sose húztak volna ujjat az okkult hatalmakkal.
Végül ott van a Post Mortem. Sajnos Bergendy Péter alig harmincezer embert lekötő alkotása egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Hovatovább leszögezhetjük, hogy az első világégés és a katonai vereség nyomorát súlyosbító spanyolnátha dühöngésekor szellemekkel viaskodó fényképész kalandja ezer sebből vérzik. Ráadásul a produkció reklámkampánya is minimum felemásra sikeredett, mivel a marketingesek kizárólag általuk ismert okokból igyekeztek úgy tenni, mintha ez lenne a zsáner első hazai képviselője. Holott erről szó sincs: a direktor egy bő száz éves hagyományt követett - de a sajtó egy része is ismételgette ezt az álláspontot.
Vagyis a magyar horror élt, él, és remélhetőleg élni fog: a rohamléptekkel közelgő Halloween kiváló alkalom arra, hogy megtekintsük egyik-másik kuriózumot!
Nektek melyik a kedvenc magyar horrorotok?