Köbli Norbert már egy pár éve aktívan jelen van a magyar játékfilmes és tévésorozatos közegben és forgatókönyveivel rendre elismerést vált ki mind a szakmabeliektől, mind pedig a nézőközönségtől. Folyamatosan dolgozik valami új projekten, nem áll le egy percre sem, viszont állítása szerint azt csinálja, amit nagyon szeret. Történetei általában történelmi közegbe repítik el a nézőt, miközben zsánerfilmes stílusjegyekkel operál, ám ha sorozatait nézzük, főként a komikus hangvétel, a humoros szituációk azok, amelyek dominálnak. Ezekről és jövőbeli terveiről kérdeztük őt.
Neked, mint írónak, hogy telik az élet a karanténban? Mennyiben befolyásolja a kialakult helyzet a munkádat?
Ugyanúgy dolgozok tovább, ugyanazokon a projekteken, mint a karantén kezdete előtt. A forgatókönyvírást egyáltalán nem érinti, ahhoz ugyanúgy kell egy számítógép, csend és elvonulás. A karanténban pedig ezt az olvasós-írós műfajt nagyon jól lehet végezni. Abból a szempontból persze érint a karantén, hogy a forgatások tolódnak, ez pedig leginkább a Katinkás dokumentumfilmet érinti, mert ugye az olimpia tolódása elkerülhetetlen. [Köbli Norbert a filmen, mint kreatív producer vesz részt - szerk.]
A Katinkás dokumentumfilmen kívül milyen projekteken dolgozol még?
Dolgozok egy tévésorozaton, amely egyelőre szupertitkos, viszont amiről már többet mondhatok, az a János vitéz, amellyel a Filmalapnál pályáztunk és megkezdődött a forgatókönyv fejlesztése. Az a célom, hogy egy olyan János Vitézt írjak, ami ha nem is fog annyi pénzből készülni, mint egy Marvel-film, de meg tudja szólítani ugyanazt a közönséget. Ami tud a magyar családoknak, magyar fiataloknak is egy hőst adni - egy huszárt, akire akár egy szuperhősként is tekinthetünk. Mindenképpen szeretnék egy olyan filmet készíteni, amit a kisfiamnak is megmutathatok, és amit ő is tudna szeretni, hiszen jelenleg semmit nem nézhet meg, amit én írok - túl ezen pedig tényleg azt szeretném, hogy minden korosztály megtalálja benne azt, amit keres. Hogy másként fogalmazzak: annyira lesz sötét tónusú a film, mint mondjuk egy Harry Potter-epizód.
Mostanában sorozatokon is sokat dolgozol, amelyek többnyire komikusabb hangvételűek, míg a filmjeid jobbára feszült, drámai helyzetekben bővelkednek. Melyiket szereted jobban csinálni?
Azt szeretem a legjobban, ha a kettőt tudom váltogatni - nem tudok az év 365 napjában ugyanabban a lelkiállapotban írni, amit mondjuk egy Örök tél megkövetel magának. Szükségem van nekem is kikapcsolódásra, a könnyebb műfajok pedig abban az értelemben könnyebbek, hogy a szereplők vidám dolgokat csinálnak. Munkaórában, energiabefektetésben viszont nyilván ugyanott járunk. Egy komédiánál ugyanolyan precíznek, vagy talán még precízebbnek is kell lenni, mint egy drámában. De mindezen felül mindig igyekszek olyan projekteket felvállalni és kitalálni, amelyek nagyon-nagyon lelkesítenek. Ha nagyon lelkes vagyok és nagyon sok energiám van írni azt a filmet, akkor is sok munka lesz, de legalább olyat csinálok, amit szeretek csinálni. Így is elkerülhetetlen persze, hogy legyenek napok, amikor nehezebben megy és semmi kedvem nincs csinálni, de a lelkesedés az egésznek a kulcsa. Összességében elmondhatom, hogy boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretnék és olyan filmeket írhatok, amilyenekhez kedvem van.
Van-e olyan álomprojekted, amit évek óta szeretnél, hogy megvalósuljon, de eddig sose sikerült?
Sok ilyen van és az az igazság, hogy az imént említett János vitéz megvalósítása pont egy ilyen régi álmom. Szeretem ezt a történetet, nagyon jó vele dolgozni és nagyon drukkolok, hogy jól meg tudjam írni, valamint, hogy aztán legyen esélye arra, hogy elkészüljön. Alapvetően magyar szinten nézve egy drága filmről van szó, sok speciális effektussal és ebből a szempontból nézve rizikós vállalkozásnak mondható - még akkor is, ha technikában egy tíz-tizenöt évvel ezelőtti hollywoodi film színvonalát kell hoznunk. Ezzel együtt eltökélt szándékom, hogy nyújtsunk valamit a gyerekeinknek. Valamit, amin felnőhetnek, egy példaképet. És mondom ezt úgy, hogy minden tiszteletem a Marvelé és a Star Warsé, de baromira örülnék, ha lenne a tíz szuperhősből egy magyar, ami azonosulást enged a fiúknak, lányoknak.
A filmet rendező Bergendy Péterrel már korábban is dolgoztál együtt és hasonlóan jól működsz együtt Szász Attilával is. Vele tervezel még együtt dolgozni?
Sajnos vele több megvalósulatlan filmtervünk van, mint ahány megvalósult. Mindig lavíroznunk kell aközött, hogy mire tudjuk összehozni a pénzt és mire tudunk összeállni. Sok minden van láthatatlanul a felszín alatt és reménykedünk abban, hogy majd egyszer csak ezek a felszínre jönnek és le tudjuk őket forgatni, meg tudjuk őket mutatni. Mindenesetre szeretnék még vele együtt dolgozni.
Szokták mondani, a saját film vagy forgatókönyv olyan, mintha az ember gyereke lenne, de mégis feltenném a kérdést: melyikre általad írt műre, illetve az abból készült filmre vagy a legbüszkébb?
A két legjobb film szerintem A vizsga és a Félvilág. Nyilván fontos elmondani, hogy senki nem áll úgy neki egy forgatásnak, vagy írásnak, hogy rossz filmet akar csinálni, de ahhoz, hogy minden összeálljon, borzasztóan sok szerencsének is közben kell járulnia. Azon a két filmen azt éreztem, hogy tényleg minden összeállt és hogy kegyelmi állapotban születtek, így azokat különösen nagy becsben tartom.
Egy utolsó kérdés a Magyar Film Napja kapcsán: ha egyetlen magyar filmet kellene kiválasztanod, amit megmutatnál egy olyan embernek, aki nem tudja mi fán terem a magyar kultúra, a magyar filmművészet, akkor melyik lenne az a film?
Hú, hirtelen nagyon sokat tudnék mondani, nehéz kiválasztani az ilyeneket. Most azt mondanám, hogy Jancsó Miklóstól a Szegénylegényeket mutatnám, amiről azt gondolom, hogy nem csak egy jellegzetes, de jó magyar film is. Egy részről azért, mert történelmünk több korszaka is benne van - akár a tájat nézzük, akár a koreográfiát, más részről pedig a formaiságában benne van az, amit magyar filmes hagyománynak hívunk.