Hirdetés

Pilot: Day of the Dead

|

Pocsék pilot, pocsék hommage - bűnös élvezet a javából.

Hirdetés

George A. Romero nem csupán szubzsánert teremtett a horroron belül az 1968-as Az élőhalottak éjszakájával, hanem magukat a modern zombikat is megálmodta. Egy múltkori nagyobb cikkben éppen a zombik gyorsaságát veséztük ki, azzal példálózva, hogy a kezdeti megjelenésükhöz képest mennyire nagy és jelentős változásokon mentek keresztül a hosszú-hosszú évek során. Mindkettő megközelítésnek van létjogosultsága, a legjobb hír pedig az, hogy bármelyik zombifajtával is szemezünk, bőven akadnak filmek és sorozatok a típus alapján. A lassú, klasszikus fertőzöttek szerelmesei külön örülhettek, hiszen pár hónappal ezelőtt jelentették meg a szimplán csak Day of the Dead-re keresztelt sorozat első előzetesét a SyFy jóvoltából. A címválasztás nem volt véletlen, hiszen ez egy hommage, egy tiszteletadás George A. Romero 1985-ös azonos című filmjének címezve. A rossz hír, hogy itt, ennyiben ki is merülnek a pozitívumok - a jó viszont az, hogy mindezt akár élvezhetjük is…

Hirdetés

A Day of the Dead egy erősen parodisztikus, abszurd és groteszk humorra építő sorozatot ígért a hivatalos előzetese alapján. Amely igencsak pofásan működhetett is volna, sőt akár üde színfoltjává is vált volna a mostani zombis felhozatalnak. Ezzel persze máris szembementek Romero filmjével, sőt ha jobban szemügyre vesszük a megjelentetett információkat és képanyagokat, akkor tisztán láthatjuk, hogy mindennel IS szembementek. A baj pedig nem is ezzel van, hogy nem Romero (hányatott sorsú) sztoriját újították fel, hanem minden mással. Ez a sorozat egy tucat zombis történet lett, tucat karakterekkel és tucat fordulatokkal. Mégis úgy álltam fel az első, szűk 50 perces epizód elől, hogy széles, jóleső mosoly ült ki az arcomra - a Day of the Dead a jó értelemben vett pocsék sorozat, igazi bűnös élvezet, ami nem rest a saját trash mivoltán röhögni.

Az első epizód egy in medias res kezdéssel nyit; a zombik javában elözönlöttek egy idillinek mondható amerikai városkát, Mawinhakent. Két fiatal tinédzser küszködéseit láthatjuk, ahogy próbálnak életben maradni, majd mikor egyikük felfedezi, hogy édesapja is belépett az élőhalottak klubjába, megkapjuk az intrót és visszaugrunk pár órával korábbra. Ekkortól kezdve mutatja be a városka életét a sorozat: megismerjük a főbb karaktereket, a köztük lévő konfliktusokat és mondvacsinált kapcsolatokat. Annak viszont külön örültem, hogy már itt a legelején sejtetni kezdik, hogy mi alapján törhetett ki ez a zombi invázió - és nagyon remélem, az epizódok előre haladtával választ is kapunk minderre (a vudu hittel kapcsolták össze ezt a "zombikórt", ami számomra meglepő húzás volt).

A karakterek kapcsán érdemes azt megemlíteni, hogy hasonlóan egy A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőhöz, egy Blöffhöz vagy éppen egy Ponyvaregényhez, rengeteg figurát mutatnak be és mozgatnak egyszerre. (Nyilván csak mennyiség szempontjából említettem ezt a három példát, nem minőségi viszonyításból, nem kell megijedni.) Akad itt mindenféle közmunkát potom pénzért elvállaló tini; a családjával hadilábon álló detektív apuka; az önkormányzati választásokon induló és a fegyvertartást pártoló nő, akit férje a nő titkárnőjével csal meg; becsületes, fúrásokon résztvevő újonc; beképzelt és elkényeztetett diák; nyámnyila kis vőlegény, aki motivációs szöveget hallgat futás közben; próbaidőn lévő és temetkezésen dolgozó csaj, valamint (talán számunkra, magyaroknak a legviccesebb) egy László nevű fickó, a helyi temetkezési vállalkozás feje, aki érzelmileg zsarolja a nőket és kandi kamerákat szereltetett be a női vécébe...

Engedjétek meg, hogy ehhez a felsoroláshoz ne társítsak se karakter, se színészneveket, mindezt két okból kifolyólag. Mind történetileg, mind színészi munka alapján elképesztően üres és jelentéktelen figurákkal találkozhatunk ez alatt az 50 perc alatt. Klisé közhely hátán, kiszámítható konfliktusok és fordulatok, valamint homlokráncolóan amatőr alakítások (egy példa: a detektív apuka érzékeltetni szeretné, hogy lelkileg mennyire meggyötört a fiával való vita után - mindez kimerül abban, hogy lassan rágyújt egy cigarettára és kezével eltakarja előlünk az arcát, magába roskad). Forgatókönyv és rendezés terén sem kiemelkedő a Day of the Dead, mindkettő stílustalan, erőltetett és süt róluk a hozzá nem értés. De akkor mégis hogyan lesz ez élvezetes? Hát pontosan azokból, amiket most említettem.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Ha teljesen elhatárolódunk attól, hogy ennek a fércműnek bármi köze is van Romero 1985-ös (egyébként máig hatásos és piszok hangulatos) filmjéhez, és hátradőlve átadjuk magunkat ennek a beszámíthatatlanul zagyva, összeférhetetlenül trash sorozatnak, akkor még jól is szórakozhatunk. Félreértés ne essék; a Day of the Dead széria - ez alapján az első epizód alapján - nem egy jó műsor. Ilyen igazi Asylum-szintű, Ed Wood filmográfiáját idéző szörnyszülött. De ha ezen a trash mivoltán nevetni tudunk, akkor piszok jól fogjuk magunkat érezni. A zombik feltámadása után olyan jeleneteket mutat egymás után, hogy az Arany Málna-nyertesek is sírva röhögnek kínjukban. A temetőben éppen füvet nyíró tini ahelyett, hogy lefutná az életére törő zombikat, felpattan a fűnyíróra, természetesen a hatásvadász pillanatok kedvéért kétszer eljátssza, hogy nem indul a gép, de harmadjára működni kezd és közel 10 kilométer/óra sebességgel elhajt mellettük. De mit elhajt?! A földből éppen kibukkanó zombifejeket egyenesen bedarálja és hektoliter vért spriccel szét a kőtömbökön! (Majd felbukik egy kis kavicsban, ami a következő vágásban misztikusan el is tűnik és totálkáros lesz a fűnyíró.)

Nem szeretnék minden ilyen ikonikus jelenetet lelőni, hiszen akadnak még szép számmal, sőt az előzetest látva, a minden pénteken érkező új epizódok is rogyásig lesznek velük. Így én a katasztrofálisan rossz és hihetetlenül bugyuta kivitelezés ellenére is bátran ajánlom a Day of the Dead sorozatot. Persze muszáj a helyén kezelni, anélkül csak vörös felhőket látnánk napestig. Viszont titkon, legbelül azért én továbbra is reménykedem abban, hogy látni fogunk a közeljövőben egy jó és igényes klasszikus zombis produkciót (ha már színpadra is sikeresen átköltöztek - Térey János: Káli holtak). És valami nekem azt súgja - főleg a visszajelzések alapján -, hogy ebben nem vagyok egyedül. De addig is röhögjük magunkat könnyesre ezen a szutykon.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.