Hirdetés

Spencer & Hill - Akik csizmában halnak meg

|

Avagy amikor elfogy az a kevés puskapor is a trilógia végére.

Új cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás páros, Bud Spencer és Terence Hill filmjeit.

A korábbi részek:

- Isten megbocsát, én nem!

- Bosszú El Pasóban

Ezzel a filmmel elérkeztünk a Colizzi-trilógia kulminálódásához: az Akik csizmában halnak meg (másik címén: Csizmadombi fenegyerek, de ezt a változatot inkább hagyjuk, köszönöm szépen) egy évvel a Bosszú El Pasóban című darab után került a mozikba (azaz 1969-ben), fogadtatását illetően pedig mondhatjuk, hogy ez tekinthető a legmostohábbnak. Az, hogy ennyire megoszlanak a vélemények (a mérleg nyelvét főként a rossz felé billentve) erről a filmről, elég könnyedén és elég gyorsan igazolhatjuk: az egész produktum trehányul strukturált, a sztori, mint olyan, mintha nem is létezne, az utolsó két harmad pedig össze van csapva. Pluszba tegyük hozzá azt, hogy mérhetetlenül csalódottak lehetnek azok a nézők, akik klasszikus Bud Spencer-Terence Hill filmet szeretnének látni. Nem mintha könnyűszerrel sorolhatnánk ebbe a kategóriába akár az Isten megbocsát…, akár a Bosszú El Pasóbant, de higgyétek el, ha azt mondom, hogy itt kettősük hatványozottan háttérbe szorul. Ami azt illeti, mellékszereplőkké degradálódnak. Mégis, senkit nem szeretnék elriasztani attól, hogy tegyen vele egy próbát (hiába tűnhet úgy az eddig leírtak alapján), mert függetlenül attól, hogy látványos gyengeségekkel bír, nincs híján olyan elemektől sem, amik kivívhatják a néző szimpátiáját. Pláne azokét, akik el tudják fogadni azt, hogy a történet hagy maga után kívánnivalót, és csakis és kizárólag az atmoszféra befogadására adják fejüket. Mert abban vitathatatlanul jeleskedik.

Hirdetés

Filmünk elején Cat Stevens-t (Terence Hill) nem túl jó bőrben látjuk viszont. Néhány tag üldözi épp, meg akarják ölni. Sziklák mögé bújik, pillanatnyilag nem tűnik annak a rettenthetetlen/elpusztíthatatlan badass fegyverforgatónak, mint amilyen még az Isten megbocsát…-ban volt. Megsebesül, de még épp időben talál menedéket egy cirkuszi társulat kocsijában, még nagyobb szerencséje pedig az, hogy főnökük a jószívű Thomas (Woody Strode, aki igazi veterán arc, többek között az Aki lelőtte Liberty Valance-ban is felbukkant, utolsó filmje pedig a Gyorsabb a halálnál), aki gondoskodik hősünk egészségi állapotáról. Mindez körülbelül az első fél órában történik, de jogosan merül fel annak a gondolata, hogy a cselekmény igazán nem halad sehová. Azon kívül, hogy láthatjuk a cirkuszt működésben és Hill-t menekülni, leginkább csak egy helyben toporzékolunk; nem sok fogódzót találunk arra vonatkozólag, hogy miről is fog szólni ez a film, csak néhány szereplő van, akik vagy menekülnek valami elől, vagy bosszút akarnak állni valakiért. Ami később kiderül az az, hogy mindenki pipa egyetlen emberre, de olyan hangsúlytalanul van mindez tálalva, hogy könnyűszerrel siklik el felette az ember. Na persze, ha mindebben nem jeleskedik a film, akkor mégis mik azok a motívumok, amik miatt érdemes bepróbálkozni Colizzi filmjével? Hamarosan rátérek erre is.

Ami Bud Spencert és Terence Hill-t illeti, kettejük kapcsolata - függetlenül attól, hogy mellékszereplő lett belőlük - ebben a filmben van a legfinomabban ábrázolva. Míg az első kettő filmben inkább egy alá-, illetve felé rendelt viszony van közöttük, a harmadik etapban már mindez az állítólagos barátság kettejük között sokkal érzékletesebben van prezentálva. A film kezdetekor nincsenek egymás társaságában, ami azt illeti, ki tudja milyen rég találkoztak egymással, de Cat valószínűleg csak Hutchot ismeri, akiben száz százalékig megbízhat. Amikor megjelenik a házában Woody Strode-dal, tisztában van azzal, hogy Hutch csapdát állít a váratlan/nem kívánt betolakodóknak, ezért javasolja is társának, hogy tegye el a fegyverét, hacsak nem akar meghalni. Apróság, de minden eddiginél jobban jelzi azt, hogy kettejük olyan jól ismerik egymást, akár a rossz pénzt. 

Ugyanebben a jelenetben van egy érdekes momentum, amiről talán érdemes beszélni: Hutch egy süket-néma sráccal él együtt, akivel a kapcsolata nem egészen tisztázott, de több mint gyanús, hogy homoszexuális viszony áll fenn. Nem bizonyított persze, de lemerném fogadni, hogy felmerült ennek a gondolata a forgatókönyvírók fejében.[/caption] Főszereplőnek inkább Woody Strode tekinthető (ha egyáltalán valaki), akinek a legerősebb motiváció jutott a többiek közül (bosszú). Sok dialógus ugyan nem jutott neki, de jelenléte anélkül is erőteljes és tiszteletet parancsoló (mondjuk ki: badass), hogy egy szót is szólna, sokkal intenzívebben van jelen, mint bármelyik színésztársa. Neki (is) köszönhető az, hogy a film annak ellenére is élvezetes lehet, hogy a cselekmény maga borzalmasan hézagos és hiányos. Az ő és más színésztársai (Spencer, Hill) jelenléte az, ami biztosítja azt a minimumot, amit elvárhatunk egy westerntől: atmoszféra, szigorú tekintetek, feszültséggel telt pillanatok és puskaporos finálé. Magát a rendezést nézve egyfajta kettősség jellemzi az Akik csizmában halnak meg egészét. A külsőségeseket tekintve - meg néhány apró részletet - sok mindent lehet szeretni rajta. Az operatőri munka igényes és igényli az óriás vásznat, Carlo Rustichelli zenéje pedig a sajátos jazzes hangzásával kellően hangulatkeltő, plusz meg se próbálja majmolni az utánozhatatlan Ennio Morriconét. Colizzi vágása sokszor dinamikus, pattogó (értsd: felváltva látjuk egyik képet, majd a másikat), ad egy plusz feszültséget a képeknek, olykor szürreális jelleget is kölcsönöznek a produkciónak, ami ugye a műfaj egyik, sokszor alapvető velejárója.

Amiben még hiányt szenved a dolgozat, az a valamire való főellenség hiánya: míg az előző két etapban ez jelentette a fő pozitívumot, itt ez semmissé válik. Ami azt illeti, igazán csak a végén találkozunk fő ellenlábasunkkal, de sok vizet nem zavar. Még csak arról sincs szó, hogy rendesen felvezessék, mint Ralph Fiennes-t az Erőszakik-ban, párszor szóba kerül, majd felbukkan, látjuk saját szemünkkel és mire kettőt pisloghatnánk, már véget is ér a film. Úgy látom, ez a "valamit valamiért" tipikus esete: az eddigi filmekben karakterek szempontjából a főgenya (az Isten megbocsát, én nem- ben Frank Wolff), vagy a köztes (Eli Wallach a Bosszú El Pasóban címűben) figurák voltak az igazán érdekesek, atmoszférateremtés pedig kívánnivalót hagyott maga után, úgy itt az utóbbi kiemelkedően jó, előbbi gyatra, az eddigi főszereplők mellékszereplőkké avanzsálása pedig jót tett az összhatásnak. Gondolok itt ugye a Spencer-Hill párosra. Így elég nehéz dűlőre jutni az ügyben, hogy a három film közül melyiket nevezhetjük ki legjobbnak vagy legrosszabbnak. Szinte biztosra veszem, hogy a páros rajongói a másodikra teszik le a voksukat, hiszen ott megvan annak a klasszikus Spencer-Hill humornak a nyoma, viszont tónusát tekintve nem tudja magáról eldönteni, hogy komoly, avagy vicces akar lenni. Az elsőnek van relatíve a legjobb forgatókönyve és a legkövetkezetesebb cselekménygördítése, viszont a harmadikban a legjobb a Spencer-Hill karakterek kapcsolatának ábrázolása és a rendezés itt tartalmazza a legizgalmasabb fogásokat. Az is jó pont, hogy végre láthattuk Cat Stevens-t (Terence Hill) sarokba szorítva és sebezhetően, az első résznél épp azt hiányoltam a legjobban, hogy a karakter híján van minden emberi tulajdonságnak. Úgyhogy ezt itt kipipálhatjuk.

Összességében nem teljesen reménytelen próbálkozás ez, csupán félresikerült: egy jó forgatókönyv kellett volna még és teljes egész lett volna a film, így viszont inkább egy részleteiben szórakoztató és értékelhető, atmoszferikus western, amit a műfaj rajongói potenciálisan izgalmasnak tarthatnak, de a Spencer és Hill rajongói nem feltétlen fogják szeretni azt, hogy kedvenceiket jobbára hanyagolják a dolgozatból.

Akik csizmában halnak meg

Kinek ajánljuk
  • Elvakult Spencer-Hill-rajongóknak.
  • Akiknek elég, ha egy western csupán atmoszferikus.
Kinek nem
  • Akiknek nem elég néhány ígéretes ötlet, kidolgozott forgatókönyvet is hiányolnak.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.