A Skywalker korával ha nem is szépen, de lezárult egy 42 éves korszak a széria életében és garantáltan a film- avagy filmzene rajongók életében is, hiszen John Williams most szerezte utoljára egy messzi-messzi galaxis kalandjának az aláfestését, ami azért is nagy szó, mert eddig soha senki nem felelt ilyen hosszú ideig egy széria zenéjéért. (Ugyanakkor a legtöbb egy szérián belüli zene rekordjáért még mindig a néhai John Barry felel, aki 25 év alatt 11 James Bond film zenéjét szerezte.) És noha a két spin-off esetében nem ő állt a zenekari árokban, jelenléte akkor is erős volt (a Solo főtémáját még így is ő jegyezte), személye szinte elválaszthatatlan a George Lucas kreálta világtól, még ha erre Ludwig Göransson a The Mandalorianhoz komponált zenéje rácáfolni is látszik némileg. Ahogy Lucas mondta: Williams a titkos hozzávaló a Star Wars világához és az elkövetkezendőkben a hiánya éppen annyira lesz majd fájó, mint amennyire nyújt majd izgalmas lehetőségeket zeneszerzőknek és rajongóknak egyaránt. Éppen ezért az elkövetkezendőkben rangsoroltam a messzi-messzi galaxis zenéit, kizárólag a filmekre koncentrálva, vagyis az animációs sorozatokat, vagy a The Mandaloriant nem vettem figyelembe.
FONTOS!!! A rangsorolásnál azt vettem figyelembe, hogy a zenék az adott filmhez képest mennyire egységesek, mennyire egyediek avagy maradandóak - amely nem (ismétlem: NEM!!!) egyenlő azzal, hogy ki szerint melyik főtéma az etalon, epikus, vagy emlékezetes - mennyire szolgálják a képeket, a történetet, az alkotói koncepciót. Azt is fontosnak tartom továbbá megjegyezni, hogy jelen összeállításnál figyelembe vettem a hivatalos albumok és a nem (mindig) hivatalos, teljes zenei anyagok közti különbségeket, a klasszikus trilógia zenéi esetében pedig a filmekkel egy időben megjelent és az 1997-es felújításokkal együtt kiadott teljes, helyenként új zenéket tartalmazó albumokat is. Azt is le kell szögeznem, hogy mivel a Star Warst (okkal) tartják a filmzeneszerzés csúcsának, ezért rossz, vagy igénytelen zenéről egyik esetben sem beszélhetünk, csupán magán a szérián belül gyengébb, vagy erősebb darabokról, maguk a score-ok így is megeszik reggelire a kortárs filmzenék 90%-át. Most pedig jöjjön a 10+1 rangsor:
11. Star Wars: Rise of Skywalker (2019) - John Williams
Valahol szomorú, hogy Williams legújabb és egyben leggyengébb Star Wars munkájával búcsúztatja a messzi-messzi galaxist. Mentségére szóljon, hogy több ízben úgy tűnt, búcsút int a szériának és 87 évesen sem lehet olyan dallamokat kreálni, mint 40 évvel ezelőtt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jóformán már visszavonult Mester munkái az elmúlt években sokkalta közelebb kerültek a komolyzenéhez, mint korábban bármikor és hogy a film rohamtempóban való készítésével, sietségével az ő klasszicista zeneszerzői stílusa és kora nem tudta tartani a tempót, akkor nincs is mit csodálkozni a végeredményen. Ugyanakkor a zenének megvannak a maga kiemelkedő pillanatai, főleg a végjátékban és sokszor nagyon ügyesen, intelligensen mossa össze a témákat, mint arra a "Reunion" is jó példaként szolgált. És azért amikor a stáblista alatt felcsendül a Birodalmi induló teljes pompájában, az még mindig hidegrázós.
10. Rogue One: A Star Wars Story (2016) - Michael Giacchino
Nyilván, ha Alexandre Desplat nem hagyja ott az utolsó pillanatban a filmet, vagy a kezdetektől Giacchino ügyködik a zenén, akkor valamelyikük munkája előkelőbb helyezést ért volna el. (Remélhetőleg egyszer Desplat elképzelése is napvilágot lát, hogy kiderüljön, valóban az volt-e vele a baj, hogy nem tartalmazott eleget az ismert témákból.) Giacchino pedig az amúgy is zsúfolt évében így is 3 hét alatt hozta össze ezt a zenét, ami sokszor kidolgozatlannak, avagy éppen ebből fakadóan túlvezéreltnek hat (maga Giacchino is elégedetlen a végeredménnyel), viszont ennyi idő alatt ilyen szintű klasszicista kalandzenét összehozni csak a legnagyobbaknak sikerülhet, amelynek megvannak a maga pillanatai és a Willek, Krennic, vagy az ebből is eredeztethető új birodalmi téma még így is impozáns.
9. Star Wars: Attack of the Clones (2002) - John Williams
Az előzmények leggyengébb darabjához a leggyengébb zene is dukált. Persze itt van a klasszikus szerelmi téma, az "Across the Stars", ami viszont sokszor csak rájátszik a nyáltól csöpögő szerelmi jelenetekre, még ha így is messze sikeresebben meséli el Williams a hangjegyekkel egy tragikus szerelem történetét, mint Lucas és színészei. Viszont a coruscanti üldözésben felcsattanó elektronikus gitár kizökkent a jelenetből éppúgy, mint Williams munkásságából és a Star Wars világából, ehhez pedig vegyük hozzá a "Dual of the Fates" indokolatlan bedobását Anakin motorozása közben. Erre a nem túl maradandó új motívumok csak még inkább rájátszanak, arról nem is beszélve, hogy a geonózisi gyártósoron játszódó akció track csak a CD-ken kapott helyet és ott is mindössze egy toldalék extra számként. Viszont a stáblista zene a felharsanó birodalmi indulóval, vagy ahogy a szerelmi téma bánata ennek sötéten fenyegető mivoltába megy át, jelezve a sötét jövőt mindenképpen említésre méltó.
8. Star Wars: Return of the Jedi (1983) - John Williams
Most nyilván mindenki csodálkozik, hogy a klasszikus trilógia eme darabja mit keres ennyire hátul, pedig az okok igencsak egyszerűek. A 83-as filmhez, majd a 97-es felújított verzióhoz kiadott zenék között itt a legnagyobbak a különbségek. Az ewokokkal tarkított finálé zenéje az eredeti verzióban csúnyán öregedett, ezért Lucas és Williams jó érzékkel cserélték le egy sokkalta euforikusabb, emelkedettebb verzióra, miközben az ewokok gyermeteg jellegét is megtartották. A Jabba palotájában elhangzó bulizene viszont mindkét esetben totális melléfogás (habár a "Jedi Rocks" kevésbé fájdalmas) és az ewokok témája - noha Williams nevéhez sokkalta méltóbb, de - nem a saga legjobban sikerült vezérmotívuma. Ugyanakkor a "The Forest Battle" szvitje, a Halálcsillag elleni offenzíva, vagy Luke és Vader utolsó összecsapása okkal maradt meg az emlékezetben.
7. Star Wars: The Last Jedi (2017) - John Williams
Rian Johnson filmje mellett természetesen a zenét is rengeteg támadás érte, hogy semmi új nincs benne, nincsen benne elég téma, nem elég epic, stb. (Na nem mintha egy filmzene attól lenne jó, mert epikus és ez a Star Warsra is áll.) Az való igaz, hogy kevés újdonság van benne, hiszen a film Az ébredő Erő szoros folytatása, így Williams is a saga történetében először egy sokkalta inkább az előző résztől függő zenét alkotott, vagyis az ott megalkotott témákat (Rey, Kylo Ren, Ellenállás) tovább bontogatta és vegyítette az olyan klasszikus motívumokkal, mint Luke, Leia, Yoda, a Binary Sunset, a Tie Fighterek (a tróntermi jelenetben egy ízben az Uralkodó) motívumaival, miközben Rose is kapott egy az Ellenállással összefonódó, derűsebb témát, a Canto Bight-i menekülés során az E.T. zeneisége is megidéződik, akik pedig epikus hangzásra vágytak, azok megkapták a "The Spark" képében, amely az egész széria egyik zenei csúcspontja. A szokásosan nívós stáblista zene alatt pedig Williams is lerója a tiszteletét Carrie Fisher emléke előtt.
6. Star Wars: Revenge of the Sith (2005) - John Williams
Kétségtelenül a Star Wars-filmek leginkább eposzokba illő darabja és ehhez a zene is tökéletesen idomul az előzménytrilógián végigvonuló, lényegesen operaibb, avagy kóruscentrikusabb megközelítéssel. A filmhez hasonlóan Williams zenéje is rettentő masszív, sűrű (ezt már az indító fanfárok utáni, egyből a lovak közé csapó csinnadratta is nyilvánvalóvá teszi), amelyben megkapjuk a "Duel of the Fates" méltó, de ugyanakkor leheletnyivel kevésbé átütő erejű klónját a "Battle of the Heroes" képében, Grievous tábornoknak is jutott egy hol egyszerű, hol már operai magasságokba illő motívum (miközben messze nem is ő a legfontosabb szereplő) és a Köztársaság, a Jedik, valamint ezzel együtt Anakin bukása is kellően katartikusra sikeredett. Viszont számtalan maradandó tétel, vagy témavariáns csak a complete score-okon található meg (például a Jedik Palpatine-nal való összecsapása), Williams túlzsúfolt 2005-ös esztendeje miatt - elvégre 2 Spielberg-mozihoz is komponált egyszerre - pedig gyakrabban nyúlt vissza a korábbi két rész taktusaihoz, mint kellett volna (Anakin jedi templomba vonulásakor miért A klónok támadása Arénában történő összecsapásának zenéje hallható?), Anakin és Padmé románcának kifutása itt is érzelmileg túlvezérelt a fináléban és mivel Lucas elsősorban arra koncentrált, hogy elvarrja a szálakat, Williamsnek a két trilógiát zeneileg összekötni érdemben csak a stáblista alatt sikerült. De legalább ott pazarul.
5. Solo: A Star Wars Story (2018) - John Williams & John Powell
A múlt és a jövő találkozása, avagy John Powell (sokadjára) bizonyította, hogy képességei alapján Williams méltó utódja lehet. Powell tökéletesen megtalálta az egyensúlyt nem csupán az Erőben, hanem a saját, az animációs filmek révén már-már modorossá vált stílusa és Williamsé között. Persze ebben az is segített, hogy Williams szerezte a főtémát, amely nem a legemlékezetesebb, amit a szériához alkotott, de Powell kezei között pont, hogy új és fiatalos életre kel, önálló utakat jár, ahogy az a fiatal Hanhoz is illik, miközben Powell hol James Horner Avatarjának hangzás világát hozza be a martalócok motívumával (mellesleg oda is lelehet szerződtetni, ha már sajnálatosan megüresedett a poszt), hol pedig a Mester jól ismert témáit kelti új életre, vagy hozza a jól ismert játékosságát teljesen új, de a világba jól illeszkedő témákkal, trackekkel. Pazar!
4. Star Wars: The Force Awakens (2015) - John Williams
10 év után Williams még egy trilógiára visszatért, mondván van még benne annyi. Ezzel lehet, hogy az új trilógia fényében sokan vitatkoznak, de a Mester zeneileg tökéletesen folytatta az eredeti trilógia szellemiségét, miközben érezhetően visszaköszönnek A Jedi visszatér és Az ébredő Erő készítése közt felszedett tapasztalatok, zenei megoldások. Rey azonnal fülbemászó témáján érződik, hogy volt ez idő alatt egy Harry Potterhez is szerencséje a Maestrónak, Kylo Ren egyszerű, fenyegető motívumában ott van a figura megfelelni vágyása nagyapja és annak klasszikus témája felé, az Ellenállás - vagy ha úgy tetszik Poe Dameron - pedig egy kirobbanóan impulzív, fülbemászó dallamsort kapott, miközben az akciótételek is éppúgy emlékezetesre sikerültek ("Follow Me), mint a drámaiak ("Torn Apart"), a régi jól ismert dallamok pedig gyönyörűen simulnak bele a nagy egészbe. Ha pedig megakarjuk hallgatni Williams tökéletes búcsúját a sagától, akkor csak nyomjuk be a "Jedi Steps and Finale"-t, ami tökéletes zenei összefoglalója annak, miért is szeretjük a Maestrót és a Star Wars zenéjét.
3. Star Wars: The Phantom Menace (1999) - John Williams
A Mester 16 év után tért vissza a messzi-messzi galaxisba, jó néhány jelöléssel, díjjal és kultikus zenével a háta mögött és Lucas univerzumának egy teljesen más korszakához egy - ha alapjaiban nem is, de megközelítésében - más tónusú, sokkalta inkább az operába hajló, grandiózusabb zenét alkotott. A "Duel of the Fates" nem csak az előzménytrilógia és a világ grandiozitását emeli a sokadik hatványra, hanem ez lett az ultimate fénykardozós zene, amire még ükunokáink is a legnagyobb intenzitással fognak faágakkal hadakozni az udvaron. Emellett a droidsereg, a fogatverseny és annak parádéja, vagy a gunganek is kaptak emlékezetes motívumokat (Jar Jar témáján visszaköszönnek a "Reszkessetek, betörők!" játékos megoldásai), miközben Williams nem rest előre utalni sem. A legegyértelműbb Anakin Vivaldit idéző szép és tiszta motívumával, amelynek a végén szinte észrevétlenül beköszön Vader témájának a magva, de a legjobb mégis a filmvégi parádé zenéje, amely az Uralkodó már itt is felbukkanó témájának a felgyorsított, vidám variánsa, jelezve, hogy ezt a csatát ténylegesen ki is nyerte meg. Minden ízében és hangjegyében csodálatos!
2. Star Wars: A New Hope (1977) - John Williams
Beszédes, hogy Williams mindhárom trilógia nyitányának a zenéje ennyire elől szerepel, viszont e három belépő közül egy sem szerepelhetne előkelőbb helyen, mint az a zene, amely a már Lucas által is emlegetett különleges szószt megteremtette. A legenda úgy tartja, hogy a kaotikus körülmények között megfogant filmet Williams zenéje mentette meg (akit Spielberg ajánlott be Lucasnak) és nem is véletlenül, hiszen itt van mindannak az alapja, amiért ennek a világnak a zenéjét szeretjük. A berobbanó fanfárok, az Erő témája, a kettős naplemente, a Cantina Band, a harc a Tie vadászokkal, az offenzíva a Halálcsillag ellen, a film végi ünneplés és a jól ismert taktusok a stáblista alatt mind-mind olyan dallamok, amelyek alapjaiban forgatták fel mindazt, amit a széles közönség a klasszicista filmzenékről gondolt és gondol a mai napig. Williams harmadik Oscar-díja teljesen megérdemelt volt, de lehet, hogy már egy ennyire a popkultúra széles darabját kitevő zenéhez minden létező elismerést, amit csak lehetett, oda kellett volna neki adni az azóta eltelt évek alatt. Varázslatos!
1. Star Wars: The Empire Strikes Back (1980) - John Williams
Amennyiben viszont létezik "A Star Wars-film", éppen annyira létezik "A Star Wars-zene" és ez mindkét esetben A Birodalom visszavágot takarja. Már a sagától és annak kultikus figurájától, Darth Vadertől elválaszthatatlan Birodalmi induló megadná erre az alapot, de ott van még az Ezeréves Sólyom aszteroidák közti menekülése, Felhőváros, a hothi csata, Han és Leia szerelmi témája, Yoda és a motívumával együtt az Erő természetének boncolgatása. És persze ott van a hősökre minden sarokban leselkedő Birodalmi Induló, amely hatására az is nehéz légzési problémák imitálásába kezd, aki sohasem látta a filmeket. Mert az Erő annyira átjárja minden egyes hangjegyét, hogy az a teljesen más zsánerekbe beleragadt zenerajongók falait is átüti, legyenek akárhol is a világban, szeressenek akármilyen zenét. Williams hangjegyei megteremtettek egy olyan zenei univerzumot, amelybe mindenki a biztonság és az oltalom nyugalmával merülhet el. Erre pedig a zeneszerzés legnagyobb Jedi mesterei képesek csak, Williams pedig kétségtelenül a Star Warsszal vált a legnagyobbá.
Ti jöttök! Nálatok hogyan nézne ki a rangsor?! Melyek a Star Wars univerzumától leginkább elválaszthatatlan dallamaitok és melyeket szeretitek a legkevésbé? Kit látnátok a legszívesebben Williams utódjaként a messzi-messzi galaxis zenekari árkában?