Robert Rodriguezt lehet szeretni vagy utálni, de az tény, hogy a mexikói származású író-rendezőnek igen sajátos stílusa van. Ifjú titánként robbant be Hollywoodba a '90-es évek elején, amikor 23 évesen, aprópénzből leforgatta az El Mariachi - A zenészt. Nem sokkal később összehaverkodott egy szintén feltörekvő filmessel, egy bizonyos Quentin Tarantinóval, akivel több közös projektjük is volt.
Rodriguez számos műfajban kipróbálta magát, s noha legutóbbi munkája, a Konstrukció finoman szólva sem aratott osztatlan sikert, azért az 55. születésnapján mégiscsak illő felköszönteni. Mi ezzel a szerkesztőségi toplistával húzzuk meg a fülét.
10. Kémkölykök (2001)
Rodriguez kiruccanása(i) a családi/gyerekfilmes zsánerbe nem sültek el túl jól. A vállalhatatlan Cápasrác és Lávalány vagy a Mindenkiből lehet hős különösen aljas tettek a filmezéssel szemben, ezzel szemben a Kémkölyköknek megvan a maga rajongói bázisa, még a szerkesztőségünkön belül is. Jelen sorok írója ez előtt értetlenül áll, de tény, hogy vannak kreatív húzásai az első résznek. Nincs ezzel semmi gond, de nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, nem ez a rendező igazi terepe.
9. Alita: A harc angyala (2019)
James Cameron szerelemprojektje volt ez a manga adaptáció, ahol producerként és íróként is segédkezett, a rendezést mégis Rodriguezre bízta, ezzel életre hívva a rendező eddigi legdrágább művét. A végeredmény bár nem lett rossz, azért bőven hagyott némi kívánnivalót maga után. A remek főhős és a korrekt világépítés működnek, az akciók nemkülönben, de nagyon érződik, hogy az Alita csak egy felvezetés. Túl sok a megválaszolatlan kérdés, a felszínesen körüljárt elem, s noha a végeredmény egy viszonylag élvezhető sci-fi, lehetett volna sokkal jobb is. Pláne annak fényében, hogy a piszkos anyagiak miatt a folytatás valószínűleg soha nem fog elkészülni. Persze a remény hal meg utoljára.
8. Faculty - Az invázium (1998)
Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy ez is egy Rodriguez mozi, ráadásul a pályája elejéről. A '90-es évek egy méltatlanul elfeledett tinihorrorjáról van szó, mely nem akar zsánerparódia lenni, helyette olyan klasszikusokból merítkezik, mint A testrablók támadása vagy A dolog. Nem feltétlenül öregedett a legjobban, de így is marha szórakoztató élmény, amiben olyan nevek tűntek fel, mint Josh Hartnett, Elijah Wood, Jordana Brewster, Famke Janssen vagy Robert Patrick. Tény, hogy abban a korszakban a slasherek mentek nagyot, de a Faculty maximálisan megérdemli, hogy emlékezzenek rá.
7. Machete (2010)
Danny Trejo legendás karakterének útja messzire vezethető vissza. Már a Kémkölykökben is feltűnt, persze nem feltétlenül úgy, ahogy sokan később megismertük, majd a Grindhouse filmek előtti kamu előzetesek egyik főszereplője volt. Az ötlet annyira bejött, hogy végül elkészült az egész estés mozi, mely igazi trash gyöngyszemmé vált. Teljesen agyatlan kreténség, de félelmetesen szórakoztató zúzda, tele sztárokkal. A folytatás már nem működött annyira, de az első résznek itt a helye.
6. Sin City - Ölni tudnál érte (2014)
Hogy volt-e értelme folytatni minden idők egyik legjobb képregényfilmjét, arról megoszlanak a vélemények, de valahogy mégis egész jó helyet követelt magának listánkon a Sin City második felvonása. A stílusnak és az emlékezetes karaktereknek ha nem is veszett nyoma, azért kanyarban sincsenek az elődhöz képest és a szegmensek is gyengébbek. Az Ölni tudnál érte mégis nézeti magát és a város hangulata magába tud szippantani. Mickey Rourke Marvját itt már csak verőlegénynek használják, a show-t pedig egyértelműen a tökéletes femme fatale szerepben lubickoló Eva Green lopja.
5. Volt egyszer egy Mexikó (2003)
A Mexikó trilógia utolsó része, s nyugodtan lehet a legelszálltabbnak is nevezni. Rodriguez nem fogta vissza magát, a mindenből többet elvet követve vágott bele a munkálatokba, amivel bár felülmúlni nem tudta a Desperadót, azért így sincs oka szégyenkezni. A hangulat még mindig kiváló, a "hangszerek" jól szólnak, a casting pedig egyenesen mesés. Antonio Banderas kisujjból hozza El Mariachit, ám Johnny Depp abszolút magára irányítja a reflektort, bár tény, hogy az övé a hálásabb karakter.
4. Grindhouse - Terrorbolygó (2007)
Rodriguez és Tarantino eltervezték, hogy a saját stílusukban emlékeznek meg a '60-as, '70-es évek exploitation filmjeiről. A Grindhouse-ban kaptunk néhány kamu előzetes, többek közt a már említett Machetéhez, de készített egy-egy trailert Eli Roth és Edgar Wright is. Tarantino a Halálbiztossal rukkolt elő, ám meglepő módon ezúttal Rodriguez darabja sikerült jobban. A Terrorbolygó egy totális trash agymenés, mely tökéletesen idézi meg a régi időket, mindemellett iszonyatosan véres és vicces állatság. Valahogy így kell emlékezetes hommage-t rendezni.
3. Desperado (1995)
Az El Mariachival berobbanó Rodriguez minden fronton továbbfejlesztette az alapötletét és sikerült is kihozni belőle a legtöbbet. Míg bemutatkozó rendezésén látszott, hogy minimális költségvetésből készült, a Desperadónál már a kedve szerint alakíthatta, formálhatta a részleteket. Az eredmény a '90-es évek egyik legdögösebb akciófilmje, amiben Antonio Banderas elhúzza mindenki nótáját. Arról nem is beszélve, hogy ez a film tette fel a térképre a csodás Salma Hayeket.
2. Alkonyattól pirkadatig (1996)
Soha nem felejtem az alkalmat, amikor először láttam ezt a filmet a 2000-es évek elején. Egy baljós, feszült, mégis jó humorú túszdrámaként indult, melyen masszívan érződött Tarantino írói kézjegye. Szinte minden karakter szenzációs, az események sodrása remek, aztán megérkezünk a Titty Twisterbe, hogy elszabaduljon a pokol. Sokkhatás és röhögőgörcs, a szórakoztatás magasfoka. Tökéletesen felépített cselekményvezetés, poros, határmenti hangulat és persze rengeteg vér. Rodriguez ebben a legjobb.
1. Sin City - A bűn városa (2004)
Nem volt kérdés, hogy melyik mű nyeri a versenyt, egy szerkesztőnket leszámítva mindenkinél a Sin City szerepelt az első helyen a privát toplistáján, ebben pedig nincs semmi meglepő. Persze Rodriguez mellett Frank Miller is dirigált, illetve Tarantino is beugrott rendezni egy jelenet erejéig, de ez nem változtat semmin. A Sin City nemcsak minden idők egyik legjobb képregényfilmje, de komor neo-noirként is hibátlan. Vizuálisan parádés, a színekkel való játék kreatív, ám a külcsín mellett mindegyik szegmens felépítése is pazar. A sztárparádé, a zene és az autentikus atmoszféra már csak a hab a tortán. Maga a megtestesült stílus, ami jövőre lesz 20 éves, mégsem vesztett semmit az erejéből.
