Hirdetés

Filmklasszikus: Alkonyattól pirkadatig

|

25 éves lett Robert Rodriguez és Quentin Tarantino elképesztően blőd komédiája, amely még mindig piszok jó szórakozás.

Hirdetés

"- Üdvözöllek a rabszolgaságban!
- Kösz, de nem. Már voltam házas…"

1996-ban jelent meg az Alkonyattól pirkadatig (eredeti angol címén is ugyanez: From Dusk Till Dawn), napra pontosan 25 éve. Ennél pedig keresve se tudtunk volna jobb alkalmat találni arra, hogy újra elővegyük. Robert Rodriguez és Quentin Tarantino első közös munkája egy fékevesztett, erőszakban és vérben tobzódó őrület, ami úgy keveri össze az elsőre össze nem illő filmes műfajokat, mint karót nyelt osztó a kártyákat. És habár ezer meg egy oldalról lehetne belekötni, mégis olyan utánozhatatlan és megkapóan groteszk stílusa van, hogy minden hibája felett szemet hunyunk.

Hirdetés

Az egész filmnek az ötlete Robert Kurtzman nevéhez fűződik, aki szakmáját tekintve smink- és maszkmester. Olyan moziknál és sorozatoknál működött közre, mint az Álom doktor, A Hill-ház szelleme vagy éppenséggel a Valami követ (de felbukkan még a neve a közelgő Cherry-nél, a Synchronicnál, sőt még a tavaly előtti Jay és Néma Bob Rebootnál is). Az ő ötlete nyomán írta meg Hollywood szabályokat és struktúrákat ledöntögető fenegyereke, Quentin Tarantino a forgatókönyvet, amit végül a jó barátja és alkotótársa, Robert Rodriguez rendezett meg (ők ketten egyébként még kétszer álltak össze egy-egy film erejéig; a 2005-ös Sin City: A bűn városa és a két évvel későbbi Grindhouse-mozik kapcsán).

A történetet tekintve az Alkonyattól pirkadatigról már kilométerekről süt, hogy Tarantino írta: hosszú és velős jelenetek, kellőképp vulgáris nyelvezet, pitiáner tolvajok és szélhámosok, idézhető dumák, lábfétis és persze a semmiből előtörő, borzasztóan eltúlzott erőszak. Ehhez pedig ha hozzávesszük Rodriguez beszámíthatatlan és sokszor kétségbeejtően eltúlzott, gyerekes rendezői stílusát, akkor már kapiskáljuk, miért lett ebből egy-kettőre kultfilm. A sztori a Gecko-fivérek tervével kezdődik, akik miután szétlőttek és felrobbantottak egy egész benzinkutat, Mexikóba terveznek átszökni. Útközben túszul ejtik a Fuller-családot, hogy bebiztosíthassák magukat, és mivel olyan közel már a cél, eltöltenek egy éjszakát egy kocsmában. Viszont arra egyikük sem számított, hogy éjfélkor vámpírok törnek az életükre és már a kocsmából kijutni sem annyira sétagalopp, mint tűnik…

Tarantino és Rodriguez duója elégnek bizonyult már 1996-ban is, hogy toplistás sztárokat szerződtessenek le a főbb és a mellékszerepekre is (ezt egyébiránt a Sin Citynél járatták a csúcsra). A Gecko-fivéreket például az Oscar-díjas George Clooney és maga Tarantino játssza, de a Fuller-család két tagjában Harvey Keitelt és a még fiatalka Juliette Lewist tisztelhetjük. Mellettük pedig nem lehet elmenni szó nélkül a farmerrepesztően szexi Salma Hayek, az örökös rosszfiú Danny Trejo vagy éppen Tom Savini, Cheech Marin és Fred Williamson mellett sem. Mindenkinek a játékán érződött, hogy élvezettel lubickolnak a szerepeikben, amit a különféle forgatási videók és képek is csak alátámasztanak.

És ha már előbb szóba került a forgatás alatt még csak 30 éves Salma Hayek, két igencsak fontos mozzanat köthető az ő nyúlfarknyi karakteréhez. Az egyiket persze mindenki azonnal kitalálta, hiszen ha láttuk a filmet, arra a bizonyos jelenetre egészen biztosan élénken emlékszünk. A másik viszont sokkalta ügyesebb, rétegeltebb és az első miatt kevésbé vesszük észre. Hayek egy elképesztően vonzó, erotikával túlfűtött táncot lejt a film felénél (ahol egyébként Tarantino végre a kamerák előtt is kiélhette a lábfétisét), amit mind a közönség, mind pedig a nézők tátott szájjal bámulnak. Az érdekesség az egészben az az, hogy mindezzel a sikeres figyelemeltereléssel tudta a film meglépni a műfajváltást; a road movie-ba oltott akció-krimi egyszerre csak horrorkomédiába torkollik, mindezt egy szempillantás alatt. Az éles váltást pedig először észre se vesszük, nem realizáljuk, csak jó-pár pislogás után. És ez egészen elképesztő bravúr!

Az Alkonyattól pirkadatig számlájára írható még többek között a parádés smink- és a maszkmunka (a fentebb emlegetett Kurtzman itt is segédkezett). A kezdeti testi bénulások és halálok után a vámpírok és azoknak a kárhozatai lettek csak igazán igényesek és látványosak. Egyszerre undorító és megkapó, ahogy a vérszívók kinéznek, a brutális henteléseket pedig - főleg a film végi nagy mészárlást - mind a mai napig kéjenc vigyorral az arcunkon nézzük végig. Természetesen nem tekinthető egy igazi torture/body horror mozinak az Alkonyattól pirkadatig, de ha csak és kizárólag ezt az elemét vesszük figyelembe, akkor sem kell szégyenkeznie..

Mindezekből pedig tisztán kirajzolódhat mindenki előtt, hogy a film legnagyobb erősségei egyben a legnagyobb hibái is. Ha fülünk nem szívleli a csúnya beszédet, ha gyomrunk nem bírja a brutális csonkításokat vagy ha értékrendünknek már tényleg sok az, hogy egy önkielégítésre tervezett eszközt halálos fegyverré alakítanak, akkor egyáltalán nem lesz ínyünkre ez a mozi. Viszont ha el tudjuk azt fogadni, hogy egy karaktert Sex Machine-nak hívnak, akinek egy gyorstüzelő kispisztoly van az ágyéka fölött, akkor a lehető legjobban fogunk szórakozni a filmen. Az Alkonyattól pirkadatig egy igazi bűnös élvezet, aminek műfajváltása, látványa, smink- és maszkmunkái irigylésre méltóak, és még 2021-ben is ugyanolyan nagy elánnal varázsol sunyi mosolyt minden mocskos fantáziájú nézőjének arcára. És legalább azt megtanulhattuk a filmből, hogy Mexikóban, bizony, mexikóiak vannak…

"- Kábeltévé van?
- Nincs.
- A pornóadót lehet fogni?
- Nem.
- Vízágy van?
- Az sincs.
- Hát akkor mijük van?
- Négy fal, padló, plafon."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.