Charlize Theron kétség kívül korunk egyik legközkedveltebb és legtehetségesebb színésze. Akár egy bugyuta, sokat látott vígjátékban, akár egy rendkívül igényes akciófilmben vagy akár egy mély és szívszaggató szociodrámában játszik, alakítására egyáltalán nem lehet panasz. Ma töltötte be a 45. életévét, így ennek kapcsán elidőztünk egy kicsit élete és karrierje legfőbb állomásain egy virtuális felköszöntés gyanánt.
A hattyúk tava
Kissé meglepő módon a fiatal Charlize eredetileg balett táncosnak készült, miután már tovább szeretett volna lépni modell karrierjén. El is kezdett táncolni, gyakorolni, próbákra járni, és majdnem szerepet is kapott Csajkovszkij leghíresebb művében, A hattyúk tavában, ám egy csúfos baleset mindezt meggátolta. A színésznő térdei egyszerűen felmondták a szolgálatot, ami után már nem is szabadott neki táncolnia. Charlize depresszióba zuhant, amiből végül édesanyja rángatta ki.
"Én afrikai vagyok, b@#* meg!"
Charlize Theron a dél-afrikai Benoni városban született (Johannesburg mellett), így anyanyelve nem is az angol, hanem az afrikaans. Többször hallhattuk már, ahogy ezen a nyelven szólal meg: például mikor egy beszélgetős műsorban hangosan kimondta a nevét, vagy a Robert De Niro-féle 15 perc hírnév című filmben is.
"Tanulás szappanopera a neved"
Az előbbi pontból következtetve a fiatal Charlize-nak adva volt, hogy meg kell tanulni angolul. Ő pedig édesanyjával a lehető legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb módszert választotta: napi szinten több óráig amerikai showműsorokat és szappanoperákat nézett. Ennek meg is lett az eredménye; a színésznő egy mély, de szexis akcentussal töri az angolt mind a mai napig.
Tragikus gyerekkor
Charlize és édesanyja számára sem volt könnyű a dél-afrikai élet, ami elsősorban az édesapától eredeztethető. Az egy dolog, hogy fogalma sem volt, hogyan kell rendesen nevelni egy gyermeket, de egyik nap, miután még a kelleténél is sokkal részegebben tért haza, szabályosan nekiesett a tinédzser Charlize-nak és az anyjának. Rájuk is lőtt, az anyának viszont sikerült előkerítenie a saját pisztolyát, így lelőtte a férfit. A nő ellen nem emeltek vádat, önvédelemnek titulálták az esetet. Ekkor tizenöt éves volt Theron.
Hipnoterápiával a dohányzás ellen
Nem annyira tragikus vizekre evezve, az egyébként Oscar-díjas színésznőről mindenki tudta, hogy láncdohányos volt. Ahhoz hogy leszokjon, egy nem mindennapi módszert alkalmazott, nevezetesen a hipnoterápiát. Ez ismerősen csenghet a filmkedvelők körében, hiszen a 2017-es Tűnj el! filmben ugyanezt a metódust láthattuk - igaz, ott nem éppen pozitív dolgok miatt. Charlize Theron ezen a terápián esett át, és elmondása szerint rendkívül jól is sikerült, azóta leszokott a dohányzásról.
Kedvenc filmjei
A Rotten Tometoes egyik videó-interjújában árulta el, hogy mely filmeket tartja a kedvenceinek. Elsőként a Három óriásplakát Ebbing határábant emelte ki (elsősorban Frances McDormand Oscar-nyertes alakítása miatt). Aztán az 1987-es Repülők, vonatok, automobilok mozira esett a választása, amit a feelgood alkotások szakértője, John Hughes rendezett - Theron elmondása szerint már több mint 150-szer látta ezt a filmet. Harmadik kedvence egy klasszikus Jack Lemmon utazás, a Míg tart a bor és a friss rózsa 1962-ből (Lemmontól egyébként imádja még a Legénylakást is). A következő Spielberg Cápája, amit nem is kellett alátámasztani semmivel sem, végül pedig a Csobbanás című mozi lett az utolsó befutó. Utóbbit két okból imádja mind a mai napig: a filmben lévő hableány és Tom Hanks miatt.
Amiben igazán jó
"Nagyon jó sofőr vagyok. Mármint nem úgy, ahogy egyesek nevezik magukat nagyon jó sofőrnek - én tényleg nagyon jó sofőr vagyok" - Charlize Theron, Variety
Takarításmánia
A színésznőnek van egy nagyon erős OCD-je, azaz obszesszív-kompulzív zavara, vagyis kényszerbetegsége. Roppantul takarításmániás, akár otthon van, akár egy motelben például. Ha nem ő takarítja ki az adott helyiséget, akkor nyugtalanul érzi magát. Ezen kívül ha új helyen száll meg, akkor önkéntelenül is benéz az összes fiókba, szekrénybe, helyre, ahová csak tud, hogy megbizonyosodjon mindenről.
Rántva mindent
Ellentétben nagyon sok színésztársával, Charlize Theron köztudottan mindenevő - az ő elmondása szerint. Ételek terén nem válogatós, de például az édesköménytől egyenesen undorodik. Kedvence az, amit kirántanak neki. Az ő szavaival élve; még egy cipőtalpat is megeszik, ha rendesen bepanírozzák és kirántják.
A leghumorosabb fóbia
A végére hagytuk az egyik leginkább megmosolyogtató érdekességet a színésznővel kapcsolatban. A takarításmániája mellett egy nagyobb "fóbiája" van (ha lehet ezt annak nevezni): irtózik a piszkos lábfejektől. Még inkább a száraz piszkos lábfejektől. "Ha igazán kínozni szeretnétek, akkor kötözzetek le egy székbe, piszkítsátok be a lábfejemet, majd érjetek hozzá."
Isten éltesse Charlize Theront 45. születésnapja alkalmából! Nektek melyik a kedvenc filmeket tőle?