Ennio Morricone a filmzene egyik legmeghatározóbb alakja, aki az IMDb szerint - felfoghatatlanul soknak számító - 531 kreditet tudhat magáénak. Neve főként a westernnel fonódott össze, pedig számtalan más műfajú film dallamait is ő alkotta, többek között A misszió című filmét, amiért Golden Globe-díjat nyert. Az olasz komponista 91 éves korában hunyt el, akiről nemrég nagyszabású dokumentumfilm készült Giuseppe Tornatore rendezésében, ami november 3-tól tekinthető meg a hazai mozikban. Ennek apropóján összeállítottunk egy listát a kedvenc Morricone-műveinkből.
A jó, a rossz és a csúf (1966)
A filmek vagy a filmzenék terén kevésbé jártas közönség is biztos, hogy ezer közül felismerné A jó, a rossz és a csúf témáját. Sergio Leone spagettiwesternje nemcsak a három főszereplő, Clint Eastwood, Lee van Cleef és Eli Wallach miatt lett kultikus, hanem Morrcione monumentális zenei kompozícióitól is. A Dollár-trilógia (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért) mindhárom filmjéhez ő szerezte a zenét, a befejező részből ismert The Ecstasy of Gold című darabot pedig olyan zenekarok használták fel koncertjeiken, mint a Metallica vagy a Ramones.
Volt egyszer egy Vadnyugat (1968)
Ugyancsak Sergio Leone keze alatt alkotott nagyot Henry Fonda, Charles Bronson, Jason Robards és Claudia Cardinale, valamint Morricone. A jó, a rossz és a csúf mellett a másik legkiemelkedőbb vadnyugati filmnek tartják a filmtörténelemben, a hozzá komponált zene pedig önmagában is örök klasszikussá vált. Az Amerika-trilógia (Egy marék dinamit, Volt egyszer egy Amerika) nyitódarabjára sokszor a westernműfaj tetőpontjaként hivatkoznak, amely érdekessége, hogy nagyban épít a természeti hangokra, azokból alkot dallamokat. A zene hamarabb elkészült, mint a film, vagyis Leone a vágás és a jelenetrendezés során ehhez igazodott, mivel mind a négy főszereplőnek külön zenei témája van, amik a karakterek találkozásakor szintén keverednek egymással.
Kristálytollú madár (1970)
A Kristálytollú madár zenei sokszínűsége a mester tehetségét dicséri: egyszerre jelennek meg a laza jazzes motívumok, amelyek keverednek a horrorfilmekre jellemző kusza, zaklatott futamokkal, a könnyűzenei betétek pedig egy együgyű gyerekdalra hajaznak. Ez az eklektika tökéletesen illeszkedik Dario Argento bizarr és kibogozhatatlannak tűnő giallójához. Merőben eltér a Morriconétól megszokott nagyzenekari hangzástól, épp ezért számít egyedi, experimentális élménynek.
A Profi (1981)
Jean-Paul Belmondo egyik leghíresebb alakítását is Morrcione zenéje kíséri. Méghozzá szintén egy közismert dallamról van szó: a krimi főcímdala, a Chi Mai számtalan változatban csendült fel az elmúlt negyven évben, és örömmel használják például csengőhangnak a mai napig. Pedig a zeneszerző eredetileg nem ehhez a filmhez írta művét, hanem az 1971-ben megjelent Maddalena című alkotáshoz, mégis mindenki A Profival azonosítja.
A dolog (1982)
John Carpenter ikonikus horror-remake-je egy antarktiszi kutatóállomáson játszódik, amelynek nyugalmát egy kutyát imitáló idegen organizmus zavarja meg. Carpenter előszeretettel szerzi maga a zenéket filmjeihez, azonban a stúdió Morriconéval akart dolgozni. A rendező először túl gazdagnak és burjánzónak érezte az összhatást, de ahogy elkezdtek kevesebb hangot használni, fokozatosan kialakult a film főtémája. Morricone kissé futurisztikus zenéje megidézi a tudomány ridegségét és szerkesztettségét, ugyanakkor a mesterséges, földöntúli hangzás az ismeretlentől való fenyegetés érzését, a világvége hangulatot is kiválóan átadja.
Volt egyszer egy Amerika (1984)
Az Amerika-trilógia harmadik részét időfelbontásos narratívája miatt egyébként is nehezen lehet követni, ennek ellenére leghosszabb vágata közel 4 és fél óra hosszú. A forgatás elhúzódása miatt - közel 11 hónapon át vették fel a filmet - Morricone újfent hamarabb elkészült a zenével, aminek lenyűgöző líraisága a védjegye. Emiatt a zenét már a felvételek során le tudták játszani a színészeknek, hogy ezzel is segítsenek ráhangolódni a szerepükre. Sergio Leone és Morricone állandó alkotótársak voltak, előbbinek pedig ez volt az utolsó filmje.
Aki legyőzte Al Caponét (1987)
Ebben a filmben is felcsendül az elmaradhatatlan szájharmónika, ám korábbi esetekkel ellentétben a filmzene végső változata még nem készült el a gengszterdráma első előzetesének bemutatásakor, ezért eleinte Morricone egy korábbi munkájával, a jezsuita misszionáriusok történetét bemutató A misszió zenéjével vetítették. Megszámlálhatatlan elismerése közül ezért nyerte el a Grammy-díjat.
Cinema Paradiso (1988)
A filmrendezők között nem újkeletű téma a mozi iránti szeretet színrevitele, azonban olyan kedvesen és szenvedélyesen kevesen tudtak adózni a hetedik művészetnek, mint Giuseppe Tornatore az életrajzi ihletésű Cinema Paradiso során. A film fináléjában, a csókjelenetek montázsa alatt felhangzó melankolikus, drámai dallamok egy életút betetőzését szolgálják, és Morricone munkásságának is egyben egyik legmeghatározóbb darabja.
Az óceánjáró zongorista legendája (1998)
Talán kevésbé ismert darab az Alessandro Baricco kisregényéből készült adaptáció, viszont annál érzelmesebb. A páratlanul tehetséges, 1900 nevű zongoristáról szóló történet egyszerre szórakoztató és megható, a Tim Roth alakította főszereplő soha nem érintette lábával a szárazföldet: egy hajón született és ott is marad örökre. Különleges adottságait viszont kár lenne veszni hagyni, ezért a hajón készítenek hangfelvételt csodálatos játékáról, a Playing Love pedig az egyik legérzelmesebb, a vágyódást példátlanul kifejező zongorajáték a mester életművéből. A filmet szintén Tornatore rendezte, és a zeneszerzőt ezért is Arany Glóbusszal jutalmazták.
Aljas nyolcas (2015)
Hosszú-hosszú éveket kellett várni rá, hogy Morricone végre filmzenéjéért - hiszen 2007-ben életműdíjat már kapott - elnyerhesse az Oscar-díjat. Quentin Tarantino korábban már felkérte a zeneszerzőt, hogy dolgozzanak együtt a Ponyvaregény és a Becstelen brigantyk során, de Morricone csak a kamarawesternnél adta be a derekát, ami egyből meg is hozta számára az aranyszobrot.
+1 Sorstalanság (2005)
Nem mehetünk el szó nélkül Morricone magyar vonatkozása mellett sem. Mindamellett, hogy számtalanszor járt és koncertezett hazánkban, a Kertész Mihály könyvéből készült feldolgozáshoz is ő szerezte a zenét. A filmeken túl előszeretettel dolgozott magyar zenészekkel és énekesekkel, 2015-ös koncertsorozata alkalmával például már harmadik alkalommal vitte magával a debreceni Csokonai Színház énekkarát a turnéira.
Nektek melyek a kedvenc filmzenéitek a legendás komponistától?