The Hateful Eight poszter
Tarantinoból sose elég. Most éppen a The Hateful Eight című soron következő filmjének legelső poszterét csodálhatjuk meg.
Tarantinoból sose elég. Most éppen a The Hateful Eight című soron következő filmjének legelső poszterét csodálhatjuk meg.
A Warner Bros. paneljénél már néhány mozgó képsort is bemutattak az új Mad Max filmből, nekünk pedig itt van négy karakterposzter.
Nyilvánosságra hoztak a Comic-Conon két egészen szemet gyönyörködtető koncepciós posztert a Bosszúállók második részéhez
A Comic-Con egyik szépsége az iszonyatos mennyiségű poszter, itt is van kapásból négy.
A Lionsgate bedobott pár karakterposztert a The Expendables harmadik részét illetően
Bár még hármat aludnunk kell az idei Comic-Con startjáig, az egyik legvártabb résztvevő filmhez már is megérkezett a rendezvényhez készített poszter! Egy szó róla: zseniális.
Megjelent az Alexandre Aja rendezésében készülő Horns első előzetese és posztere, ami Joe Hill regényét adoptálja.
A Paramount Pictures bemutatta a részben hazánkban forgatott Herkules mozgó plakátját, amelyen hősünk egy hatalmas macskával csap össze.
A Disney és a Marvel első közös animációs filmje, a Hős6os (eredeti nevén Big Hero 6) pár mutatós poszterrel bővült és mindegyik a várható karaktereket mutatja be.
Alighogy kijött az első poszter, már meg is jött az első mozgókép. És... ez baromi hangulatosan néz ki.
A napokban rengetek új poszter érkezett A galaxis őrzőihez, amelyek központjába a karakterek kerültek.
A Universal Pictures előrebb hozta Luc Besson legújabb filmjét, melyben a drogcsempész Scarlett Johansson válik szuper katonáva.
Hamupipőke élőszereplős moziverziója egy teaser trailerrel gazdagabb lett
Már nagyon izgatottan várjuk Christopher Nolan új filmjét, ami az új poszter után sem lesz kevésbé titokzatos.
Most, hogy megkaptuk az új Transformers film előzetesét, a Paramount Pictures egy IMAX posztert is közzétett Michael Bay soron következő robot akciójához.
Miután már több mellékszereplő is megkapta a maga plakátját, most újfent a főhőst bámulhatjuk az Amerika Kapitány: A tél katonája új karakterplakátján.
Bár nemrég már a Sin City 3-ról beszéltünk, előtte még nem ártana megtekinteni a második részt sem és eldönteni, hogy érdemes-e folytatni. Az új képek szerint nagyon is.
A hazánkban valószínűleg Transzcendens néven mozikba kerülő Transcendence Christopher Nolan házi operatőrének első rendezése lesz Johnny Depp főszereplésével. Ehhez új poszter dukál!
A 21 Jump Street folytatásának előzetesét már láthattuk, illetve forgatási képekből sem volt hiány, most pedig itt van az első hivatalos poszter és fotó.
Január 24-én érkezik VOD-formátumra Jean-Claude Van Damme legújabb filmje, az Enemies Closer, melynek érdekessége amellett, hogy újra megcsodálhatjuk a belga akciósztár harcművészeti tudását az, hogy a rendezője Peter Hyams
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.